350 darabos különszériával búcsúzik a Mercedes-Benz SLS AMG

Utolsó lehetőség SLS AMG szupersportkocsit rendelni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két autószalonra két AMG szuperautó, ez a Mercedes-Benz házi tuningmárkájának novemberi termése. A Mercedes-Benz S 65 AMG luxuslimuzinról már korábban beszámoltunk, az SLS AMG GT Final Edition pedig a modell érzékeny és vad búcsúja.


A Los Angeles-i és a tokiói szalon is november 20. és december 1-je között várja a látogatókat, a kiállított autók között biztosan feltűnik majd a közönségnek két nagyon drága, nagyon erős és nagyon különleges Mercedes-Benz AMG-modell. Ahogy arról korábban már írtunk, az S 65 AMG gyors mozgatásáról (álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 4,3 másodperc alatt gyorsul fel) 630 lóerős biturbós, V12-es erőforrás gondoskodik 1000 newtonméteres csúcsnyomatékkal.
Hétsebességes 7G-Tronic automatikus váltója háromféle módban használható, C-ben takarékos, S-ben sportos, M-ben pedig kézzel vezérelhető. A stop-start rendszer csak a váltó C módjában segít a fogyasztás féken tartásában. Akárcsak az S 63 AMG-ben, az erősebb modellben is egy 78 Ah-ás lítiumionos akkumulátor teljesít szolgálatot, ami kiváltja az indító akkumulátort és a tartalék akksit, 20 kilogrammot spórolva így. Számos vezetéstámogató, intelligens rendszere közül kiemelkedik a magic body control elnevezésű, amely a világon elsőként előre felismeri az út minőségét és ennek megfelelően hangolja a csillapítást.
Hirdetés

Alapból 20 hüvelykes kerekeken fut az S 65 AMG, elöl 8,5x20-as, hátul 9,5x20-as méretben, elöl 255/40 R20-as, hátul 285/35 R20-as gumikkal. A nagyteljesítményű kompozit fékrendszer mellett először kerámiafékkel is rendelhető az S-osztály. Természetesen feláras tételként.
A másik fenevad sem mellőzi a luxust, de sokkal inkább a száguldásról és az eszetlen sportosságról szól. Az SLS AMG GT Final Edition modellből csak 350 készül, mintegy megkoronázva az AMG első teljes értékű (2009-től kapható) autójának búcsúját. 591 lóerős V8-as, 6,3 literes motorja félelmetes menettulajdonságokra képes. Nulláról 100 kilométer/órás sebességre 3,6 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 315 kilométer/óra feletti. A kocsit a többitől a fényszóró fekete háza, új motorfedél és szénszálas lökhárítótoldat különbözteti meg. A Final Edition szárnyas ajtós kupé és roadster változatban is elérhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?