900 lóerős villanyautó a láthatáron

Volt Tesla és Oracle dolgozók hozhatják ki a Model S riválisát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elsőként a Tesla Model S, majd a Model X konkurenciáját is megépítené a 2007-ben alapított Atieva, ami immár Lucid Motors néven fut tovább.


Bár a Tesla szinte a semmiből nőtte ki magát, és lett a legjelentősebb csakis villanyautókat gyártó önálló márka, van azért félnivalója. Például attól a 2007-ben alapított cégtől, ami korábban Atieva néven futott, nemrégiben pedig Lucid Motors nevet vett fel. Ez a cég ugyanis kínai és japán tőkét és szinte a Teslától érkező tudást bevonva kíván teljesen elektromos luxusautókat gyártani, olyasmiket, amilyenekkel a Tesla is hódít.
A Lucid Motors fejlesztőcsapatának elnöke nem más, mint a Tesla egykori elnökhelyettese és a Model S főmérnöke, Peter Rawlinson, de maguk a cég alapítói is egykori Tesla, illetve Oracle dolgozók. Így aztán nagyon nem meglepő, hogy tényleg a Teslát kívánják majmolni. Első modelljük, az Atvus szedán állítólag 900 lóerős villanymotort és alapáron is 300 mérföld (482 kilométer) hatótávot adó 87 kWh-s akkumulátort kap, de állítólag lesz egy drágább verzió is, 400 mérföldes (644 km) hatótávval.
Az Atvus a hírek szerint már idén bemutatkozhat, szériakész verziója pedig 2018-ban debütálhat. Az első évben 20 ezer példány gyártását tervezi a Lucid Motors, de azzal számolnak, hogy később évi 130 ezer autót is el fognak tudni adni, illetve elő is fognak tudni állítani.
Hirdetés

Ha már a Tesla nyomába kívánnak eredni, nem meglepetés, hogy autójuknak részlegesen önvezető funkciókat kívánnak adni, a 100 km/órára gyorsulást pedig 3 másodpercnél rövidebbnek ígérik, a célszám állítólag 2,7 másodperc, amit természetesen a Model S is tud. A még Atieva Edna néven megismert tisztán elektromos, 100 km/órára 3,08 másodperc alatt gyorsuló Mercedes-Benz Vito alapú furgon 900 lóerős hajtásláncával nyilvánvalóan alapul szolgálhat a már Lucid Motors Atvus néven várható modellhez, amit állítólag egy crossover követ majd, hogy a Tesla Model X-nek is legyen konkurenciája.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?