Hamarosan vége a Mazda5-ösnek

Utód nélkül búcsúzik a Mazda5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A suv és crossover divat nem kedvez a Mazda hagyományos egyterűjének sem. Hiába a hét ülés, meg a tolóajtó, a Mazda5 megszűnése várható.


A Honda Accord után most már a második japán típus is utód nélkül szűnik meg. A brit Autocar-tól származó információ szerint a csökkenő kereslet miatt utód nélkül fut ki a Mazda tolóajtós, akár hétüléses kompakt egyterűje. Az első generáció 1999 és 2004 között Európában még Premacy néven készült, a most futó harmadik alapjai egyeznek a másodikéval; már elég idős, de nem lesz belőle újabb. Bár nem említették, hogy pontosan kitől származik az információ, de gyári forrásra hivatkoznak.
Hirdetés

A Mazda5 az utolsó hirosimai modell, amit még nem SkyActiv technológiákra építenek és ahogy kinéz a helyzet, már nem is kap újabb frissítést. A piac változása úgy hozta, hogy ma már az egyterűeknél sokkal divatosabbak a crossover és suv modellek, így a jövőben a Mazda is inkább ezekre gyúr rá. Az 5-öst még lehet rendelni és nem is tudni pontosan, hogy mikor fejezik be a gyártását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?