Sato már megint kamikazét játszott

Volt F1-pilóták mizériája az Indy 500-on

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Indy 500-on az egyik volt F1-pilóta majdnem nyert, másik kettő célba ért, megint másikat alaposan leégetett a csapata.

Az F1-es Monacói Nagydíjjal párhuzamosan a "nagy hármak" közül még egy legendás autóversenyt rendeztek a hétvégén, mégpedig a 96. Indy 500-at az Államokban. Az Indianapolis Motor Speedwayen a skót Dario Franchitti pályafutása harmadik, a Ganassi-Honda idei első győzelmét aratta úgy, hogy volt az utolsó pozícióban is, s a vezetést első ízben csak a 200/151. körben vette át (különben nem kevesebb mint 35 alkalommal változott a helyzet az élen, ami rekord). Az egy perc híján három órán át tartó futamon több volt F1-pilóta is szerencsét próbált, közülük a száguldó cirkuszban a legkevésbé eredményes japán Szato Takuma (Rahal-Honda) hős is lehetett volna, hiszen nyerésre állt, ám az utolsó körben hibázott, jó kamikaze-módra támadott, de veszített, s visszaesett a 17. helyre. Vezetett ő és a brazil Rubens Barrichello (KV-Chevy) is, akit végül - legjobb újoncként - tizenegyedikként intettek le. A francia Sebastien Bourdais (Dragon-Chevy) huszadik lett, 33-ból 22-en értek célba. Nem sikerült ez honfitársának, Jean Alesinek, aki - a márka nagyköveteként botrányosan gyenge Lotust kapott, s egy kollégájával együtt még a verseny elején diszkvalifikálták, mert nem tudott elég gyorsan menni...
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?