Szlovákiában összejött Michelisz első dobogós helye

WTCC: Norbi harmadik lett, verseny alig volt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén először dobogóra állhatott, s a legjobb hondás lett Michelisz Norbert. Loeb nyert, a szlovákiai második futamot elmosta az eső.


Egy héttel a Michelisz szempontjából peches mogyoródi WTCC-hétvége után Szlovákiában már kijött a lépés a Zengő Motorsportnak: Norbi az időmérőn negyedik, az első - és egyetlen - futamon meg harmadik lett, s ezzel jó sok pontot szerzett az összetettben.


Hirdetés

A Dióspatonyt, a Slovakia Ringet is bőszen öntöző esőben első nekifutásra a Lópezt lerajtoló Loeb nyert - kellett már ez a siker a kilencszeres ralivilágbajnoknak, mert Le Castellet-ben és a Hungaroringen sem termett számára babér. A címvédő Müller kiugrott a startnál, amiért megbüntették, ezáltal is lehetett harmadik az a Michelisz, aki idén először zárt dobogót érő helyen. A közel 6 kilométeres aszfaltcsíkon 11 körösre tervezett versenyt a 9. körben félbeszakították, mert túl veszélyesnek ítélték a sok-sok vizet a pályán, a második futamot pedig el sem kezdték... Törölték. Monteiro (Honda) indult volna az élről.

Összetettben továbbra is López, a Citroën harmadik számú pilótája vezet (úgy, hogy növelte fórját), Loeb Müller elé került, Norbi egy helyet javítva feljött kilencediknek. Folytatás két hét múlva Ausztriában, a Salzburgringen.

Az első futam végeredménye (Slovakia Ring, 5922 m, 8 kör, élcsoport)
  1. Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 20:38.595 (137,35 km/óra)
  2. López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) + 1.105 mp
  3. Michelisz (magyar, Honda Civic WTCC) + 2.435

Az egyéni pontverseny állása (élcsoport)
  1. 1. López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) 138
  2. 2. Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 113
  3. 3. Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 109
  4. ... 9. Michelisz (magyar, Honda Civic WTCC) 40


A konstruktőri pontverseny állása
  1. Citroën 323 pont
  2. Honda 204
  3. Lada 131




Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?