Elektromos Kia Soul a láthatáron

Villany-Soult és cee'd kabriót is készít a Kia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem lassít a Kia: hivatalos, hogy elektromos változat is lesz a Soul egyterűből, míg a cee'd kompaktból nyitható tetős kivitel érkezik.

A Hyundai-jal karöltve világhódító Kia első megvásárolható elektromos autója a következő generációs Soulból fog készülni, azt azonban még nem tudni, milyen paraméterekkel és pontosan mikor érkezik majd a dél-koreaiak úttörő villanyosa. A tavaly frissített Soul második generációjának premiere a jövő tavaszi New York-i vagy chicagói seregszemlén esedékes - írja a brit Autocar magazin gyári forrásra hivatkozva. Az elektromos Soul leghamarabb rá egy évre, azaz 2014-ben mutatkozhat be.
Hirdetés
A Hyundai/Kia mamutcég tavaly 6,1 millió járművet értékesített, idén pedig eladásai várhatóan a 7 milliót is túlszárnyalják. Mindeközben Európában 129 ezer (a 2008-asnál 80%-kal több, de még mindig a piac csekély százalékát adó) hibridautó gazdára találása a 2012-es realitás, ergo a dél-koreaiak nem fektetnek akkora hangsúlyt a hibridgyártásra (egyelőre csak egy ilyenjük van, az Optima szedánból).

Tény ugyanakkor már az is, hogy bővül a cee'd-család, méghozzá kabrióval, a (leírni legalábbis) lehetetlen nevű pro_cee'd alapjain. A minden bizonnyal CC, azaz nyitható keménytetős kupé-kabrió cee'd vélhetően a 2013-as Genfi Autószalonon debütál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?