0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

World Series by Renault – 2011-ben is a Hungaroringen

Renault szuperbuli a Hungaroringen - ingyenesen!

2011. május 16., hétfő 4:22 (tavaly)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Temérdek érdekes program várja az érdeklődőket július első hétvégéjén a Hungaroringen – a Renault jóvoltából ingyenesen.

Idén is ellátogat a Renault ingyenes versenyhétvégéje, a World Series by Renault a Hungaroringre

Idén is ellátogat a Renault ingyenes versenyhétvégéje, a World Series by Renault a Hungaroringre

Mégane-nak álcázottak a Eurocup Mégane Trophy versenyautói, ám 360 lóerős, 3,5 literes, V6-os hajtja őket

Mégane-nak álcázottak a Eurocup Mégane Trophy versenyautói, ám 360 lóerős, 3,5 literes, V6-os hajtja őket

A 2005-ben útjára indított World Series by Renault történetében egyedülálló a magyar betétfutam, ugyanis nincs másik pálya, ahol már ötször vendégeskedett volna a Renault élményhétvégéje, a Hungaroringen pedig zsinórban az ötödik az idei. Ennek természetesen egyik oka a hazai szórakoztató-hétvége kiemelt népszerűsége, az első, 2007-es hétvégén 117 ezer néző volt kíváncsi a Renault versenyvilágára, tavaly pedig auditáltan 135 ezren látogattak ki.

Noha a World Series by Renault hétvégéjén a márka Formula-1-es autói és kamionjai is felvonulnak, versenyben az azokhoz megszólalásig hasonló Formula Renault 3.5 Series (a szériákat jelölő számok a motor hengerűrtartalmára utalnak literben) gépek a legkomolyabbak, ami nem is csoda, hiszen ez a Formula–1 előszobája, ahonnan Kubica, Vettel is átkerült a száguldó cirkuszba. A Eurocup Formula Renault 2.0 modelljei is nagyon hasonlítanak a Formula–1-es autókra (Kimi Räikkönen versenyzett e kategóriában), és bár ezek a gépek valamivel lassabbak, az izgalmas előzések, koccanások itt sem maradnak el. Sőt! A fiatalok még inkább szeretnének kitűnni a mezőnyből, hogy feljebb és feljebb lépve a ranglétrán egyszer eljuthassanak a csúcsra! Nagyon látványos és népszerű a Eurocup Mégane Trophy is, amelyben 360 ló-erős, az utcai Mégane-okra hasonlító modellek fej fej mellett száguldva harcolnak a jobb helyezésekért. Az egyes kategóriák versenyei a hétvége mindkét napján zajlanak, a futamokat a rajtsorrendeket meghatározó időmérők előzik meg. A garantált versenyélmény egyik záloga, hogy teljesen egyforma autókkal versenyeznek kategóriánként, ráadásul még az autók szervizelését is kontrollált körülmények között végzik a Renault Sport Technologies szakemberei.

A versenypályán kívül, akár gyerekeknek is bőven akadnak majd programok a hazai World Series by Renault hétvégén A versenypályán kívül, akár gyerekeknek is bőven akadnak majd programok a hazai World Series by Renault hétvégén A versenypályán kívül, akár gyerekeknek is bőven akadnak majd programok a hazai World Series by Renault hétvégén

A versenypályán kívül, akár gyerekeknek is bőven akadnak majd programok a hazai World Series by Renault hétvégén

A versenyek mellett különféle kaszkadőrök és a legendás autóbűvölő, Jean Ragnotti bemutatói, LI-2-es légiparádé, valamint a pályák mellett temérdek gyerekprogram is szerepel majd a közönség szórakoztatására. A július 2-án és 3-án, azaz július első hétvégéjén megrendezésre kerülő World Series by Renault hétvégére június elejétől lehet (ingyenesen) jegyeket igényelni a francia gyártó márkakereskedőinél.

A hírt szerkesztette: Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Zölden jobb - alternatív hajtású tesztnap a Hungaroringen

Az e hétvégi Széchenyi Futam felvezetéseként az Óbudai Egyetem diákjai mutatták be öko-versenyautóikat a mogyoródi tanpályán.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yZW5hdWx0

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

RENAULT tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt

Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt 

Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.


Renault Scénic 1.6 dCi Privilége teszt

Renault Scénic 1.6 dCi Privilége teszt

Csendes, erős, kényelmes, tele van hasznos ötletekkel, az összeszerelési minősége korrekt, és mindezt értékarányos áron nyújtja: ez a Renault Scénic 1.6 dCi 130 Privilége.

Renault Scénic 1.5 dCi Advantage teszt

Renault Scénic 1.5 dCi Advantage teszt

Legolcsóbb dízel kivitelével járt nálunk a Renault Scénic. A költségtakarékos családi autót keresők jó eséllyel e verziót választanák a szerteágazó kínálatból.

Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 teszt

Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 teszt

Francia és japán mérnökök szüleménye a Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 Exception, amelyet Európától távol, Dél-Koreában szerelnek össze. Hiába, az ipari globalizáció már csak ilyen.

Még több RENAULT teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

16 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

RENAULT MEGANE Limousi...

Ár: 1.449.000 Ft

Évjárat: 2006 / 11

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

RENAULT CLIO 1.2 ECON

Ár: 520.000 Ft

Évjárat: 1999 / 6

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

RENAULT MEGANE 1.4 16V...

Ár: 699.000 Ft

Évjárat: 2003 / 2

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó