Újra szövetkezik a BMW és a Wiesmann

Visszatérhet a Wiesmann, ismét M-es BMW motorokkal dolgozhatnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy a TVR, úgy a Wiesmann is eltűnt egy darabig, de úgy tűnik, a visszatérések korszakát éljük. A Wiesmann ismét a BMW-vel szövetkezik.


Újabb nagy visszatérésről lehet hallani, a TVR után egy szintén rossz helyzetbe került manufakturális sportautógyár kelhet életre. A német Wiesmann még 2013-ban került szorult anyagi helyzetbe, és állították le a termelést, azóta nem sokat hallottunk felőlük. Most újabb hírek kaptak szárnyra, miszerint megkötöttek egy szerződést a BMW-vel, a bajor gyártó pedig az M divízió által tuningolt motorokat fogja szállítani a cégnek. Ez nem meglepő, hisz a Wiesmann sportkocsijai mindig is a BMW M részlegének kihegyezett motorjai köré épültek, ezek szerint ezt a hagyományt továbbra is tartják, amit a BMW is támogat.
Hirdetés

Annyit tudni lehet, hogy V8-as motor volt a szerződés tárgya, ami vélhetően az új M5-ben debütált alaphangon is 600 lóerős 4,4 literes biturbo lesz. A BMW-nél 8 fokozatú automata váltót csatolnak hozzá, a Wiesmann terveiről még nincsenek hírek. Ahogy arról sem, milyen sportautóba kerül majd az új motor, erről a Wiesmann emberei csak annyit árultak el, hogy maradnak a hagyományoknál, tehát egy újabb kétüléses, klasszikus vonalakat követő sportautóra kell számítanunk. A könnyű karosszériás új Wiessmann az M5 hajtásláncával valódi utcai versenyautó lesz, a csinos vonalak bitang erőt rejtenek majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?