A Citroën az új Chevrolet

WTCC: Loeb máris nyert, a Honda nem az igazi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Marokkóban megkezdődött a túraautó-világbajnoki szezon, s az újonc Citroën azonnal bizonyította félelmetes erejét.


A marrákesi utcai katlanban az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy ne törjön össze a technika, hiszen pár nap múlva máris Franciaországban, a Paul Ricard pályán folytatódik a túraautó-világbajnoki küzdelemsorozat. De valakit azért utolért a végzet, s ez a valaki a Honda elsőszámú pilótája, Tarquini volt, akibe Morbidelli (Chevrolet) már a második szabadedzésen úgy beleszállt, hogy javíthatatlanra tört a Civic.


Hirdetés

Amúgy az már a gyakorlásokon látszott, hogy a Citroën úgy is lépéselőnyben van a többiekhez képest, hogy (a WTCC-ben) újonc. És ez az időmérőn is kijött, ahol López volt a leggyorsabb, a címvédő Müller a második, a kilencszeres ralivilágbajnok Loeb meg a harmadik. Mind-mind citroënes. Müllert megbüntették, Michelisz a nyolcadik lett, ami az első versenyre ugye nyolcadik, az újdonságként ugyancsak állórajtos másodikra harmadik starthelyet jelentett. A Q3-ba csak Citroën és Chevrolet került.

A futamokon aztán kiderült, hogy a Citroën nem csak egy körön, versenytávon is brutális és hibátlan. AZ első meccsen López, Loeb, Müller lett a dobogósok sorrendje, a baleset miatt elnyúlt másodikon Loeb nyert, López valószínűleg csapatutasításra nem bántotta, s Valente ért be harmadiknak egy RML-es Cruze-zal. Michelisz elsőre kilencedikként végzett, megadta magát a kormányszervo, s a második versenyen el sem tudott már indulni.

Úgy tűnik, a Citroën az új Chevrolet, az a Chevrolet, ami gyári csapatként iszonyú fölénnyel verte a mezőnyt éveken át. Ezt másolhatja le a Citroën, ha a Honda nem ér fel a szintjére. A Lada nem fog. Még a privát Chevyk elég gyorsak, de annyira mégsem. Folytatás tehát Franciaországban, most hétvégén. Loebék ott agyontesztelték magukat...

A marokkói első futam végeredménye (élcsoport)
  1. 1. López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) 24:40.950 p
  2. 2. Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 0.713 mp
  3. 3. Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 1.607 p
  4. ... 9. Michelisz (magyar, Honda Civic WTCC) + 44.583


A marokkói második futam végeredménye (élcsoport)
  1. 1. Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 47:50:589 p
  2. 2. López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) + 4.321 mp
  3. 3. Valente (francia, Chevrolet RML Cruze TC1) + 18.305


Az egyéni pontverseny állása (élcsoport)
  1. 1. Lóper (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) 48 pont
  2. 2. Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 47
  3. 3. Chilton (brit, Chevrolet RML Cruze TC1) 27


A konstruktőri pontverseny állása (élcsoport)
  1. 1. Citroën 95 pont
  2. 2. Honda 44
  3. 3. Lada 34

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?