Kiderült, hogy áll fel az m1 F1-stábja
Eldőlt, kiknek a tolmácsolásában nézünk idén Forma-1-et a Magyar Televízióban.
Nyilván bőven lesz műsoridő, ha a nem túl gyors beszédéről híres Baumgartner Zsolt is tagja az m1-re költöző magyar F1-stábnak.
Baumgartner Zsolt gyorsaságát sokan megkérdőjelezték, de tény, hogy 20 F1-futamon elindulhatott, egyszer pedig pontot is szerzett, igaz, utolsóként célba érve
A honi közszolgálati televíziónál nyilvánosságra hozták a 2012-es F1-világbajnokság futamai alatt közreműködő riporterek és szakértők névsorát − írja az nso.hu. A kommentátor Mezei Dániel lesz, szakértőként pedig Wéber Gábor asszisztál. Boxutcai riporterként Szujó Zoltán tevékenykedik, szintén a helyszínről jelentkezik Bende Adrienn.
A stúdióban a Telesport műsorvezetői mellett Baumgartner Zsolt (hazánk eddigi egyetlen F1-es pilótája, s pontszerzője a Minardival 2004-ből), valamint egyéb sportágak képviselői vitatják meg az eseményeket. Az idei szezonban 10 év után újra az m1 közvetíti a Forma-1 versenyeit, mégpedig HD minőségben.
Az RTL-es csapatból Gyulai Balázs moderátortól, Szabó Róbert és Walter Csaba szakértőktől, illetve Czollner Gyula riportertől kell fájó szívvel búcsúznunk − hogy közülük kinek kiért és miért fáj a szíve, beszéljük ki a kommentmezőben. Azt is, hogy a valóban szakértő, a versenypályán is bizonyítottan, elképesztően gyors Wéber és a nem annyira az, de tagadhatatlanul rámenős Szujó marad.
Vitaindítónak: köszönöm, hogy a Wébert és Szabót is láthatóan felettébb idegesítő Gyulaitól, valamint az elképesztő orgánumával tévénézők millióit agyonstresszelő Czollnertől megszabadítottak, s hogy a mi Zsoltink visszatér, iszom szavait.
Új hozzászólás írása
Friss cikkek
Távirányítós Land Rover Defender Legóból 
5 órája – Autósvilág hírei
2800 Lego elemből épült a teljesen működőképes terepjáró modell, ha elég szavazatot kap, gyári kit lesz belőle.
Maradnak az üzemanyagárak
8 órája – Autósvilág hírei
Hiába csökkentek a nemzetközi piacok üzemanyagárai, itthon nem apadnak a töltőállomások tarifái, maradnak az eddig ismert, múlt héten mérsékelt üzemanyagárak.
Mercedes-siker hazai pályán
11 órája – Autósvilág hírei
A Német Túraautó-bajnokság harmadik futamát Paffett nyerte Brands Hatchban, a Mercedes máris két futamgyőzelemnél tart.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
16 órája – Sztori -
Sivatagba küldhetik a legújabb Bentleyt
19 órája – Autósvilág hírei -
WTCC: újabb privát BMW-siker
Tegnap – Autósvilág hírei -
Mansory Ferrari 458 Spider Monaco Edition
Tegnap – Autósvilág hírei -
Két i-MiEV is indul a Pikes Peaken
2 napja – Autósvilág hírei -
Vége a boldog időknek: nőhet a benzin és a gázolaj ára
2 napja – Autósvilág hírei -
Huffé a salzburgi pole, Micheliszék lemaradtak
2 napja – Autósvilág hírei
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
Még több esemény
Használtautó.hu
|
Ár: 59.000 Ft Évjárat: 1984 / 6 Kivitel: buggi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 13.690.000 Ft Évjárat: 2011 / 2 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.099.990 Ft Évjárat: 2003 / 9 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |










Hozzászólások (8 db)
Végre ez a f..kalap Czolner eltűnik.Annyi baromságot amit ez összetudott pfujogni...Na meg az igencsak nagy arcú Gyulai biboldó gyerek sem igazán hiányzik majd,habár helyette meg jön ez az agyhalott zsótika...
hova tunt damon hill, hova tunt damon hill????
Szujó mindenhez ért? Boksz, F1, vizirevü, mindenben otthon van. Feláll a hátamon a szőr, ha meghallom a hangját.
PALIKOT VISSZA!!!!!!!!!!!!!!!!!!ZSÓTIKA NEM KELL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Én meg inkább a sok okostojás helyett kommentár nélkül nézném. Amennyi baromságot ezek tudnak pofázni!
A legjobb döntés volt,hogy Gyulai kvázi Balázs és Czollner flegma Gyula kimaradt az új csapatból.. Szabó Robi maradhatott volna, inkább mint a Zsótink, de talán már nem a legtöbbet használt szava az Ö betű lesz :)
Wéber és Szujó abszolút a legjobb választás, remélem olyasmi elképzelésük van a műsortervről mint a német RTL-nek, hogy a műsor előtt-után még elemzések, riportok lesznek
nekem a Czollnerrel sem volt bajom, legalább felpörgette az unalmas futamokat :)
Az lenne a jó ha a Palik visszajönne! Hihetetlen arc volt amíg közvetített és ahogyan közvetített!