Könnyebb és biztonságosabb lesz a következő E-osztály

Vadonatúj asszisztens-rendszerekkel tarolhat a 2016-os Mercedes-Benz E

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sorhatos turbómotorokkal, a C-osztály padlóvázán, laposabb és sportosabb megjelenéssel jön a hatodik generációs Mercedes-Benz E-osztály.


Ma már nem elég, ha egy új autó éppen csak divatosabb és egy picivel jobb az elődjénél. A prémiummárkák esetében az is elvárt, hogy minden területen érezhető legyen a fejlődés. Kisebb fogyasztás, jobb menettulajdonság, növelt komfort az alap, hogy mást ne említsünk. Emellett persze biztonságosabbnak is kell az új kocsinak lennie, ami manapság az elektronika előretörésével vezetéssegéd asszisztensrendszerek fejlesztésében csúcsosodik ki legerősebben. Ha megnézzük a kémfotókat, és összevetjük a kocsiról eddig kiderült információkkal, akkor megint egy elég jelentős generációváltás tanúi lehetünk, amit az utolsó fázisában örökítettek meg. A következő generációs Mercedes-Benz E-osztály hosszabb tengelytávot kap, rövidebbek lesznek a túlnyúlásai, szélesebb és laposabb is lesz elődjénél. A már futó C-osztály építőkészletét hasznosítja majd, és a nagy-, illetve ultra nagy szilárdságú acélokkal 70-150 kilogramm közötti tömeget spórolhatnak rajta, mindezt javuló torziós merevség mellett.
Hirdetés

Az MRA platform lehetővé teszi a hibrid hajtásrendszer beépítését is, de ennél talán nagyobb érdekesség, hogy a Mercedes visszatér a soros hathengeres motorokhoz. A V6-osok a kilencvenes évektől azért váltották fel a régi sorosakat, mert az akkori gyártástechnológiával olcsóbb volt az előállításuk. Ma viszont, amikor a három és a négyhengeres, természetesen turbós motorok a leginkább elterjedtek, egy velük közös alapokból építkező sorhatost olcsóbb "összelegózni". A váltómű a legtöbb kivitelben kilencfokozatú automata lesz és sanszos, hogy az alapváltozatok is ezt kapják majd, nem pedig a hatfokozatú kézit. A parkolássegéd mellett az aktív táblafelismerő és kamerarendszer is elérhetővé válik, a sávtartó és a ráfutásgátló meg a német autópálya-tempó mellett is képes lesz majd beavatkozni és megfelelően segíteni a vezetőt. A legújabb rendszer, a kikerülés asszisztens a vezető esetlegesen nem kielégítő kormányreakcióján javít, egyrészt magában az elkerülésben, másrészt a többi megszokott rendszert használva a sávba visszatérni. Eléggé tudományos-fantasztikusan hangzik, pedig a limuzin jövőre, az új kombi megjelenése utána egy évvel várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?