Plug nélküli plug-in hibrid

Vezeték nélküli töltést hoz a friss S-osztály

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövőre érkezik a Mercedes-Benz megújuló S-osztálya, számos érdemi műszaki változással, amelyek elsősorban a „gazdaságosságát” javítják.

Hamarosan esedékes a Mercedes-Benz zászlóshajójának megújulása, és ennek során a hibridek, no meg az itthon zöld rendszámra jogosult plug-in hibrid 500 e is jelentősen fejlődik. Sőt, megjelenik egy olyan modell, amit a Mercedes ugyan egyelőre nem nevez hibridnek, más gyártóknál azonban már az ilyen integrált indítógenerátoros változatok is kiérdemlik e minősítést. Hiszen például elinduláskor valóban villanymotorként segít be a hajtásba a hagyományos generátort és indítómotort helyettesítő indítógenerátor. Ez pedig természetesen elsősorban a sok elindulással járó városi forgalomban érezteti kedvező hatását az üzemanyag-fogyasztásban. További előnye, hogy a benzinmotort még inkább kíméletesen, szinte észrevétlenül képes beindítani, így a benzinmotor szinte azonnal le is áll, ha a vezető nem nyomja a gázpedált. Az integrált indítógenerátor alkalmazásának következménye, hogy működéséhez 48 voltos elektromos rendszer szükséges. Ezzel pedig a jármű egyéb elektromos készülékei is könnyebben üzemeltethetők, valamint a vezetőasszisztensek és az infokommunikációs rendszerek fejlődése is lehetővé válik.
Hirdetés
A plug-in hibrid, azaz külső konnektorról is tölthető S 500 e legnagyobb újdonsága a töltőkábel elhagyása. Bár nyilván azzal is tölthető majd az autó, mint korábban, ám például otthon a garázsban nem kell bajlódni ilyesmivel. A vezeték nélküli töltőrendszer jóvoltából ugyanis elég a padlóba telepített lap fölé parkolni, amit az autó aljába épített egység érzékel, és legfeljebb 3,6 kWh kapacitással automatikusan elindul az akkumulátor töltése. Emellett nagyobb, 8,7 kW helyett 13,3 kilowattórás akkumulátort kap az S 500 e, így bő 50 kilométerre nő a tisztán elektromos hajtással megtehető távolság. Ugyancsak újdonság, hogy 2018-tól a Mercedes valamennyi plug-in modelljének akkumulátora CCS rendszerű töltővel is táplálható, az arra alkalmas gyorstöltő-pontokon akár 150 kWh kapacitással, sőt a rendszer az óránkénti 350 kW teljesítmény fogadására is képes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?