Mégsem október 30-án tudjuk meg a jövő évi KGFB díjakat?

Változhat a KGFB díjak kihirdetési ideje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Módosítaná a Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás következő évi kihirdetési idejét a PSZÁF, hogy az ne eshessen vasárnapra, mint idén.

Az MTI közleménye szerint törvénymódosítást kezdeményez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjhirdetésével kapcsolatban.
A módosítás oka egészen egyszerűen az, hogy a kihirdetés, jelenleg október utolsó napjában meghatározott napja ne eshessen vasárnapra. Idén így lenne, hiszen október 30-a vasárnap, így a biztosítók arra kényszerülnek, hogy az aznap megjelenő napilapokban hirdessék meg tarifáikat, ezáltal azok szerény számú orgánumban jelenhetnének csak meg, és kevés olvasóhoz juthatnának csak el. Vasárnaponként ugyanis temérdek hírlapárus zárva tart és a posta sem kézbesít lapokat az ünnepnapokon.
Mint azt Binder István, a PSZÁF szóvivője a Napi Gazdaság című lapnak elmondta, a felügyelet arra tesz javaslatot, hogy a díjhirdetés a jövőben október utolsó napja helyett utolsó munkanapja legyen. Amennyiben ezt a parlament a következő napokban elfogadja, akkor ez már a mostani díjhirdetésre is vonatkozik majd. A felügyelet ugyancsak kezdeményezi, hogy a napilapok mellett a PSZÁF honlapja is hivatalos megjelenési hely legyen, azaz az autósok onnan is értesülhessenek az új díjakról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:46
    Permalink

    Nem értem minek kell kihírdetni a jövő évit. Hiszen akinek évközben van az évfordulója az rég tudja,
    akitudniakarja az rég tudhatja. Vagy rosszúl gondolom?

    Üdv.:rtilla

Vélemény, hozzászólás?