Minőségben ugorhat nagyot az új Polo

VW Polo frissítés: szebb és jobb minőségű lesz a belső kidolgozás, de a lábtér is nő

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem is csak minőségben, a 2017-es Polo helykínálatban is többet nyújthat elődjénél. Meg persze a külsőt is a jelenlegi palettához igazítják.

Most, hogy nyakunkon az új Fiesta érkezése, hamarosan körvonalazódik, merre halad a kisautók fejlesztése. Ahogy a Ford is a Fiestánál, úgy a Volkswagen a Polónál is a minél nagyobb helykínálatra törekszik, a jövőre érkező új modell tengelytávja elvileg 9 centivel lesz hosszabb. Ugyanakkor még mindig nem szeretnének túlnőni a 4 méteren, így a kisautó első és hátsó túlnyúlásai rövidebbek lesznek. Theophilus Chin jóvoltából már nagyjából láthatjuk is az új Polót, ha a többi modellhez igazítják, valami ilyesmi fog kisülni belőle.
Hirdetés
Néhány interjúból az is kiderült, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a belső kényelemérzet javítására, ezt jobb minőségű anyagokkal szeretnék fokozni. Ugyanakkor fő szempont, hogy az autót minél szélesebb körben tudják kihasználni utasai, így már az új Polo is csatlakoztatható lesz az Apple CarPlay és Android Auto alkalmazásokkal az okostelefonokhoz. Viszont itt egy komoly újítást terveznek, nem a kategóriában megszokott 7, hanem 9,5 colos érintőkijelzőt építenek bele. Herbert Diess, a jelenlegi VW-vezér szerint még sok újítással találkozhatunk majd az új Polóban, amik először a hamarosan érkező frissített 7-es Golfban debütálnak. Már a motorválasztékról is pletykálnak, valószínűleg 1,0 literes turbós benzineseket kap 100, illetve 115 lóerős teljesítménnyel. Ugyanakkor nyugdíjba küldik az 1.4-es benzinest és az 1.6-os dízelt, helyükre 1.5-ös benzines érkezik 140-160 lóval és ugyanakkora dízel 90, 110 és 130 lóerővel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:52
    Permalink

    Ízlések és pofonok ugyebár, de szerintem meg egészen pofás, a hátulja különösen szép lett, nekem tetszenek ezek a vízszintesen elnyújtott hátsó lámpák. A belsejére lennék kíváncsi, az aktuális Polo ott vérzett el, mikor autót vettünk (meg a hátuljánál).

  • 2017.10.28. at 03:52
    Permalink

    Ez az orr a Passaton működik, de a Polo túl keskeny hozzá. Az oldalnézete meg a hátulja szimplán nem tetszik, aránytalan az egész. Plusz elment a Vw egy nagyon jellegtelen irányba. Pedig a 2000-es évek közepén az ötös Golf és a B6-os Passat is jól nézett ki meg a negyedik generációs Polo kereklámpa utáni frissített változata is.
    Lehet akármilyen jó autó is majd, nem tudom elképzelni az okot, amiért valaki ezt választaná a kisautók közül. Ráadásul a Fabia még a konszernen belül is fojtogatni fogja.

  • 2017.10.28. at 03:52
    Permalink

    Lassan a régi passaton is túlnő ha így haladnak ami egy igazi parasztvakítás megint minden szegmensben.
    Arról nem is beszélve hogy szerintem ez az örökös egyenforma az én szememben elavulttá teszi.
    Visszafejlődik a világ számukra megint a kockalada korszak köszön vissza hamarosan.

Vélemény, hozzászólás?