Második Elektromobil verseny

A siker sikert szül

Nyomtatás
Megosztás
2010. február 17., szerda 16:49 (7 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén másodjára kerül megrendezésre a magyar felsőoktatási intézmények hallgatói által készített járművek versenye, a Bosch Elektromobil.

Az áprilisi rendezvénynek ezúttal Miskolc belvárosa ad otthon.

Bosch sajtóközlemény:

A Robert Bosch Power Tool Kft. által hirdetett, Miskolcon megrendezésre kerülő Elektromobil versenyen idén második alkalommal mérhetik össze tudásukat azok az elektromos hajtással rendelkező járművek, melyeket magyar felsőoktatási intézmények hallgatóiból álló csapatok terveznek és kiviteleznek. A tavalyi sikernek köszönhető, hogy a közel 100 csapatot számláló mezőnyben idén nagyszámú nemzetközi mérnökteamet és közkívánatra középiskolai tanár-diák csoportokat is köszönthetünk.

- A tavaly első alkalommal megrendezett Elektromobil versennyel egyik fő célunk az volt, hogy rendhagyó módon szóljunk az új generáció tagjaihoz, felszínre hozzuk kreativitásukat és újító ötleteiket. Azáltal, hogy a tavaszi versenyre jelentkezők száma megsokszorozódott és a mezőny nemzetközivé nőtte ki magát, bebizonyosodott, hogy az egyetemekkel való együttműködéseink gyümölcsözőek, a hallgatók pedig olyan megmérettetésekre vágynak, melyek meghatározó élményekkel gazdagítják, és hosszú távon motiválják, felkészítik őket későbbi mérnökpályájukra - mondta el Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója.

Miskolc belvárosában, a Görgey út mentén április 17-én nagyszabású program keretében, a csapatok körversenyeken és gyorsulási futamokon mérhetik majd össze tudásukat. A járművek 4 különböző kategóriában kapnak majd elismerést: hosszú távú és rövid távú gyorsulási eredményeik, műszaki megoldásuk, illetve szépségük, dizájnjuk alapján, mely utóbbira a közönség szavazhat. A verseny abszolút győztese amellett, hogy egy évig viseli a Bosch Legjobb Elektromobilja címet, a kategóriagyőztesekkel és a felkészítő tanárokkal együtt külföldi tanulmányúton vehet részt.

S hogy miben lesz más az idei verseny a tavalyinál?

„(…) a járművekbe ezúttal 6 szerszámgépet kell majd beépíteni, a tavalyinál hosszabb és szélesebb lesz a pálya, a gyorsulási a verseny kialakítása is megváltozik, és nagyobb nyeremények kerülnek majd kiosztásra. Az idei versenyre további újdonságokkal is készülünk, de ez egyelőre legyen meglepetés.” – mondta el kérdésünkre Zemlényi Tamás, az Elektromobil 2010 főszervezője.

A Gépjármű Távirati Iroda sajtóinformációkat közöl. Ezért az itt megjelenő hírek tartalmáért nem vállalunk felelősséget, ezek nem a szerkesztőség véleményét tükrözik.

Kapcsolódó galériák

Második Elektromobil verseny

Második Elektromobil verseny

Képek száma: 3 db

Galériák

További galériák »

Galériák száma: 1991 db

Tetszett a cikk?
Iratkozzon fel hírfigyelőnkre!
Köszönjük, hogy feliratkozott!
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)

Hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Jelentkezzen be, és legyen Ön az első!

A bejelentkezéshez használhatja a használtautó.hu illetve autóalkatrész.hu oldalon regisztrált e-mail címét is.

Ha még nem tagunk, itt regisztrálhat. Mindössze 2 perc az egész!


Nissan Juke hazai bemutató

Nissan Juke hazai bemutató

Szegény Nissan Juke kapásból nehéz helyzetbe került: borús, barátságtalan napon, zuhogó esőben kellett bizonyítania a sajtó meghívott munkatársai előtt. A város azonban az ő terepe!


Alfa Romeo Giulietta hazai sajtóbemutató

Alfa Romeo Giulietta hazai sajtóbemutató


Infiniti M37 - első a benzinmotor, jön a dízel és a hibrid

Infiniti M37 - első a benzinmotor, jön a dízel...

Dacia Duster 1.5 dCi teszt

Dacia Duster 1.5 dCi teszt

Alig van feladat, amire ne lenne alkalmas a Dacia Duster 1.5 dCi Arctic 4x4, ehhez képest a vételár nagyjából ott végződik, ahol a legtöbb hasonló méretű kompakt SUV akciósan, fapadosan kelleti magát.


Toyota RAV4 teszt

Toyota RAV4 teszt


Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt

Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt


Friss cikkek

Márka zsonglőrködés Kínában

Márka zsonglőrködés Kínában

5 perce – Gépjármű Távirati Iroda

Megszűnik a Geely, de csak autómárkaként, a Chery is megkezdte az osztódást. A Nissan saját almárkát alapít Kínában.


Nissan Juke hazai bemutató

Nissan Juke hazai bemutató

26 perce – Újdonság

Szegény Nissan Juke kapásból nehéz helyzetbe került: borús, barátságtalan napon, zuhogó esőben kellett bizonyítania a sajtó meghívott munkatársai előtt. A város azonban az ő terepe!


Megvan a jogosítvány – 960 próbálkozás után

Megvan a jogosítvány – 960 próbálkozás után

4 órája – Gépjármű Távirati Iroda

Kitartása miatt jutalmat érdemel – gondolhatta a Kia, amikor egy Soult adott annak a nőnek, aki 960 próbálkozás után kapta meg jogosítványát.


Friss tesztek

Dacia Duster 1.5 dCi teszt

Dacia Duster 1.5 dCi teszt

Alig van feladat, amire ne lenne alkalmas a Dacia Duster 1.5 dCi Arctic 4x4, ehhez képest a vételár nagyjából ott végződik, ahol a legtöbb hasonló méretű kompakt SUV akciósan, fapadosan kelleti magát.


Toyota RAV4 teszt

Toyota RAV4 teszt

Némi képzavarral élve, identitását tekintve hullámzó egyéniség a Toyota RAV4: hol női ékszerdoboz, hol macsós zsebterepjáró, most azonban úgy tűnik, valahol félúton elakadtak a japán tervezők.


Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt

Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt

Más akar lenni, mint a vetélytársak. Más akar lenni, mint az elődje. Mégis csupa jól ismert megoldással van tele az új Opel Meriva.


Események

SKODA OCTAVIA 1.4 Tour

Ár: 1.849.000 Ft

Évjárat: 2006 / 3

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

VOLKSWAGEN PASSAT V 2....

Ár: 2.999.000 Ft

Évjárat: 2006 / 1

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

RENAULT TWINGO Twingo

Ár: 299.000 Ft

Évjárat: 1996 / 4

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin