Tesztelés bekötött szemmel – ilyen is van a Fordnál

Vakon teszteléssel is kényelmesebbé kívánja tenni autóit a Ford

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autótesztelés bekötött szemmel? Ilyen mondjuk nincs, de egy-egy részegységet bizony vakon is megvizsgálnak a Fordnál.

Mindenki tudja, hogy ha a szemünk felől nem kapunk ingereket, ha bekötjük a szemünket, akkor sokkal érzékenyebbek vagyunk a tapintás, szaglás, illetve hallás útján érkező információkra. Ezért aztán nem meglepő, hogy a Ford nemcsak brutális ajtócsapkodásokkal és kátyúkba hajtásokkal, hanem azoknál sokkalta finomabb módon is vallatja autót. Egyik ilyen kulcsemberük Dr. Michael Haverkamp, akinek munkaköri kötelessége bekötött szemmel kormánykerekeket tapogatni, és vakon szaglászni az üléskárpitok illatát.
Hirdetés

Kicsit fura, ugye? Megmagyarázzuk. Dr. Haverkamp olyan érzékelési szakértő, akinek az a munkája, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a Ford által gyártott autók megjelenése, hangja, illata és tapintása éppen megfelelő legyen. Azért köti be a szemét a kormánykerék teszteléséhez, hogy ne zavarják meg az egyéb érzékszerveitől származó információk, és képes legyen kizárólag arra összpontosítani, amit az ujjaival érez. Amikor gyengéden lezárja a tanksapka fedelét és közben figyelmesen hallgatja a csukódás hangját, vagy amikor végigsimítja ujjaival a különböző felületeket, azt ellenőrzi, hogy a keletkező zajok kellemesek-e fülünk számára – és azért szagolja meg a belső térben felhasznált borításokat, hogy azok illata még hosszabb idő múlva is biztosan megfelelő legyen.
Dr. Haverkamp gondoskodik arról, hogy az autótervezés, mint mérnöki munka e sokszor elhanyagolt részletei pontosan a megfelelő módon illeszkedjenek egymáshoz. Az, hogy Dr. Haverkamp szinesztéziával él, azt jelenti, hogy ő az emberek többségétől némileg eltérően éli meg a vizuális-, hang-, illat- és tapintási élményeket. Amikor kezét végighúzza egy anyag felületén, az a simításkor jelentkező hang mellett egy bizonyos vizuális ingert is kelt benne. Az alábbi videó Dr. Haverkamp társaságában bepillantást enged a Ford színfalai mögé!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?