5,99 millió forintról indul a Toyota Yaris Cross ára

Elkezdődött a Toyota Yaris Cross hazai forgalmazása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gyártóként hiba lett volna kihagyni a palettáról egy kis hobbiterepjárót. Ezért talán nem is meglepő, hogy megszületett a Yaris Cross, ami ügyesen tömi be a Yaris és a CH-R közötti űrt.

Ismét fülembe csengenek Toyoda úr szavai, amely szerint a Toyota többé nem fog unalmas autókat gyártani. A Yaris Cross pedig tökéletesen igazodik ehhez a tézishez, legalábbis a formatervével biztosan. Pedig ebben a szegmensben nem árt óvatosnak lenni, ha széles vásárlóközönség ízlését szeretnék lefedni. A sima Yaris formaterve jól sikerült, csinos, csábító. Ugyanez elmondható a Cross változatról is, miközben formailag azért önálló karakter. Kívül mindenképp. Markáns műanyag elemek határolják a sárvédőket, illetve az alsó légbeömlőt is körbeölelik. Habár a zuhogó eső miatt kevésbé látszik a képeken, az autó oldalán is érdekes fény-árnyék vonalak futnak, illetve a műanyag dísz innen sem maradt le, benne a Yaris Cross felirattal. Nagyon szépen rajzolták meg a C-oszlopot is, míg hátul szintén egyedi lett a Cross, nem feltétlenül a Yarist juttatja eszünkbe. Sokkal inkább a Lexus UX ugrik be róla, ami jót tesz a presztízsének.
Hirdetés
Toyota Yaris Cross méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4180 1765 1590 2560 390
Bent már más a helyzet, itt egyértelműen egy Yarist kapunk. A kormánykerék és az ajtóburkolatok egy az egyben onnan ismerősek, de azért más a középkonzol, eltérő az érintőképernyős kijelző és a digitális műszeregység. Viszont a tengelytávolsága megegyezik a sima Yariséval, 2560 mm-es, de mégis hosszabb a Cross 240 mm-rel. Első túlnyúlása 60, hátsó túlnyúlása pedig 180 mm-rel jelentősebb, szóval a beltere nagyobb, amit már az első pillanatban érezni lehetett a hátsó helyekre behuppanva. A hasmagasság egyébként 30 millimétert nőtt, és a karosszéria is 90 mm-rel magasabb, illetve 20 mm-rel szélesebb a Yarishoz képest.
Hirdetés
A csomagtér alaphelyzetben 390 literes, a hátsó üléssor 40/20/40 arányban, az állítható csomagtérpadló pedig 60/40 arányban osztható. A csomagok csúszkálását akasztók és állítható hevederek akadályozzák meg, és a Yaris Cross felszereltségi listáján kézhasználat nélkül nyitható csomagtérajtó is szerepel. Ráadásul a hagyományos Toyota szabadidő-autókhoz képest majdnem kétszer gyorsabban nyílik és záródik a csomagtér ajtaja, emellett okostelefon-kulcs is létezik hozzá, ami automatikusan nyitja és zárja a csomagtartó ajtaját, ha meglendítjük a lábunkat a hátsó lökhárító alatt. Ez a megoldás most először jelenik meg egy kompakt Toyota SUV-ban. A pontos technikai információkkal egyelőre szűkmarkúan bánik a Toyota. Annyit már tudni lehet, hogy az 1,5 literes, manuális és CVT váltóval is elérhető Yaris Cross megrendelhető öntöltő hibrid hajtáslánccal is, amelynek alapja a Yarisból már ismerős, 116 lóerős, 1,5 literes Atkinson-ciklusú, negyedik generációs rendszer. A Yaris Cross elsőkerékhajtású kivitele papíron 100 g/km körüli szén-dioxid kibocsátással bír, míg az összkerékhajtású modellek emissziója is 110 g/km alatt marad.

Bizony, összkerékhajtású változat is elérhető, amivel egyedülálló a kategóriájában.

Az AWD-i egy teljesen elektromos rendszer, kisebb és könnyebb a mechanikus AWD egységeknél, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Yaris Cross Hybrid AWD-i üzemanyag-fogyasztása alacsony maradjon. Elinduláskor és gyorsításkor a hátsó villanymotor is hajt, ám normál haladás közben a Yaris Cross elsőkerékhajtású. Illetve csúszós útfelületen szintén hajt a hátsó villanymotor is. Ehhez még alapáron jár egy manuális üzemmódkapcsoló, amellyel a vezető kiválaszthatja a menetstabilitást tovább javító Trail és Snow beállításokat is. Biztonság terén még többet nyújt a Cross, mint a sima Yaris, pedig az Év Autójának is jól sikerült az Euro NCAP töréstesztje. A Cross ugyan még nem járt ott, de a Toyota Safety Sense legfrissebb fejlesztéseit kapta. A járművek mellett a gyalogosokat (nappal és éjszaka) és a kerékpárosokat (nappal) is felismerő ütközést megelőző biztonsági rendszer már azokat a gyalogosokat is képes észlelni, akik akkor lépnek az úttestre, amikor az autó balra vagy jobbra fordul egy kereszteződésben, és akkor is aktív, ha a nagy ívben kanyarodó Yaris Cross nyomvonala keresztezi egy szemből egyenesen érkező jármű útját.

Aztán ott van benne a vészhelyzeti kormányzási asszisztens, ami megőrzi a jármű stabilitását, és megakadályozza, hogy az autó kitérjen a forgalmi sávból, miközben a vezető gyors kitérési manővert hajt végre, elkerülve egy gyalogosgázolást.

Az adaptív tempomat mellé jár a sávkövető asszisztens, az adaptív távolságifény-vezérlés, a jelzőtábla-felismerés, a másodlagos ütközést megelőző fékezés és a holttérfigyelő rendszer is. Sőt, az S-VSC néven futó oldalszél-kontroll is, ami megakadályozza, hogy egy erős, oldalirányú széllökés kisodorja az autót a forgalmi sávból. És ezzel még nincs vége a listának, hiszen önműködő parkolósegéd is rendelhető. Érdemes még megjegyezni, hogy a hibrid modellekhez egy váltóáramú, 100 volt feszültségű, 1500 watt teljesítményű csatlakozó is rendelhető, amiről számos elektromos készüléket lehet működtetni, sőt áramszünet esetén az autó áramforrásként is szolgálhat. Na, de mennyi az annyi? A Yaris Cross 5 990 000 forintról indul az 1,5 literes, 125 lovas benzinmotorral és hatfokozatú manuális váltóval. Az elsőkerék-hajtású hibrid minimum 7 190 000 forintba kerül, az összkerékhajtású pedig 8 490 000 forintról indul. Az autó már rendelhető itthon is, sőt, ki is próbálható, a Toyota május 18. és június 24. között országos roadshow keretében mutatja be a hazai márkakereskedésekben, hat budapesti és tizenöt vidéki helyszínen.
Hirdetés
Toyota Yaris Cross árlista (Ft)
1.5 Dynamic Force 125 LE 6M/T Active 5 990 000
1.5 Dynamic Force 125 LE CVT Comfort 6 740 000
1.5 Hybrid 116 LE FWD Active 7 190 000
1.5 Hybrid 116 LE AWD-i Comfort 8 490 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.05.18. at 09:28
    Permalink

    Konkurenciától összeszedték a dizájnelemeket, hátulján a T-cross “érződik” elején meg a Puma.
    Yaris belső azért nem hoz túl magas szintet, hiába hibrid, 8,5ért már fájhat a japán kisautó színvonal.

    • 2021.05.18. at 10:50
      Permalink

      Árban ez a Suzuki szintje manapság…. ezért rendes hibrid rendszert kapsz Toyota megbízhatósággal, értéktartással… Igényesebb belteret mindenütt drágábban adnak. Ja, hogy ez sok vagy nem ? A piac eldönti.

    • 2021.05.18. at 11:20
      Permalink

      “hiába hibrid”

      Jó duma. A Toyota európai eladásainak fele hibrid, miért hiába?

      “fájhat a japán kisautó színvonal”

      Mióta kisautó ez? Minden irányban nagyobb, mint a Golf IV, Barnikám.

      • 2021.05.18. at 13:29
        Permalink

        nem azt mondtam h kisautó, hanem a yaris belső kapcsán jegyeztem meg, hogy a kategóriájában sem túl igényes belső tér mondjuk egyel fejlebb tolva már felvet kérdéseket..

        és erre írtam a “hiába hibridet” is, h 8,5 milliós árért egy primitivebb kisautós enteriőrt/cockpitet nem biztos hogy ellentételez a hibridség.
        kb ugyanaz a logika, mint ami a plugin RAV4-nél ment a tesztekben, h 20 millió körül azért már fáj a RAV4 belseje.

          • 2021.05.18. at 14:58
            Permalink

            hát fel is vet. hogy van aki ilyen igénytelen belsővel is vesz autót 8,5 millióért?… 🙂

            de nem tudom mi ez a görcsös védése a Toyotának, ha nagy darabszámú, attól még felvethető kritika, vagy bármilyen megjegyzés…
            vagy nekik dolgozol, vagy van egy vaskos hitel a toyotádon. 🙂

            szerencsére azért pluralizmus van, és sokféle autó létezik

          • 2021.05.18. at 15:06
            Permalink

            ajánlom N figyelmedbe a 31. fotót, a világelső, bestseller autómárka milyen igényes ülésfűtéskapcsolót képes 2021-ben beletenni a modelljébe. full csálé.

        • 2021.06.12. at 12:32
          Permalink

          Már a sokadik Toyotámat nyúzom, de teljesen jogos hogy ha kritizálod vagy sokallod az árát.
          Engedtessék meg hogy valaki elmondhassa a véleményét. Az áron én is kiakadtam, főleg a legmagasabb felszereltség 11 millióján.

  • 2021.05.18. at 13:19
    Permalink

    Dicséretes, hogy lefordították a műszeregységet (ezt ki kell emelni), de azért valljuk be – a napokban tesztelt Mokka milliószor trendibb. Ahhoz képest, hogy “nem unalmas” akar lenni a szokásos Toyota színskálától valahogy nem sikerült elszakadni, egy fehér tető ma már kevés ebben a kategóriában az egyediséghez. A Yaris legalább létezik tűzoltópirosban és még a Corollánál is volt induláskor egy szép strandkorlát-kék szín, amit mondjuk úgy tűnik el is kaszáltak azóta, csak az első PR anyagokba kellett valami izgalmasabb, a szalonban már infarktust okozna a Toyota-vevőkörnek.

    • 2021.05.18. at 13:37
      Permalink

      jaja, Toyota színmesterei ezekre a semmitmondó szürkékre gerjednek, rosszul lennének valami rendes színtől.. 🙂

      Mokkát kár is dizájnban mellé tenni, nagyon ütős lett, de a Puma és T-Cross is koherensebb dizájn

    • 2021.05.18. at 14:07
      Permalink

      “egy fehér tető ma már kevés ebben a kategóriában az egyediséghez”
      Nevetséges vagy, cimbora.

      2SV Hamuszürke fehér tetővel
      2ND Éjfekete fehér tetővel
      2SU Barnászöld fehér tetővel
      2ST Kobalt kék fehér tetővel
      2KQ Denim kék fehér tetővel
      2PU Gyöngyházfehér fekete tetővel
      2SZ Érzéki vörös fekete tetővel
      2VU Palladium ezüst fekete tetővel
      2VS Aranymetál fekete tetővel
      2TK Fekete barnászöld tetővel
      2VT Kobalt kék fekete tetővel
      2UA Hamuszürke aranymetál tetővel
      2UB Éjfekete aranymetál tetővel

      “A Yaris legalább létezik tűzoltópirosban”
      Ez meg érzéki vörösben, az nem jó piros helyett?

      “a Corollánál is volt induláskor egy szép strandkorlát-kék szín”
      Most is van, acélkék strandkorlát színnek hívják. A Corolla amúgy a világ legnagyobb darabszámban eladott autója, valamit nem jól csinálnak?

      Elég vicces úgy oktatni a márkát, hogy épp piacvezető a világon és Magyarországon is…

      • 2021.05.18. at 19:16
        Permalink

        Az érdekes autók piacán mikor voltak utoljára vezető szerepben? Valamikor a ’90-es évek közepén… Most a Yarisszal megpróbálták, de ez úgy tűnik inkább csak egynyári kaland volt, kár érte.

  • 2021.05.18. at 17:49
    Permalink

    Nekem sem tetszik, elég furák azok az első lámpák, a sárvédőívek, meghát a belseje sem az igazi. 1.5-ös szívómotorral valószínűleg még erőtlen is.
    Az ára viszont nagyjából rendben van, ha valaki nem akar száguldozni, és tetszik neki, akkor nem rossz bolt 🙂

  • 2021.05.18. at 23:25
    Permalink

    Toyota jellel ma bármi eladható nálunk és Európa nagy részén is ez a helyzet. Ettől még nagyon gyenge eresztés ez az autó. Ez az értékesítő kollégáim mondják akiknek a dolga többek között ezt is eladni. Tőlük talán elfogadható ez a vélemény. Tipikusan az az autó ha már mindenki hozott ki ilyet – hívjuk – B SUV – nak de szerintem csak túltolt kisautó akkor valamit tegyünk mi is ide. Tettek. Ezt. Eladnak belőle elég sokat. Nem kérdés. Mert Toyota de attól még jó és érdekes nem lesz. A Renault captur reggelire eszi meg a maradékát meg szetcincalja a Suzuki Vitára meg a Peugeot 2008. De drukkolok neki mert én mint hasznaltautos reménykedhetem benne hogy sokan rajonnek corolla áron nem kellett volna venni egy yarist és akkor jönnek leadni én meg a hasznaltpiacon szép haszonnal el tudom adni. Hiszen már mondtam Toyota, ezzel a jellel bármikor bármit. Az úr áldja Toyoda urat hogy ilyen eszközt adott a kezembe. 😁

    • 2021.05.19. at 09:04
      Permalink

      Végre egy ember, aki felfogja, hogy az autógyártást eladásra és haszonra játsszák.
      Az a szétcincálás, meg reggelire történő elfogyasztás fotelszakértésnek tűnik, gondolom még csak képen láttad a kocsit te is.

      • 2021.05.19. at 12:12
        Permalink

        Tényleg nem fotelszakértés. A kereskedés ahol dolgozom 8 márkával foglalkozik. Ezek között van a Toyota, Renault, Suzuki, Peugeot is. Én a használtautó rész vezetője vagyok jó ideje és az autókat bemutató előtt látjuk és próbálhatjuk ki. Mindhez volt szerencsém már legalább 2 napra, több száz km-re is. A Toyotához is. Ez alapján állítom amit állítok. Ettől még szubjektív, viszont Én eladhatóság és használhatóság szempontból vizsgálom, engem a márkahűség és rajongás nem befolyásol. A Toyota Yaris Cross a mai trendnek megfelelően egy Yaris cicomákkal kicsit megemelve és a pénztárcát sokkal jobban kimerítve. Ugyan ez a másik három is, talán a Vitara nem annyira annak magasabb a használati értéke, látható is a használtpiacon mert durva árak vannak. De mint autó tényleg nem sokkal több a Yaris Cross mint a Yaris és valóban sokkal magasabbak az árak és itt már magasabb az elvárás. De imádni fogom ha jönnek vissza használtan 🙂

        • 2021.05.19. at 14:18
          Permalink

          Yaris Cross csak előszériás van Európában, tehát az autóról mély benyomásokat nem igazán lehetett szerezni, a kocsi pedig nem is olyan kicsivel nagyobb a Yarisnál, egy Golf IV például minden dimenziójában kisebb, szóval nem annyi történt, hogy emeltek 8 centit a Yarison.

  • 2021.05.21. at 20:40
    Permalink

    Jó lesz ez, bár ennyiért biztos nem venném meg. Továbbra is Vitara/Scross, ami verhetetlen. Ha ragaszkodnék a Toyotához, akkor pedig Rav4. Az nagyon pazar lett.

  • 2021.05.22. at 21:59
    Permalink

    A legnagyobb baj az kedves társaim, hogy ebben a világban senki nem az akar lenni, ami valójában. Egy kőbe vésetten kisautó Yarisra emelet hasmagasság? de csökkentett hengeres motor? Nagyobb buborék test körülbelül 1000kg-os tömegre, ahol a motorháztetőt felnyitva a motor már csak a vicc kategória.
    Sajnálom az autógyártást, hogy ilyen nehézségekkel kell megküzdjön. Mókás külsejű autók, mert mindenkinek fáj a háta a világon. Szar, kevés hengerszámú, a végletekig leredukált, de az maximálisan kihasznált motorok, csak azért mert az a hó végi pár ezer forint (amit a tulaj spórol az üzemanyagon) fontosabb, mint a várható élethossz.
    A legrosszabb az, hogy már nincs mit választani a piacon.
    Sajnálom, de ez a véleményem.

    • 2021.05.23. at 11:38
      Permalink

      János, pár dolog :

      – a Yaris Cross szélesebb, hosszabb, magasabb mint a Golf IV
      – a üres tömeg 1110-1270 kg
      – a legkisebb motor 1500 cm-es

      Megfejtenéd, hogy a hengerszám és a motor élettartama között milyen összefüggés van?

  • 2021.05.23. at 16:12
    Permalink

    N

    Nem feltétlenül a Yarist akartam támadni, de nem jó az autógyártás mai iránya (downsizing).
    Mondjuk, ha ez a Yaris Cross ilyen méretekkel, tömeggel rendelkezik, akkor más nevet kellett volna neki adni.

    A csökkentett hengerszámú, illetve kis köbcentis motorok élettartama meg azért lesz kicsi, mert turbóval, kompresszorral, közvetlen befecskendezéssel csúcsra járatják, csak azért hogy mondjuk egy Mondeo méretű autó meg tudjuk mozdulni az egy literes motorjával.
    Illetve simán sebességben hagyva emelkedőn átugrik a vezérlés (VW), stb. Az autó elgurul.

    Itt a saját példám: nekem egy nem is kicsi, 1.8 TSI motoros autóm van. Ha nem pucoltatom ki időnként a szívóteret a koksztól, nem nagyon bír menni 100-nál többel, de ott is rángat. Szeretem az autóm, de időt és pénzt visz el a családtól olyan dolgokra, amire a régi motoroknál nem kellett költeni. Ha nem csináltatom meg, szétesik. Lehet választani. Ezért mondják, hogy rosszak a TSI-k.
    Nem azok, de költeni kell rá, különben rémálom lesz belőle.

    • 2021.05.25. at 12:33
      Permalink

      Szerintem sem jó helyen támadsz.

      A Yaris Cross 1.5-ös szívómotorja ma már inkább ritkaság: se turbó, se kompresszor, és tartósságban is eléggé rendben van a Toyota.
      A hibrid HSD hajtáslánc pedig talán a legtartósabb, ami mostanában a piacon elérhető. Elég szétnézni Bp-en a taxik között…

Vélemény, hozzászólás?