Békés ünnepeket, boldog újévet!

Rég nem kérek a Jézuskától se Maserati Quattroportét (mondjuk egy 2001-es V8-ast), se Lancia Delta Integralét, de még egy 155-ös Alfát vagy olcsóbb üzemanyagot sem, sokkal inkább szeretném, ha lehetőleg mindenki tudna vezetni, aki csak részt vesz a forgalomban. Jól, ésszel, toleránsan, türelmesen és szabályosan. Tudom, naivitás ez a részemről, közben pedig hitetlenség, mert biztos vagyok benne, hogy ha valamilyen irányban is változni fog a közlekedési morál, az csak negatív lehet.

Negatív, mert a jogalkotóknak nem érdekük, hogy jobb legyen a helyzet − a lényeg, hogy a magyar viszonyok az EU-normáknak megfelelően alakuljanak, s kapjuk a hitelt. Az oktatóknak nem érdekük, hogy valóban megtanítsák vezetni a kezdőket − a lényeg, hogy a pénz be legyen fizetve, a mazsola valahogy átmenjen a vizsgákon, és kész. Az autógyártóknak nem érdekük, hogy kizárólag kis teljesítményű, legfeljebb 130 km/h-s végsebességre képes, unalmas kocsikat készítsenek − a lényeg a fogyasztás, a használás, a kidobás, a folytonos körforgás, a maximális profit. Igazából senkinek semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy lassabban, óvatosabban, körültekintőbben és biztonságosabban vezessünk − tessék megcáfolni, ha tévednék.

Minden rajtunk, az egyénen múlik. Én ezt így fogom fel: jó nekem, ha letolok valakit a sztrádán? Nem. Jó nekem, ha jobbról előzök? Nem. Jó nekem, ha feltartom a gyorsabban közlekedni kívánót? Nem. Jó nekem a zebrán parkolni? Nem. Jó nekem fölöslegesen dudálni, villogni, mutogatni, idegeskedni, agresszorkodni, megmutatni, megleckéztetni? Nem. Jó nekem pofátlanul besorolni mások elé, vészfékezésre kényszeríteni másokat? Nem jó.

Megértem a kezükben mobiltelefonnal vakrepülőket? Meg. Megértem a gyorshajtókat, idegeskedőket, egy-egy hülye előzéssel vagy besorolással kábé másodperceket vagy métereket "nyerőket"? Meg. Megértem a gyalogosokat, bringásokat majdnem elütőket? Meg. Megértem a bénázókat, bizonytalanokat, lefulladókat, sávot tévesztőket, figyelmetleneket? Meg. Elítélem őket? Nem. De sajnálom mind. És sajnálom a többieket, akik szabályosan közlekednek, jól vezetnek, okosan, s néha pechesen, s a pechből halálos kimenetelű baleset is lehet, ami nem vicc, csak a szomorú valóság.

Tévedni, hibázni abszolút emberi, érthető dolog. Én is szoktam, a volán mögött is. A gyorshajtás sem áll távol tőlem, amennyiben gyorshajtás az indokolatlan 20-30-as tábláknál 40-50-nel menni, 50 helyett, ha biztonságosnak ítélem meg, 55-60-nal száguldozni, stb. Dudálni, villogni is szoktam. Viszont nem nézek le valakit azért, mert Suzukival vagy Daciával jut el A-ból B-be. Nem parkolok akárhol, nem telefonálok kézből, csak ritkán, nem ragozom, miért, s akkor is a lehető legrövidebben, optimális esetben félreállva.

Nem kiskapuzom külföldi rendszámmal, nem pihentetem balomat a kormány tetején, hogy felsőtestemmel finoman jobbra dőlve garantáljam a gerincferdülést és a vészhelyzetben azonnali cselekvőképtelenséget. Bekötöm magam, úgy ülök, ahogy kell, s nem úgy, hogy előre kelljen dőlnöm az indexeléshez − bár az irányjelzés is olyan sokaknak, mint a testmozgás: tudják, hogy kéne, hogy hasznos, mégsem csinálják.

Miért nem viselkedünk úgy, hogy az mindenkinek jó legyen, s ne csak nekünk? Mikor fogjuk fel, hogy a mindenki által fikázott közlekedési morál úgy nem lesz jobb, ha mi magunk nem felelünk meg az elvárásoknak? Már elnézést, de nem tudom szánni azt, aki amiatt panaszkodik, hogy ennyire meg annyira büntették, mert 180-nal ment, viszont igazat adok neki abban, hogy azokat is legalább ennyire meg annyira meg kéne büntetni, akik 90-nel tötymörögnek a belső sávban.

Pár sört vagy egy felest megiszunk, mert attól mi még remekül vezetünk? Nyilván, mint a gyógy- meg a káb'szerekkel a szervezetben. Tetőig telepakoljuk az autót, mert minek a tükör? Nem toljuk le a havat, mert úgyis lecsúszik (jó eséllyel a mögöttünk autózó szélvédőjére)? Nem nézzük, hogy parkolunk, hiszen kit érdekel, hogy rajtunk kívül még x vagy csak x-1 (vagy x-2) fér el?

A nőnek a konyhában a helye. Sportosan vezetni egy sportos autót annyit tesz, ha csikorog a kerék. Az öregeknek nincs helyük az utakon, mind lassú és kalapos. A fiatalok felelőtlenek, ön- és közveszélyesek. A téligumi csak marketing. A piros lámpán még nyugodtan át lehet menni, mert úgysem jön még senki a kereszteződésben. Csúszós úton, romló látási körülmények közepette ugyanannyival lehet menni, mint száraz, tiszta időben, mert a mai autók már olyan nagyon biztonságosak. Fittipaldi vagyok, de minimum egy Vettel, enyém a világ.

Mondanám és írnám, hogy gratulálok, meg, hogy mindenkinek az egészségére, tegyen bármit, amit akar... Igen, tegyen bármit, amit akar − otthon, magában és magával. A közutakon azonban autózzunk szabályosan, biztonságosan, körültekintően és kiszámíthatóan, lécci.