Frankfurt 2011: élőben az Audi Urban Sportback és Spyder

Villanyszöcskék az Auditól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Maximális sebességük 100 km/h, a hatótáv 73 km, és otthon körülbelül egy óra alatt lehet "teletankolni".

Végre élőben is láthattuk, és lencsevégre is kaptuk az Audi - a berlini forgatási képeket leszámítva - eddig csak számítógépes tervrajzokról ismert kétszemélyes városjáróit.
Az Urban Sportback az üvegkabinnal ellátott zárt változat, míg a Spyder a sofőrt mindössze alacsony ablakkal körülvevő nyitott verzió. Mindkettő 3 219 mm hosszú, 1 678 mm széles, és a Sportback változat 1189 mm magas. Az 1+1 ülést oldalt és hosszában eltolva tartalmazó Urban tanulmányok szabadon álló kerekeikkel az 1930-as évek Auto Union versenyautóit idézik, míg az utastér mögötti piros keret az R8-ra utal. Az utastér minimalizmusát a saját tömeg alacsonyan tartása diktálta, ami jól sikerült, hiszen az alumínium vázon karbonszálas műanyagból készített karosszéria-elemeket viselő autó tömege mindössze 480 kg.
A pedál 14, a kormánykerék 6 cm-es úton állítható, a padlót sportcipőkhöz kifejlesztett, vízálló, nagy teherbírású textillel burkolták. A 21 colos felnikre elöl 125/60, hátul 145/50-es gumikat húztak, a megállásról négy tárcsafék gondoskodik. Eddig kérdéses volt, hogy mi hajtja a tanulmányt, de immáron ez sem titok. A hátsó kerekeket egyfokozatú váltóval forgatja a közéjük épített 20 lóerős, 47 Nm nyomatékú villanymotor. Az ülések mögött keresztben beszerelt lítium-ion akkumulátor tömege 90 kg, kapacitása 7,1 kWh.
Ez hat másodperces 0-60 km/h-s gyorsulást biztosít az autónak, amely a 100 km/h-s végsebességét 16,9 másodperc alatt éri el. Ipari árammal körülbelül 20 percet, az otthoni hálózatról egy órát vesz igénybe feltöltése, és 73 km-es hatótávot biztosít az Audi Urban Sportback és Spyder tanulmányok számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?