Nem fog újjászületni a Mazda RX-8

Utód nélkül marad a Mazda RX-8, emléke azonban örökké él

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jól jegyezze meg az RX-8-as adta élményt az, akinek már volt szerencséje hozzá, ugyanis az egyedi modellnek nem lesz utódja.


Öngyilkos ajtós, középső tetőoszlop nélküli karosszériájával és bolygódugattyús motorjával is unikum volt a 2003-2012 között gyártott Mazda RX-8, s bár több olyan korábbi hír is felmerült, hogy készülőben van az utódja, azokat a pletykákat most mind áthúzta a márka elnöke, Masamichi Kogai.
Hirdetés
Az Automotive News számára adott interjúban Kogai szan egyértelműen kijelentette, hogy nincs tervben az RX-8 utódlása, a cég inkább a jelenleg is futó Skyactiv technológiás, nagyobb példányszámú, elérhetőbb modellekre összpontosít, s inkább jelenlegi kínálatát kívánja tovább finomítani, ugyanis az már most is kellően széles - érvelésük szerint.

Alacsony példányszámú, drágább modellek helyett tehát a nagy sorozatban eladható modellek szerepelnek a márka terveiben. Érthető, ugyanakkor nem egy konkurens költ olyan sorozatokra, amelyeknek leginkább az az értelme, hogy a tömegmodelleket eladják. A Mazda - nem véletlenül - úgy vélekedhet, hogy autóik önmagukat is eladják. Friss és kelendő a Mazda3 és a Mazda6, szinte még meg sem érkezett az új Mazda2, a családosok pedig már vághatják a centiket, hogy a Mazda5-ből is megérkezzen a Skyactiv generáció. Utóbbira még várni kell, november második felében, a Los Angeles-i Autószalonon a teljesen új CX-3, valamint a Mazda6 és a CX-5 frissítése debütál, jövőre azonban talán az új Mazda5 is befuthat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?