Nagyobb forgalmat hozott az olcsóbb benzin
Hiába olcsóbb hajszálnyit a benzin, ha lassabban, több ácsorgással juthatunk csak célunkba, az autózási költségek nem csökkennek.
Idén először a mai napon csökkent mindkét üzemanyagfajta ára, ennek örömére - tapasztalataink szerint - többen ültek autóba, mint eddig.
Pesten mostanság nem mindennapos az ilyen torlódás, de ma lépten-nyomon hasonlóval vagy még komolyabbal találkoztunk. Sokan nyilván megvárták az üzemanyagárak esését az autózással. A néhány forintos mínusszal és a nagyobb forgalommal azonban nem lett olcsóbb az egyéni közlekedés
Jó dolog az autó melegét érezni és nem a dermesztő mínuszokban várni a buszt, nyilván ez és a mai napon némiképp (a benzin esetében literenként 5, a gázolajnál 8 forinttal) apadt üzemanyagár sarkallt sok olyan budapestit autózásra, akik eddig parkoltatták autójukat.
Miként esőben esernyőnek, most sokan télikabátnak használják négykerekűjüket − tapasztalataink szerint ma számos olyan autós jelent meg az utakon, akik finoman fogalmazva is, nincsenek hozzászokva a reggeli ritmushoz, nehezen indulnak el, nem nézik a lámpát, tötymörögnek. Ennek az eredménye pedig nem más, mint a torlódás, ami, ha sok helyen még nem is drasztikus mértékű, legalább annyi többletfogyasztást eredményezhet, hogy az 1-2 százalékkal apadt üzemanyagár ellenére is drágábban autózzunk, mint eddig.
Persze lehet, hogy csak mi éreztük rosszul, és nem is nőtt a forgalom. Önök mit tapasztaltak?
Új hozzászólás írása
Friss cikkek
Távirányítós Land Rover Defender Legóból 
5 órája – Autósvilág hírei
2800 Lego elemből épült a teljesen működőképes terepjáró modell, ha elég szavazatot kap, gyári kit lesz belőle.
Maradnak az üzemanyagárak
8 órája – Autósvilág hírei
Hiába csökkentek a nemzetközi piacok üzemanyagárai, itthon nem apadnak a töltőállomások tarifái, maradnak az eddig ismert, múlt héten mérsékelt üzemanyagárak.
Mercedes-siker hazai pályán
11 órája – Autósvilág hírei
A Német Túraautó-bajnokság harmadik futamát Paffett nyerte Brands Hatchban, a Mercedes máris két futamgyőzelemnél tart.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
16 órája – Sztori -
Sivatagba küldhetik a legújabb Bentleyt
19 órája – Autósvilág hírei -
WTCC: újabb privát BMW-siker
Tegnap – Autósvilág hírei -
Mansory Ferrari 458 Spider Monaco Edition
Tegnap – Autósvilág hírei -
Két i-MiEV is indul a Pikes Peaken
2 napja – Autósvilág hírei -
Vége a boldog időknek: nőhet a benzin és a gázolaj ára
2 napja – Autósvilág hírei -
Huffé a salzburgi pole, Micheliszék lemaradtak
2 napja – Autósvilág hírei
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
Még több esemény
Használtautó.hu
|
Ár: 890.000 Ft Évjárat: 2001 / 11 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 599.000 Ft Évjárat: 2000 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 595.000 Ft Évjárat: 2000 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |









Hozzászólások (3 db)
Még az árcsökenés után is drága a benzin a bérekhez képpest...Hogy egyesek előveték az autót ebből látszik mien gazdagok vagyunk...Azt nézzétek meg hány autó megy 1 személyel...Ez a sok...
Nem lett több autó, csak áthangolták a körúti lámpákat, ami elég komoly torlódásokat eredményezett. Így kell ezt csinálni, nem voltak dugók, generálni kellett, különben nem lehetne bevezetni a dugódíjat.
Képesek az emberek 5-8 forintnyi kis (semmitmondó) előre beharangozott kedvezménynek is örülni és autóba pattanni, hogy most jól megtankolják, mert ennél már úgyis csak drágább lesz. A hideg is veszedelmes, de az ellen még talán fel lehet öltözni. A dugókban ücsörögni legalább annyira kiábrándító, mint a buszra várakozni...