Hagyomány, nosztalgia, piknik, jó hangulat, mindez sok-sok Fiattal meg egy kis 850 Klubbal.
Szabadtéri piknik és helyben sütött, Piedone-féle hagymás bab volt a végcélja az idén ötéves FIAT 850 Klub Magyarország szokásos tavaszi túrájának.
A kellemes, nyárias időjárás kedvezett a tervnek, ennek is köszönhető, hogy a szervezők újabb rekordot könyvelhettek el a résztvevők számát illetően: a konvojt ezúttal 31 veterán korú autó és 2 motorkerékpár alkotta. A Budaörsről induló túra első állomása a túra során betérő járművekhez hasonlóan a régi időket idéző, 1936-os alapítású Landthaller-benzinkút volt.
Ezt követően a főként a FIAT-autógyár patinás termékeiből álló kocsisor áthaladt a városon, majd a szentendrei BKV-múzeumot érintve, a Pilis-hegységen át Visegrád felé vette az irányt. A Telgárthy-réten ekkor már javában folyt a készülődés. A csodaszép környezeten és a zavartalan napsütésen kívül a résztvevőket a helyszínre szállított sörpadok és valódi piknik-hangulat várta.
Mivel a szervező munka során hatvan adag hagymás babra érkezett előrendelés, az étel elkészítéséhez speciális üstöt kellett készíttetni. Horváth Zoltán és felesége, Ibolya ezúttal is kitett magáért, hiszen az edény legyártásán túl, az összes étkeztetéssel kapcsolatos munkát a tőlük megszokott maximalizmussal bonyolították le.
A túrát a klub elvitathatatlan korelnöke, id. Horváth Zoltán és 1932-ben gyártott FIAT 508 Balilla M Spider gépkocsija is megtisztelte. A 78 éves autómatuzsálem a precíz restauráláshoz méltóan ma is „pöccre” indul, amit a rögtönzött bemutatóra a jármű köré sereglett közönség is tanúsíthat. Bonomi Ákos a FIAT 850 Klub színeiben legközelebb ősszel szervez túrát, ám addig még számos eseményen vesz részt a lelkes veterános csapat.
Új hozzászólás írása
Friss cikkek
Távirányítós Land Rover Defender Legóból 
5 órája – Autósvilág hírei
2800 Lego elemből épült a teljesen működőképes terepjáró modell, ha elég szavazatot kap, gyári kit lesz belőle.
Maradnak az üzemanyagárak
8 órája – Autósvilág hírei
Hiába csökkentek a nemzetközi piacok üzemanyagárai, itthon nem apadnak a töltőállomások tarifái, maradnak az eddig ismert, múlt héten mérsékelt üzemanyagárak.
Mercedes-siker hazai pályán
11 órája – Autósvilág hírei
A Német Túraautó-bajnokság harmadik futamát Paffett nyerte Brands Hatchban, a Mercedes máris két futamgyőzelemnél tart.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
16 órája – Sztori -
Sivatagba küldhetik a legújabb Bentleyt
19 órája – Autósvilág hírei -
WTCC: újabb privát BMW-siker
Tegnap – Autósvilág hírei -
Mansory Ferrari 458 Spider Monaco Edition
Tegnap – Autósvilág hírei -
Két i-MiEV is indul a Pikes Peaken
2 napja – Autósvilág hírei -
Vége a boldog időknek: nőhet a benzin és a gázolaj ára
2 napja – Autósvilág hírei -
Huffé a salzburgi pole, Micheliszék lemaradtak
2 napja – Autósvilág hírei
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
Még több esemény
Használtautó.hu
|
Ár: 59.000 Ft Évjárat: 1984 / 6 Kivitel: buggi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 13.690.000 Ft Évjárat: 2011 / 2 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.099.990 Ft Évjárat: 2003 / 9 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |














Hozzászólások (1 db)
jo kis beszamolo!