Norbi behúzta az összetett negyedik helyet Makaóban a WTCC-n

WTCC: Michelisz negyedikként végzett összetettben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pályafutása legjobb eredményét elérve Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság (WTCC) összetett pontversenyének negyedik helyén végzett.


"Megvertük a gyári csapat mind a két versenyzőjét az éves összevetésben" - írja a Zengő Motorsport. Michelisz Norbi ugyanis a Makaói versenyhétvégén az első futamon második, a fordított rajtos másodikon negyedik lett, ezzel összesítettben 15 ponttal került Monteiro elé.
Szerencse is kellett ehhez persze, az első futamon Loeb és Müller sem volt olyan gyors, mint Norbi, így ő élete talán legfontosabb rajtjánál a negyedik helyről a másodikra tudott lépni, s azt a futam végéig meg tudta őrizni. Ráadásul úgy, hogy a felvezetőkörben Norbi kuplunghiba miatt nem tudott elindulni, rádión keresztül kapott infókkal tudta végül maga életre kelteni a túlmelegedett tengelykapcsolót. Másodikként befutott, s került a pontverseny negyedik helyére, amit a csapat akkor még átmenetinek, csak akkor megőrizhetőnek tartott, ha a gyári csapat hibázik a második futamon.
A második futamon aztán Monteiro startolt remekül, s szinte a futam végéig úgy tűnt, hogy Michelisz és a Zengő Motorsport vissza fog esni az ötödik helyre. Aztán két körrel a futam vége előtt jött a Safety Car, ugyanis Csing Hua a falba állt, összerázódott a mezőny. Viszont Norbinak lényegében már nem voltak gumijai, alig talált a kanyarokba. És akkor jött az újabb csoda, Monteiro szervohibája, Norbi feljebb tudott lépni, s meg tudott maradni a negyedik helyen. A csapat könnyezve ünnepelte az évad utolsó, negyedik helyét és persze az összetett negyedik helyet. Közleményük szerint a jelenlegi technikával, a sokkalta nagyobb költségvetésű gyári csapatokkal szemben jelenleg nincs tovább.
Hirdetés

WTCC Makaó, az első futam végeredménye (6120 m, 10 kör, élcsoport)
  1. 1. José María López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC)
  2. 2. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic WTCC) + 2.741 mp
  3. 3. Gabriele Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) + 3.661
  4. 4. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic WTCC) + 4.055
  5. 5. Yvan Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 4.589
  6. 6. Sébastien Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 5.186


A második futam végeredménye (10 kör, élcsoport)
  1. 1. Rob Huff (brit, Lada Granta WTCC)
  2. 2. Yvan Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 0.344 mp
  3. 3. Hugo Valente (francia, Chevrolet RML Cruze TC1) + 3.352
  4. 4. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic WTCC) + 3.990
  5. 5. José María López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) + 4.285
  6. 6. Sébastien Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 4.825


Az egyéni pontverseny végeredménye (élcsoport)
  1. José María López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) 462 pont
  2. Yvan Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 336
  3. Sébastien Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 295
  4. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic WTCC) 201
  5. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic WTCC) 186
  6. Gabriele Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) 182
  7. Tom Coronel (holland, Chevrolet RML Cruze TC1) 159
  8. Tom Chilton (brit, Chevrolet RML Cruze TC1) 150


A konstruktőri pontverseny állása
  1. Citroën 1003 pont
  2. Honda 710
  3. Lada 425

A világbajnoki címet az argentin José Maria Lopez nyerte két francia, Yvan Muller és a kilencszeres ralivilágbajnok francia Sebastien Loeb előtt. Michelisz így három Citroënnel versenyző pilóta mögött végzett a negyedik helyen Honda Civicjével. Norbi a gyári Hondásokat, a portugál Tiago Monteirót és az olasz Gabriele Tarquinit is megverte, a Zengő Motorsport az egyetlen olyan csapat, ami a gyári Citroën C-Elysée WTCC-k nyomába tudott eredni. Óriási gratulációt érdemel! Kíváncsian várhatjuk a fejleményeket, hogy kap-e Norbi vagy akár az egész csapat gyári támogatást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:30
    Permalink

    Maximális elismerés és hurrá Norbinak és az eredményhez segítő Zengő csapatnak. Megérdemelt eredmény a nagyon sok munkáért és találékonyságért. Nem véletlenül érték el ezt az eredményt! Norbi folyamatos fejlődése elképesztő. Nagyon sok munka, akaraterő és óriási tehetség juttatta idáig. A Citroenesek nem ugyanebben a ligában vannak, semilyen szempontból, ezért eredményüket is máskép értékelem. A hétvége Norbié és a csodára képes Huffé.
    Hajrá Norbi, hajrá Zebő Team!!!

Vélemény, hozzászólás?