A vártnál is több pénzt hozott a mobilparkolás

Várakozáson felüli mértékben fizetünk mobillal a parkolásért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sikeres évet zárt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt, a júliusban bevezetett egységes rendszer a vártnál jobban teljesített - a szolgáltatónak.

Fél éve, július elseje óta működik az országosan egységes mobilparkolási rendszer, amelyet december végéig a várakozásoknál többen használtak. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) kínálta mobilparkolási szolgáltatást 2014 második félévében 7,8 millió alkalommal vették igénybe az autósok, miközben 642 ezer autópálya-matrica és HU-GO viszonylatijegy-vásárlási tranzakciót is lebonyolított a rendszer. Az elsősorban közlekedési közszolgáltatások mobilfizetését országosan egységes rendszeren keresztül biztosító Nemzeti Mobilfizetési Zrt. sikerét eladási volumenét mutatja az is, hogy az elinduláskori öttel szemben mostanra már tizenegy viszonteladó kínál az NMFR-en keresztüli mobilfizetési szolgáltatásokat.
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. szakembereinek várakozásához képest többen fizették ki mobillal közterületi parkolási díjukat 2014 második félévében, azaz az országosan egységes mobilfizetési rendszer elindulása óta. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül csak decemberben mintegy 1,3 millió parkolást, illetve 108 ezer autópálya-matricát és HU-GO viszonylati jegyet értékesített a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Az autósok mobilfizetési hajlandóságával egyenes arányban élénkül a piaci szereplők érdeklődése is.
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. féléves statisztikai adatai
  1. Összes mobilparkolási tranzakció száma (alkalom): 7 842 ezer
  2. Összes parkolóellenőri lekérdezés száma (alkalom): 6 796 ezer
  3. Összes mobilparkolásból származó forgalom: 3 391 000 ezer Ft
  4. Összes autópálya e-matrica és HU-GO viszonylati jegy vásárlások száma (alkalom): 642 ezer
  5. Összes autópálya e-matricából és HU-GO viszonylati jegyből származó forgalom: 3 150 000 ezer Ft



„Tavaly július elején indítottuk el a Nemzeti Mobilfizetési Rendszert, amely többek között országosan egységesen biztosítja az autósok számára a mobilparkolást. A rendszer komolyabb fennakadások nélkül, megbízhatóan működik. A számok azt mutatják, hogy az autósok és a mobilfizetési piaci szereplők egyaránt pozitívan értékelik az új országos rendszert, hiszen az előzetesen becsültnél 8–10 százalékkal több mobilparkolási tranzakciót bonyolítottunk le, viszonteladóink száma pedig a fél évvel ezelőttinek több mint a duplájára nőtt. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, példaértékű modellként szolgál a piaci és az állami szféra kölcsönösen előnyös együttműködésére” – nyilatkozta Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.
Hirdetés
A mobilparkolási szolgáltatás ma már csak a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. rendszerén keresztül működhet, az autópálya-matrica vásárolhatósága pedig épp a rendszer átalakítása, az új matricatípusok érkezése miatt szünetel február 1-jéig. A jövőben az előbbieken túl nem csak HU-GO viszonylati jegyeket, hanem a tömegközlekedésben bevezetendő elektronikus jegyeket is vásárolhatjuk majd rajta keresztül. Kérdés persze, hogy milyen áron, ma a mobiltelefonos parkolás kényelmi díja parkolásonként 50 Ft.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?