Nagyban készül már az új VW Tiguan

Videón a még fejlesztés alatt lévő új Volkswagen Tiguan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Tiguan a Volkswagen legöregebb modellje, már 8 éve piacon van. Modernebb utódja nagyobb is lesz, és már jövőre bemutatkozhat.


A VW idén májusban is átdolgozta egy kicsit legrégebben futó modelljét, a Tiguant. Persze ez sem mentheti meg a Golf V-ön alapuló szabadidő-autót a végzettől. Már úton van a második generáció, amivel az egyre erősödő crossover/szabadidő-autó mezőnyt rázná fel kicsit a VW. Az új változatot videón is megörökítették, miközben teli utánfutót vontatva tesztelték hegyvölgyes körülmények között. Ez a fajta nyúzás is része a próbák azon részének, amit még ma sem lehet csak úgy számítógépen lemodellezni, hanem élőben is meg kell tapasztalni.
Hirdetés
A Tiguan formájával nem lesz kicsit sem felkavaró, inkább az eddig szokott dizájn evolúciós változataként tekinthető a külső. Hasonlóan a Touarghez, a fókusz a funkciók javításán és a beltér átdolgozásán van. Pár centivel nagyobb lesz az új modell az elődnél, de nem sokkal, hiszen jön egy húsz centivel megnövelt, hétüléses változata is. Az új autó is a konszern annyi autójának alapot adó, rugalmasan alakítható MQB platformra épül. Természetesen lesz 4Motion összkerékhajtás is, motorjai és váltói mind a máshonnan már ismert egységek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?