Végre felhördült a hergelt Yaris!

Videóban hallhatjuk, ahogy a Yaris GRMN rekedtesen hörög, na meg persze driftel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre nem sokat tudunk a vadított Yarisról, bár azt már igen, hogy 1,8-as kompresszoros motorja 210 lóerőt teljesít. Most hangját is megmutatta, egyre jobban várjuk!


Meglepetésként robbant be a Toyota a Yaris GRMN-nel (Gazoo Racing Masters of Nürburging), senki nem várt ilyen fordulatot tőlük, de mindenki vágyott már újra egy veszett Toyotára. Ennek már jó pár hónapja, és azóta nem hallottunk róla többet annál, minthogy 1,8-as kompresszoros négyhengeres motort kap, hatfokozatú kézi váltóval és 210 lóerővel. E mellé még azt is megszellőztették, hogy kategóriájának mindegyik versenyzőjét elgyepálja 100-ra gyorsulásnál, de az értéket még nem árulták el. Egészen eddig mozgásban sem láthattuk még, most viszont még a hangját is hallhatjuk!
Hirdetés

Rendben, nagyon sok kérdést felvet a Yaris GRMN videója, de szorítkozzunk a lényegre. A tánccsoport nélkül is izgalmas lenne, sőt, nem kell ide sem a sallang, sem a zene, nagyon jól szól a kis vakarcs! Rekedtes, haragos, egyre kívánatosabb a kis Toyota. Nyilván a drift sem lesz vele ilyen egyszerű, kikockázva a videót látható a hátsó gumikra feszített Easy Drift gyűrű, de kellett valami látványos a videóba, persze a fordított drift sem rossz, az azért mégiscsak gagyibb, mint a fenekét lóbálni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:06
    Permalink

    Mellesleg nem véletlen, hogy a kompresszor mellett döntöttek, hiszen sokkal gyorsabb és robbanékonyabb alacsony fordulaton mint a turbó.
    Valószínűleg többet is fogyaszt, de az a legkevesebb egy ilyen autónál. 🙂

  • 2017.10.27. at 17:06
    Permalink

    Tekintve, hogy az alap Yaris súlya is alig több, mint egy tonna azzal a 210 lóerővel jó lesz az. Ez messze nagyobb lóerő/tonna arány, mint a legtöbb rivális kis hot hatchnél (pedig a Polo GTi, Clio RS és társai sem nyugdíjas verdák).

  • 2017.10.27. at 17:06
    Permalink

    Tévedsz!
    Ezek nem gondolatok, hanem tények és az eddigi tapasztalataim, így simán megelőlegezem, hogy a jövőben is így fog történni.
    Elég sok magát és az autóját túlbecsülő sofőrrel szoktam találkozni “száguldozásaim” során. 🙂

  • 2017.10.27. at 17:06
    Permalink

    Lemaradt: “amikor ezek a Yarisok elárasztják a hazai utakat”.
    Ja, nem árasztják el, így ezek maximum egy kisember ” nagy” gondolatai… 🙂

  • 2017.10.27. at 17:06
    Permalink

    Valóban nem a szépségével fog hódítani, de már előre látom azt a sok szerencsétlent az erős autójukban, amint kiröhögtetve magukat küzdenek a Yaris ellen.
    Főleg a balfék octaviások fognak égni mint a Reichstag. 🙂

  • 2017.10.27. at 17:06
    Permalink

    Ebben a videóban, kész csoda, hogy nem üt el valakit ez a kis szerencsétlen.Igaz hogyan is tudna elütni bárkit , hiszen olyan apró, hogy visszapattanna az ember lábáról, aztán meg nyilnak a légszákok és gazdasági totalcar…az elütött ember térdé.. meg egy öltéssel kell összevarni…Katasztrófa silány sar…

  • 2017.10.27. at 17:06
    Permalink

    kár hogy ilyen kis csúnya, inkább raknák ezt a motort egy CH-R-be….baze 😀

    [url]http://image.superstreetonline.com/f/128021925+w+h+q80+re0+cr1+ar0+st0/toyota-chr-front-quarter.jpg[/url]

Vélemény, hozzászólás?