BMW 7-ES SOROZAT
|
7-ES SOROZATÉvjárat: |
|
7-ES SOROZATÉvjárat: |
|
7-ES SOROZATÉvjárat: |
BMW 7-ES SOROZAT története
A bajor gyártó zászlóshajójaként 1977-ben mutatkozott be az első 7-es BMW, amelyet gazdag felszereléssel, többek között légkondicionálóval, bőrüléssel, faberakással, és automataváltóval is árultak. A motorpaletta kizárólag hathengeres benzinesekből állt, a legizgalmasabb a 3,5 literes turbó (745i) volt. 9 évvel később, 1986-ban látott napvilágot az E32, vagyis a második generáció, amelynek V12-es csúcsváltozatát új fejlesztésű, ötliteres, 300 lovas erőforrással (750i) látták el 1988-ban. Kezdetben csak a 750i volt kapható „iL”, azaz tengelytávját tekintve 114 milliméterrel hosszabb kivitelben, az 1992-es korszerűsítés után azonban a szerényebben motorizált 7-esekhez is kínálták ezt az opciót. Az E32 az elődjéhez hasonlóan ugyancsak benzinmotorokkal létezett, ellentétben az 1994-es E38-cal, amelyhez már dízelmotorok is készültek (725 tds, 730d, és V8-as 740d). Öt év múlva frissítették a típust, a csúcsmodellt az 5.0 literről 5.4 literre hizlalt 750i jelentette. Chris Bangle tervei alapján 2002-re született meg a negyedik generáció, amely stílszerűen négyféle változatban készült. A rövidebb tengelytávú E65, a hosszabb E66, továbbá a páncélozott E67, és a hidrogénnel működő E68. A belépőmotort a benzineseknél és dízeleknél is a háromliteres (730i, 730d) jelentette. Eltűnt a kínálatból a manuális váltó, minden 7-est kormányról kapcsolható automatával szereltek, és az E65-ben debütált első ízben a BMW iDrive rendszere. 2006-ban ráncfelvarráson esett át a típus, amelynek során átrajzolták az autó lökhárítóit, fényszóróit, valamint új motor is megjelent (750i, 4,8 liter, 363 LE) a palettán, de a zászlóshajó a 760Li lett. 2009-ben, a Bangle-féle stílustól elszakadva lépett a porondra a legújabb, F01/F02 jelzésű hetes BMW (utóbbi a hosszabb karosszéria), amely immáron összkerékhajtással és hibrid technológiás hajtáslánccal is rendelkezik. A V12-est törölték a kínálatból, idővel persze felbukkanhat, és újra átveheti a presztízs stafétáját a V8-as turbótól.
Kapcsolódó tartalom
- WTCC: újabb privát BMW-siker
- Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
- Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil
- Újabb plusz lóerők a G-Power BMW M5-jében
- Új háromajtós BMW 1-es: akár 320 lóerővel
- Bemutatkozott a BMW 3 Touring
- Jövő héten várhatóan csak a gázolaj ára csökken
- BMW 320d Modern Line Automata teszt
- A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
- Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
Friss cikkek
Távirányítós Land Rover Defender Legóból 
5 órája – Autósvilág hírei
2800 Lego elemből épült a teljesen működőképes terepjáró modell, ha elég szavazatot kap, gyári kit lesz belőle.
Maradnak az üzemanyagárak
8 órája – Autósvilág hírei
Hiába csökkentek a nemzetközi piacok üzemanyagárai, itthon nem apadnak a töltőállomások tarifái, maradnak az eddig ismert, múlt héten mérsékelt üzemanyagárak.
Mercedes-siker hazai pályán
11 órája – Autósvilág hírei
A Német Túraautó-bajnokság harmadik futamát Paffett nyerte Brands Hatchban, a Mercedes máris két futamgyőzelemnél tart.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
16 órája – Sztori -
Sivatagba küldhetik a legújabb Bentleyt
19 órája – Autósvilág hírei -
WTCC: újabb privát BMW-siker
Tegnap – Autósvilág hírei -
Mansory Ferrari 458 Spider Monaco Edition
Tegnap – Autósvilág hírei -
Két i-MiEV is indul a Pikes Peaken
2 napja – Autósvilág hírei -
Vége a boldog időknek: nőhet a benzin és a gázolaj ára
2 napja – Autósvilág hírei -
Huffé a salzburgi pole, Micheliszék lemaradtak
2 napja – Autósvilág hírei
Még több esemény
Használtautó.hu
|
Ár: 6.990.000 Ft Évjárat: 2007 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.500.000 Ft Évjárat: 1980 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 18.200.000 Ft Évjárat: 2010 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Hibrid |
|
Ár: 19.900.000 Ft Évjárat: 2010 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Hibrid |
|
Ár: 2.999.999 Ft Évjárat: 2002 / 8 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
Eladó alkatrészek
|
Ár: 55000 Ft Ugyanitt egyéb alkatrészek, futómű-motor-váltó-karosszéria elemek széles választék... |
|
Ár: 4900 Ft gy sz 9 740 30 110. Továbbá Schnitzer alkatrészek, kiegészítők , tartozékok rendelé... |
|
Ár: 62000 Ft BMW Gyári Nyári kerék garnitúra. A felnik felülete enyhén sérültek. gy sz 6 7 6 0... |
















