Párizsban debütál a konnektorról tölthető Mitsubishi Outlander

Villanymotorokkal spórol a Mitsubishi Outlander PHEV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kétliteres benzinmotor munkáját segítő első és hátsó villanymotorokkal 800 km fölé emelkedik az Outlander hatótávja, Európában 2013 elején kerül forgalomba.


Az új Outlander benzines és dízelváltozatainak genfi bemutatója után Párizsban újabb modellváltozatot mutat be a Mitsubishi, ezúttal a crossover konnektorról tölthető, hatótáv-növelő hibridváltozata a soros. Az Outlander PHEV sem kívülről, sem szerkezetileg nem mutat sok eltérést a belsőégésű motorral hajtott változatoktól, a cég bejelentése szerint ez az első modell, melyet már a kezdetektől fogva úgy fejlesztettek, hogy mindkét fajta hajtás befogadására alkalmas legyen.
Hirdetés
A hibrid hajtáslánc alapjait már a 2011-es Tokiói Autószalonon bemutatott PX-MiEV tanulmányból megismerhettük, elemei az autó orrába szerelt 2 literes benzinmotor, valamint az első és hátsó tengelyeken külön-külön működő két villanyos egység. Három eltérő üzemmódban lesz használható az autó, ezek a Pure, a Series és a Parallel neveket kapták.
Pure módban az akkumulátorok táplálta első és hátsó villanymotorok hajtják az autót, míg a Series üzemmódban a generátorként működő benzinmotortól kapják az energiát az elektromos egységek. Parallel módban pedig a benzinmotor által biztosított hajtóerő kiegészítőiként avatkoznak be szükség esetén a villanymotorok. A cég mérései alapján ezzel a hajtással körülbelül 800 km-re emelkedik az Outlander hatótávja, miközben CO2-kibocsátása alig 50 g/km körül alakul.
Az új Outlander bevezetésének üteme a következőképpen alakul: először Oroszországban a nyár folyamán viszik piacra a benzin- és dízelmotoros változatokat, a többi európai országban pedig ősszel indul a forgalmazás. A takarékos PHEV - plug-in hybridet pedig 2013 elejétől lehet majd megvásárolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?