Milyen az “új” Suzuki Swift használtan?

A legjobb kisautó 1 millióért? "Új" Suzuki Swift használtan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elődjéhez képest annak idején szinte minden szempontból óriási ugrás volt az új Suzuki Swift. Mennyiért milyet lehet mostanság kapni, s mire érdemes figyelni?


Nyolc éve már, hogy Esztergomból újfajta Swiftek kezdték ellepni útjainkat. Számos más országban is egész sokat adott el belőle a Suzuki, s aki csak vezette a képletesen a szocializmussal leszámoló elődöt, majd ezt a 2005-től gyártott negyedik generációt, pontosan tudja, mekkora a különbség a kettő között. Hatalmas. Bő két esztendeje persze még újabb és még jobb lett a japán/magyar Swift, sőt, mostanság már egy faceliftes változat várja a vevőket a szalonokban, szóval ideje megnézni, hogy áll a Mi autónk a használtpiacon.
Hirdetés

A 2004-ben bemutatott, fekete A-oszlopával és meredek szélvédőjével minimálisan minis Swift ősénél rövidebb, de tengelytávra hosszabb. Szélesebb, magasabb, tágasabb, kényelmesebb, pofásabb, biztonságosabb, gazdagabban extrázható autó. Kisautó. Klasszikus kisautó abban az értelemben, hogy hosszra legtöbb riválisával szemben messze nem karcolja vagy veri a 4 métert, s ennek megfelelően sem a második sori helykínálata, sem a csomagtere nem az a hű, de nagy. Sőt, a raktér mindössze 213 literje, magas rakodópereme, madzag nélküli kalaptartója és amiatt sem túl praktikus, hogy a felszereltségtől függően egyben vagy osztottan dönthető hátsó üléstámla lehajtásával komoly lépcső bonyolítotja pakolást.

Suzuki Swift 2005-2011 – méretek
Hosszúság (mm) 3695 (Sport: 3765)
Szélesség (mm) 1690
Magasság (mm) 1500
Tengelytáv (mm) 2380
Csomagtér (l) 213-562 (Sport: 213-495)



Ferdehátú kisautót mondjuk sosem az öblös puttony miatt vettek és vesznek az emberek, inkább a kalkulálható gazdaságossága okán. Plusz a neve, az üzenete, a formája és az ára alapján. Nos, „magyarsága” itthon bőven segítette, s az az imidzs is, hogy egy Swift gazdaságos, igénytelen és fürge. A dizájn megnyerőre sikeredett, ára különösen alacsonyra nem, versenyképesre igen. Hogy idővel temérdek akció ültesse a népeket az új Suzukiba. Fapados GC-be, élhető GLX-be vagy egyebek mellett intelligens kulcsos, ülésfűtéses, alufelnis, digitklímás, 6 légzsákos GS-be. Alap volt az ABS, a 2 légzsák és a szervokormány, motorból 1.3-as és 1.5-ös benzines, 1.3-as (1.25-ös) Fiat-dízel közül lehetett választani. Dízelt csak ötajtósan és GLX-ként. Automatizált, illetve automata váltóval az 1.3-as és az 1.5-ös benzines volt rendelhető, míg a 2006-ban érkező 3 ajtós, egyébként hátul is tárcsafékes, 17 colos alukerekeken futó Swift Sport már nem "csak" jól, hanem igen jól ment.
Suzuki Swift 2005-2011 - műszaki adatok
1.3 1.5 1.6 Sport 1.25 DDiS
Motor benzin benzin benzin dízel
Hengerűrtartalom (cm3) 1328 1490 1586 1248
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 vagy
robotizált/5
kézi/5 vagy
automata/4
kézi/5 kézi/5
Teljesítmény [LE (1/min] 92 (5800) 102 (5900) 125 (6800) 69 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 116 (4200) 133 (4100) 148 (4800) 170 (2000)
Végsebesség (km/h) 175 185 (180) 200 165
Gyorsulás (0-100 km/h, s) 11,0 (12,5) 10,0 (11,7) 8,9 14,2
Átlagfogyasztás (l/100 km) 6,2 6,5 (6,9) 7,2 4,6
CO2-kibocsátás (g/km) 148 (152) 159 (170) 175 122

Zárójelben az automata/robotizált váltós értékek, ahol van eltérés



Euro NCAP törésteszten 4 csillagot kapott a modell, 2007-ben meg egy kis külső-belső ráncfelvarrást, finomítást. A Swift jellemzői címszavakban a már említetteken túl: tonna alatti vagy környéki önsúly, közvetlen kormányzás, élvezetes vezethetőség, karcosan kapcsolható, de jó váltó, jó fék, pörgetve erős, városban/sztrádán ugyanakkor szomjas benzinmotorok, nem a legkulturáltabb, turbólyukas, hidegen csörömpölő, lassan melegedő, cserébe takarékos dízel, hosszú távon/autópályán zajos futás, feszes, rossz utakon dobálós futómű, nem a legkényelmesebb ülések, magas üléspozíció, kemény, kopogós, hamar zörgős műanyagok, a fedélzeti számítógép átlagfogyasztást nem mutatott, csupán pillanatnyit, nagy tükrök, jó kilátás, kellő mennyiségű tárolórekesz és pohártartó.
És megbízhatóság, pozitív értelemben vett igénytelenség - akárcsak a régi Swiftnél. Átnyálaztuk a típusra vonatkozó Használói véleményeket, s a felhasználók zöme abszolút elégedett a kocsival. Lehet is, hiszen az alkatrészek relatíve olcsók, s ritkán kell bármihez is nyúlni, bármire is költeni az időszakos (évente vagy 15 ezer km-enként esedékes) szervizeken túl, plusz az üzemanyagon felül (az ugye legjellemzőbb 1.3-as és manuális váltós benzines nagy átlagban 7 l/100 km alatt nem nagyon van el). Kérdeztünk tulajokat, kérdeztünk szerelőket is, s alig hallottunk negatívumot. Amivel azért feltétlen érdemes tisztában lenni, hogy nem egyszer már 100 ezer km-es futás előtt is búgni, darálni kezd a váltó, s ilyenkor mind a 4 csapágyat jobb cserélni, ami gyári pótlással és szereléssel együtt már nem olcsó mulatság, 100 ezer forintos kiadást is jelenthet. Más? Semmi.

Mennyiért kapni most 2005-ös benzines Swiftet? A Használtautó.hu oldalon 830 ezertől látni normál állapotú klímásokat, légkondi nélkül olcsóbbak is akadnak. Kétpedálosok 1,1 milliótól kínálkoznak, ezek nem mellékesen mind GS felszereltségűek. A dízeleket szintén még 2005-ből 1,3 millió forint környékén hirdetik. Swift Sportban (2007-es évjárattól) 1,5 milliótól szabad gondolkodni. Ezek az összegek tehát a belépőt jelentik az "új" swiftes klubba - soros használttesztünkben egy 2008-as, már faceliftes és 5 ajtós verziót mutatunk be 1.3 GC AC-ként, magyarán fapadosan, mégis klímával.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:20
    Permalink

    Hozzá tenném típushibának az ABS kocka el romlását, amely ahogy észre vettem 9-10 éves korban jelentkezik, teljesen váratlanul fékezéskor a fékpedál beesik, és nincs fékhatás, ami ha rosszkor történik meg, akkor bizony baleset a vége… Ez után meg újra normálisan fog a fék. Valami tömítés elöregszik benne, nagyon sok ilyen esettel találkoztam, mind 9-10 éves swiftek, és bizony nekem is egyszer elsőbbségadás során fordult elő. Borzalmas érzés volt, de szerencsére meg úsztam, másnap már meg is csináltattam, mivel tudtam hogy ez nem játék… 85.000 Ft volt a kocka fel újítása(fél év garanciát vállaltak rá), és a szerelés, azóta hibátlan.

    Másik: Alapjárat leesés kuplung+fék használatakor olyan 200-300-ra, majd vissza normálra. 1000 esetből 1x le is áll, egyenesben észre se veszed, de ha épp egy szűk kanyarban, megy el, akkor szervó off, már ki is egyenesítettük a kanyart… Elvileg pillangószelep tisztítás + ecu reset helyre teszi…

    Ezeket leszámítva, tényleg igénytelen, cserélsz olajat meg szűrőket normálisan. Meghálálja:). Napi 200 km-ert megyek vele városban, majdnem minden nap, de rendületlenül megy. Mindig be indul, még mindig szép hangja van, még mindig jó vezetni, és sose hagy cserben.

  • 2017.10.29. at 22:20
    Permalink

    Jó barátomnak 1.5 GS volt talán 2005ös. Na az aztán kapott mindent: kemény csapatás, szlalomverseny után hajtókarcsapágyas lett a 3. v 4., igaz ezt gariban megcsinálták. A fék viszont szar volt, azaz egyik alkalommal abszolút nem fogott, amikor kellett volna, egy hirtelen éles kanyar közepébe kitolató kombájn. Srác megúszta, a Suzuki szervízben rákérdezett, hogy mi van a fékkel, mondták minden okés, hátul a műhelyben meg épp a fékeit csinálták. Pár héttel a szerviz után le volt lazulva a féknyereg. Váltó egyben volt még 80e km-nél is, amikor ellopták a vasat. Jó kcosi, én bírtam, de a fékeket azért nézessétek meg.

  • 2017.10.29. at 22:20
    Permalink

    A katalizátor, nem biztos, hogy döglődik. A szüleimnek is ilyen van és világít, a “CHECK ENGINE”. Kiolvasás eredménye: a katalizátor hatékonysága, nem megfelelő. Többen is mondták, hogy a sok városi közlekedés miatt, a katalizátor, nem tud kitisztulni. Rendesen meg kell hajtani és kész. Sajnos, ritkán vezetem, így, nem sok lehetősége van a kitisztulásra.

  • 2017.10.29. at 22:20
    Permalink

    Szerintem egyszerű a váltó dolog vagy sokat segíthet: minőségi váltóolaj kell bele. Mondjuk egy váltófelújítás sem a világ vége. Ismerősömnek is tönkrement, normál cuccokkal (minőségi csapágy) meg lehet úszni 50e körül munkadíjjal együtt. Mondjuk nem márkaszervizben. Ennyi szerintem belefér. Máshol meg a futóművet kell kikapni a kocsi alól fél évente. Ez is csak egy használt autó.
    Ettől függetlenül sokat jártam én is ilyennel és nagyon szerettem. Pörgős, erős motor, jó futómű, élvezetes vezethetőség. Ráadásul egy GS példánnyal járkáltam ami még jól felszerelt is. Nekem tetszett. Ennyiért a legjobb.

  • 2017.10.29. at 22:20
    Permalink

    Az 1.3-asok váltója az gyenge pont biza. Nem hogy 100.000 előtt, de 40-50.000 km-nél is előjön a bugó csapágyhiba, nyelestengelycsapágy. Totalcar foglalkozozz is vele, Suzuki tagad.

  • 2017.10.29. at 22:20
    Permalink

    A motor kiváló, ám a váltó pocsék, hamar megadja magát; valószínüleg sok benne a selejt, hőkezeletlen alkatrésszel rendelkező darab. A jobbos motortartó bak szintén típushiba, kb négyévente cserére érik.

    Az enyémben(8 éves) döglődik a katalizátor és az abs, ez nem tudom típushiba-e.

    Ja, és városban nem fogyaszt sokat, csak tudni kell hozzá vezetni. Nincs utazósebessége; általános képlet a minél alacsonyabb tempóval a lehető legnagyobb fokozatban típusú vezetés. Hegymenetet és gyorsításokat szomjassággal büntet. Ezek minimálisra szorításával, városban be lehet préselni az ötfél alá.

Vélemény, hozzászólás?