Zsírúj Corvette Stingrayt ért a jó játék a Super Bowlon

Vadiúj Corvette-tel lepte meg a döntő legjobb játékosát a Chevrolet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Baltimore Ravens irányítóját választották a vasárnapi Super Bowl legértékesebb játékosának, a cím mellé egy Chevrolet Corvette Stingray is járt.


Nem lehetett rossz az elmúlt pár nap Joe Flaccónak, a Baltimore Ravens amerikaifoci-csapat irányítójának: vasárnap megnyerték a Super Bowlt, őt megválasztották a döntő legértékesebb játékosának, majd ezt követően kapott egy vadonatúj Chevrolet Corvette Stingrayt a Banner Chevrolet kereskedéstől. Természetesen teljesen ingyen, ahogy az egy ilyen sporttörténelmi jelentőségű tett után illik.
Hirdetés

Nyilvánvalóan a Chevrolet sem jár rosszul ezzel a kis ajándékkal, hiszen Flacco most jó pár hétig a figyelem középpontjába kerül, TV-műsorok, interjúk, közszereplések várnak rá, és ez idő alatt majd a Corvette Stingraynek is jut a rivaldafényből. Ahogy már korábban megírtuk, a vadonatúj Corvette C7 Stingrayt 6,2 literes V8-as motor hajtja 450 lóerővel, a nyolchengeres maximális nyomatéka 609 Nm. Ez 4 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulást és 300 km/h körüli végsebességet biztosít a részben karbonszálas karosszéria-panelekkel és egyéb súlycsökkentő fogásokkal készülő sportkocsinak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?