Annyira jó ez a Volvo, kár, hogy nem valódi

Volvo Air Motion, a környezetbarát sportautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Könnyebb egy Formula–1-es versenyautónál, káros anyag kibocsátása zéró, és még a motorját sem lehet megfőzni - ez a Volvo Air Motion.

A Lotus Super Seven óta tudjuk, egy sportkocsiban nem kizárólag a motor teljesítménye a döntő, az autó súlya is sokat számít. A Volvo ezt a bölcs koncepciót követte az Air Motion megalkotásakor. Bár a tervek alapján csak az 1:4-es méretarányú változatot készítették el, ha valódi méretű lenne az autó, akkor könnyebb lenne egy Formula–1-es versenyautónál.
Ezt részben a karbon karosszériával érték el, részben pedig a motor súlyának csökkentésével: a hagyományos belsőégésű erőforrást sűrített levegővel működő egységre cserélték. Ennek a konstrukciónak rögtön két előnye is megmutatkozik, egyrészt nem termel káros anyagot, másrészt működés közben nem hogy felmelegedne, de még le is hűl, így nincs szükség külön hűtőberendezésre, amelynek mellőzésével további értékes kilogrammok takaríthatók meg.
Az autó mozgatásához szükséges sűrített levegőt elektromos kompresszorral állítják elő, amelyet szélerőművek által termelt árammal hajtanak meg. Így a Volvo Air Motion valóban 100 százalékosan környezetbarát autó - lenne.
Kár, hogy nem valódi, mert ránézésre nagyon lehetne vele süvíteni. Vagy nem is tudjuk, milyen hangot ad egyáltalán egy légturbina?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?