Nem tudni miként, de állítólag lesz e-útdíj még idén

Visszalépett a rendszer kiépítője, mégis jön az e-útdíj!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A megtett úttal arányos útdíj-fizetés kezd a fővárosi dugódíjhoz hasonló gumicsonttá válni: visszalépett a rendszer kiépítését elnyerő tender-nyertes, ám ez állítólag nem hátráltatja a bevezetést.

Közel egy éves hír az elektronikus, nyomkövetésen alapuló, megtett úttal arányos útdíj, azaz az e-útdíj idén július 1-re ígért bevezetése. Már akkor sem volt titok, hogy mindez a nehéz tehergépjárművek számára lesz először kötelező, s kezdetben a személyautósok saját akaratukból sem választhatják majd - idővel persze nekik is lehet majd rá lehetőségük.
Hogy miként, azt persze egyre kevésbé lehet tudni, ugyanis a szeptember végén hirdetmény közzétételével indított, "a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer hazai kiépítésére" kiírt gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljáráson nyertes pályázó, azaz a legalacsonyabb, 34,89 milliárd forintos ajánlatot tevő Getronics Magyarország Kft. visszalépett.
Az okok hátterében állítólag a Getronics számára is váratlan fordulatok állnak, közleményük szerint egyik versenytársuk gyakorolt nyomást az alvállalkozókra, hogy lehetetlenítsék el a kivitelezést.
Az eredeti tervek szerint a szerződést december 27-én írták volna alá a tender-nyertes, ám a Getronics január 14-én 30 napos haladékot kért és kapott, hogy tovább tárgyalhasson az alvállalkozójával, majd január 18-án szombaton tájékoztatta az Állami Autópálya Kezelőt, hogy az ajánlat kihirdetését követően az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján "nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést, ezért a szerződést nem írják alá".
Hirdetés

Ez a "részletkérdés" ugyanakkor állítólag nem lesz befolyással - a mostani díjaknál jóval drágábbnak ígérkező - e-útdíj, idei bevezetésére. Dátumpontosítás egyelőre nincs, de a július 1-jével történő bevezetést erős kétségekkel fogadhatjuk. A korábbi pályázaton is induló Hungarian Motorway Konzorcium már szombaton jelezte, hogy ismét versenybe szállna az elekrtonikusútdíj-tenderen, ám az újabb kiírás részletei, főként a dátumokra vonatkozóan egyelőre nem ismertek, így aztán a fuvarozók sem tudhatják még, hogy az év második felétől milyen úthasználati díjakkal kalkulálhatnak, milyen áron ajánlhatják szolgáltatásukat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:27
    Permalink

    A legnagyobb baj megint az egy helyben való toporgás!Ebben az országban sír mindenki,hogy nincs pénz.A magyar tranzit út a külföldieknek Ukrajna Románia v. Szerbia felé KB 350 KM.Erre a szerencsétlenek a nehéz tgk kategóriában fizetnek 1 napi matricát 3000 forintot,kifizetik/röhögve/mert nem tudnak más fele menni,aki nyugat Európába tart!Nézzük a külföldet-Ausztria:Hegyeshalom-Suben/német határ/szintén KB 350 KM ezért az útszakaszért ott 150EUR-t kell fizetni ami közel 50000 ezer forint!!!!!!Az összegek nem teljesen pontosak,de viszonyításhoz elég és ott is kifizetik,mert kénytelenek!Nálunk a tized részét fizetik mint akár a SK_CZ vagy az A tranzitot használják itt hagyva a szemetet,koszt,bűzt,út kárt,és még nem is tankolnak!Szerintem igenis fizessenek,hamár ugyis kifizettük az áruban meg a kaján eddig is mi a lakosság!!!!Persze a fuvarozók meg sírnak-miért is????15 évig Nemzetköziztem lenne mit mesélnem! Üdv Sugaras

  • 2017.10.30. at 08:27
    Permalink

    Az biztos hogy lessz, e országban kihasználnak mindent a pénzbehajtásra.
    A benzinben már fizetünk /nem kevés/ útdíjjat, sarcolnak a balesetadóval még ha nem is okoztunk soha balesetet, és ne soroljam már az autósoktól mennyi pénzt szednek be!!!

Vélemény, hozzászólás?