Vége a dugóknak és a baleseteknek? Önjáró Google autó

Vezető nélküli autóval érkezik a Google

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Temérdek kérdést vet fel a sofőr nélküli autó, mindenesetre a Google már bejegyeztette szabadalmát és állítólag autójuk is készen van.

Idén ősszel, az automobilizmus 125. évfordulóján jegyeztette be sofőr nélküli autójának szabadalmát a Google. Mint azt Sebastian Thurn, a fejlesztés egyik irányítója elmondta, már ma teljesen üzemkész az önjáró autó. Az elmúlt években, miután sivatagi körülmények között tesztelték a rendszert, az amerikai közutakon is megtettek a sofőr nélküli autóval mintegy 140 ezer mérföldet, azaz 225 ezer kilométert.
A rendszert egy második generációs Toyota Priusba telepítették, gyakorlatilag a már ma is elérhető biztonsági elektronikák profi rendszerbe foglalásáról van szó. A Google mindent lát, az útvonalat saját rendszeréből olvassa, az autó pozícióját GPS határozza meg - ami zavarás nélkül akár méter pontosságú is lehet. Továbbá minden mai szenzor is szerepel a kísérleti autóban: éjszaka is látó, gyalogosfelismerős kamerarendszer, sávtartó és sávváltássegéd, közlekedési-tábla felismerés, távolságtartós tempomat is. Van továbbá parkolószenzor és parkolóautomatika is, bár utóbbiak a Prius II-nél nem számítanak különlegességnek, ezeket gyárilag is tudta.

Sebastian Thurn nem véletlenül szentelte életét a mainál biztonságosabb közlekedés megteremtésére. Gyerekkorában tragikus hirtelenséggel veszítette el egy barátját autóbalesetben, s mint mondja, a Google autója már ma is megszüntethetné a fiatalok körében leggyakoribb haláloknak számító autóbaleseteket. Továbbá spórolna a drága emberi idővel és mivel a számítógépek pontosabban dolgoznak, mint az emberek, nagy mértékben növelné az utak kapacitását. Jelentős mértékben csökkenhetnének a forgalmi dugók, kevesebbet pöfögnének az autók városban, ha nem az időnként elmélázó emberek irányítanák őket. Thurn szerint már a következő generáció számára is furcsa múltnak fog számítani, amikor az emberek még saját maguk voltak elfoglalva autójuk vezetésével.
Hirdetés
Az önjáró autó ugyanakkor természetesen temérdek kérdést vet fel: vajon ki a felelős az általuk elkövetett szabálysértésekért, balesetekért? A Google szerint ez nem is kérdés, hiszen nem lesz ilyen! A próbaüzemet például feltűnésmentesen teljesítette a kísérleti példány. Várjuk szériagyártásban, elérhető áron!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:36
    Permalink

    Én látok benne jövőt, az más kérdés, hogy nekem nem kéne, mert imádok vezetni, de egy sofőrnek megvannk a kötelező pihenőidői amik igy kiküszöbölhetőek… De legfontosabb kérdésem: Mit értesz jól képzett ember alatt? Mert ha egy Schumacher-t akkor az még kb. 10 év ha egy átlag városi sofőrt, akkor szerintem 0 azok alapján amit mostanában látok…

  • 2017.10.31. at 06:36
    Permalink

    Nem hiszek benne, a guminő utódja…
    Majd ha minden körülmények között legyőzi a jól képzett embert, akkor meghajolok előtt. Szerintem sosem lesz ilyen.

    Uff.

Vélemény, hozzászólás?