Kabrióként is jön a Mercedes S-osztálya

Vászontetős S Merci érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövő év végén érkezik a következő generációs Mercedes-Benz S-osztály. Ez persze aligha eget rengető információ, az viszont kellően érdekes, hogy négyféle karosszériával, többek közt kabrióként is készül majd.


Aki egy kicsit is otthon van az autók világában, az álmából felkeltve is tudja, hogy az Mercedes-Benz S-osztálya nem más, mint egy tekintélyes limuzin. Jövőre azonban új ismereteket kell majd szerezni, ugyanis a 2012 végén, de már 2013-as modellként bemutatkozó következő generációs S-osztály nem kevesebb, mint négyféle karosszériával várható. Kettő természetesen a mostaniból is létezik, hiszen kétféle hosszal és tengelytávval készül a luxusautó. Így két karosszériavariáns a következő S-nél is a klasszikus limuzin lesz, a friss széria azonban két továbbit is tartogat. Mivel a Mercedes-Benznél a négyajtós kupé szerepét tökéletesen betölti a CLS, az S négyajtósként csakis lépcsős farral készül majd. Az eddig is az S-osztály műszakiságára épülő kétajtós CL kupé azonban ezentúl az S-osztály egyik változata lesz, s e kétajtósnak lesz vászontetős kabrió kivitele is. Utóbbi egyik legfőbb ellenfelének a Bentley Continental GTC-t jelölik a stuttgartiak.
Noha korábban, a mostani S-osztály bemutatásának évében, azaz 2007-ben, Ocean Drive néven, koncepcióként négyajtós kabriót készített a Mercedes, a már ténylegesen gyártásba ígért S Cabrio kétajtósnak ígérkezik. Mivel az új S nemzedék négyajtósként is csak 2012 végén mutatkozik be, vászontetőse legkorábban 2013-ban várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?