Először videón a BMW M2

Videó: a BMW M2-est a Nürburgringen tesztelik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

400 lóerő körüli teljesítménnyel érkezik 2016-ra a legkisebb igazi M BMW, az M2-es. Videón a nürburgringi körei.


Felgyorsultak az események a BMW M2-es körül. A hónap elején jött a hír: meg nem erősített források szerint szabad utat kapott az M2 a cégvezetéstől. Alig egy hétre rá megjelentek az első kémfotók is a kocsiról, ami igazolta a pletykát, és ami szerint jó sokáig titokban tartották a dolgot. Mindezt persze úgy, hogy az M2 nevet már 2011-ben levédették a bajorok. Az utolsó kicsi M a 2-es elődjén, az 1-es kupén alapuló 1M volt. Kicsit talán zavarosak ezek az elnevezések, de az 1M "igazi" M volt, és csak azért nem M1, mert az a név már foglalt volt. A BMW 1978 és 1981 között kevesebb mint 500 példányban gyártott, Lamborghini géneket is hordozó középmotoros sportkocsiját hívták így.
Hirdetés

Akik látták az M2 prototípust, szélesített kerékívekről, lyuggatott féktárcsákról, kék féknyergekről, a kupás M235i Racing első kötényeiről és M3-asra való kerekekről számoltak be. A végeleges autó részletei még homályosak, hiszen a verseny és kémvideókra specializált TouriClips kamerái a fejlesztés nagyon korai szakaszában kapták le a Nürburgringen is tesztelt M2-est. Ami biztos, hogy igazi sportkocsi lesz, erősebb - nem mintha az gyenge lenne - és keményebb az M235i-nél.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?