Nissan Juke-R: lézervédelem és első sajtópróba

Utolsó simítások a Nissan Juke-R-en

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Felkerült a fóliával is levédett mattfekete fényezés a Nissan Juke-R karosszériájára, a következő hivatalos epizódban kezdődik a tesztelés.

Sajnos a Nissant nem hatotta meg eléggé, hogy lelkesen követtük a Juke-R építését, így nem kaptunk meghívót az első silverstone-i tesztvezetésre. Mások, így a francia Caradisiac vagy a spanyol AutoHebdo Sport munkatársai azonban ott voltak a világ leggyorsabb crossoverének menetpróbáján, és nem voltak restek videókamerával felvenni az eseményeket.
Természetesen mindez csak azután történt, hogy az RML és a Nissan Europe elvégezte az utolsó simításokat a Juke-R karosszériáján. Ez esetben ez szó szerint értendő, hiszen a külső mattfekete fényezést még fóliával is bevonták, hogy a sérülékeny és nehezen javítható árnyalatot ezzel védjék meg a kavicsfelverődések ellen.
Hirdetés
A videókon is látszik, hogy a rendezvény szervezői igyekeztek vigyázni a Juke-R-ra, így a pályának csak egy részletén lehetett végiggurulni az autóval, a jobb egyes ülésre pedig beültették a gyári tesztpilótát, aki visszafogta a zsurnalisztákat, ha a kelleténél tovább rajta maradt lábuk a gázpedálon.
Érdekes anyagok, de még érdekesebb lesz, amikor majd profi irányítással, gyeplő nélkül is megnézhetjük hogy megy a Juke-R a versenypályán.
Videók: Caradisiac, AutoHebdo Sport
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?