Miért vigyünk egy BMW-t márkaszervizbe? Vicces videóval érvelnek

Videóval kampányol márkaszervizeiért a BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Temérdek városi legenda szerint a márkaszervizekben sem értenek az autókhoz, de persze sok érv is szól az eredeti javítók mellett. A BMW is mutat néhányat.


Tény, ami tény, a márkaszervizekben gyári oktatást, szerszámokat és tudástárat kapnak a szerelők. Pontosabban ezeket mind megvásároltatják a gyárak, hogy a terméküket javíthassák az adott műhelyben. Így aztán a márkaszervizek óradíja jellemzően magasabb, mint az egyéb, márkafüggetlen műhelyeké. Ugyanakkor a gyári tudástárhoz olyan szintidők is járnak, amiket egyéb szerviz aligha tud tartani. Így aztán, meg persze a különféle, jellemzően idős, 4-5 évnél idősebb autókhoz adott kedvezményekkel sokszor nem is drágább a márkaszerviz, mint a többi legális javító.
Hirdetés
Az adózást elkerülőkkel persze nem lehet versenyezni, de ha valóban egy adott márkájú autóban szeretnénk hosszú távon utazni, nem pedig egy adott márka által gyártott, majd Józsi bácsi által tákolt járművel, akkor bizony megéri a márkaszervizre költeni, ami persze eladásnál is jelentősen növelheti az autó értékét. A BMW pedig mindezt az alábbi videóban foglalta össze. Mint azt sugallják, más az ügyfélélmény egy jó márkaszervizben, mint egy apróbb garázsban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:51
    Permalink

    Igaz, nem BMW szerviz volt, hanem Honda, de amikor kenyértörésre került a sor, akkor ők sem tudtak többet mondani (árban viszont nagyon is) a gépkocsi hibájáról és javításáról, csak amit a mezei autószervizben… igaz, csilli-villi volt a hely, de cserébe nem állt gyorsabb és profibb javításból. Hasonló tapasztalatom volt a Toyotában is (igaz, mindkettő pozsonyi volt).

  • 2017.10.28. at 08:51
    Permalink

    Nemrég felhívtam az egyik hivatalos szervízt olajcsere végett. 120-140.000 Ft-ot mondtak (tart. olaj, gázolaj, lég és pollenszűrőt ill. az szükséges olajat). Bár ki tudnám fizetni, nem vittem gyári szervízbe mert szerintem ez nagyon túl van árazva. Egyszerűen nem ér ennyit.

Vélemény, hozzászólás?