Európai siker az ADAC 2013-as listáján

ADAC hibastatisztika 2013

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre meglepőbb eredményeket hoz a németországi sárga angyalok megbízhatósági listája. Európa hatalmasat lépett előre.

Noha az autók kétségtelenül és jól láthatóan fejlődnek, megbízhatóbbak nemigen lesznek – derül ki az ADAC 2013-as, 1-6 éves autókról tudósító hibastatisztikájából. A 2012-es esztendőben ugyanis a német autóklub sárga angyalait 2,6 millió alkalommal, az előző évben tapasztaltnál többször riasztották. Ehhez persze jelentősen hozzájárul egy-egy külső körülmény is, például a 2012. február 2-án tapasztalt extrém hideg – csak azon a napon 27 500 alkalommal hívták Németországban a sárga angyalokat.
Az alacsony hőmérsékleten extrém gyakori akkumulátorhiba egyébként a legjellemzőbb problémának számít, 900 ezer alkalommal ez jelentette a gondot, de igen gyakori az indítómotor hibája is, 100 000-szer annak cseréje jelentette a megoldást. Az tehát kijelenthető, hogy bár az autókkal továbbra sincs kevesebb gond, komoly hiba ritkábban adódik, mint régen. Csökkent a defektek száma is, 10 százalékkal kevesebb lapos gumi miatt telefonáltak Németországban, s íme még egy kedvező, büszkén hangoztatott adat: a hibák 85 százalékát meg tudták oldani az ADAC szakemberei – legalább olyan szinten, hogy a szervizbe saját lábon el tudjon jutni az autó. A problémák között persze nem ritkán az a banális, emberi mulasztáson alapuló is előfordul, hogy kifogy az üzemanyag, ezért mindig és minden német sárga angyalnál van tartalék benzin és gázolaj, az esetek több mint 5 százalékában ugyanis csupán arra van szükség.
A több mint 17 millió klubtaggal és csaknem 27 millió regisztrált autóval rendelkező ADAC statisztikája a fentiek ellenére relevánsnak tekinthető, hiszen statisztikáihoz csakis a valódi hibákat használja fel, a kulcs bezárása, az üzemanyag vagy a kenőanyag hiánya, illetve a defektek kapcsán sem húz strigulát az egyes modellek mellé. A táblázatokban továbbá csakis olyan sorozatok szerepelnek, amelyekből három egymást követő évben legalább 5 ezer, egyben pedig legalább 10 ezer példányt adtak el Németországban.
Hirdetés
ADAC hibastatisztika 2013 - miniautók
Helyezés Modell
1. Volkswagen Fox
2. Ford Ka
3. Citroën C1
4. Toyota Aygo
5. Renault Twingo
6. Peugeot 107
7. Fiat Panda
8. Hyundai i10
9. Fiat 500
10. smart fortwo
11. Chevrolet Matiz/Spark
A miniautók esetében a nálunk szinte ismeretlen Volkswagen Fox az új bajnok, a Ford Ka érdekes módon sokkal jobb, mint a vele közös gyártósoron (Lengyelországban) készülő Fiat 500. A Citroën C1, Toyota Aygo, Peugeot 107 trió pedig jól mutatja, hogy Csehországban is lehet minőségi autókat gyártani, Korea azonban komolyan lemaradt a Chevrolet Matizzal, azaz nálunk ismert nevén a Sparkkal.
ADAC hibastatisztika 2013 - kisautók
Helyezés Modell
1. Nissan Micra
2. Mini
3. Peugeot 206
4. Audi A1
5. Dacia Sandero
6. Mazda2
7. Ford Fusion
8. Mitsubishi Colt
9. Citroën C3
10. Renault Clio
11. Opel Meriva
12. Opel Corsa
13. Volkswagen Polo
14. Toyota Yaris
15. Peugeot 207
16. Ford Fiesta
17. Skoda Fabia
18. Skoda Roomster
19. Suzuki Swift
20. SEAT Ibiza/Cordoba
21. Fiat Punto
22. Honda Jazz
23. Hyundai i20
A kisautóknál a Nissan Micra a korábbi, még Angliában gyártott generációval lett a legjobb – a második helyre taszítva a Minit. A 207 mellett olcsó belépőként kínált Peugeot 206 új a listán – egyszerű szerkezete kiforrott és megbízható, az Audi A1 elvárhatóan minőségi, a Dacia Sandero pedig egyszerűen jó. Hihetetlennek tűnik a Honda Jazz és a Hyundai i20 az utolsó helyeken, ám el kell fogadni, hogy ezen autók akkumulátorai gyengének bizonyultak.
ADAC hibastatisztika 2013 - alsó-középkategória
Helyezés Modell
1. BMW X1
2. Citroën C4 Picasso
3. BMW 1
4. Mercedes B-osztály
5. Mercedes A-osztály
6. Audi A3
7. Volkswagen Caddy
8. Renault Scénic
9. Toyota Auris
10. Nissan Qashqai
11. Volkswagen Golf/Bora
12. Renault Mégane
13. Volkswagen Touran
14. Citroën Berlingo
15. Mazda5
16. Toyota Verso
17. Ford Focus
18. Opel Astra
19. SEAT Leon/Toledo
20. Dacia Duster
21. Mazda3
22. Renault Kangoo
23. Ford C-MAX
24. Opel Zafira
25. Dacia Logan
26. Honda Civic
27. Peugeot 308
28. Kia cee'd
29. Hyundai i30
30. Volkswagen EOS

Büszkék lehetnek prémiumtermékeik remek szereplésére az alsó-középkategóriában a németek, de a franciák is a Citroën C4 Picasso második és a Renault Scénic nyolcadik helyére. Nagy változás, hogy a korábban éllistás Ford Focus most a 17. helyen áll, a tavaly 10. Peugeot 308 pedig a 27. helyre került. Az amúgy hibátlan, az elmúlt évben még 3. helyen álló Kia cee’d akkuja is elöregedett, most testvérmodelljével, a Hyundai i30-cal közösen hátul kullog, a Volkswagen Eos kapcsán pedig diplomatikusan csak annyit jegyez meg az ADAC, hogy „nem minden arany, ami fénylik”.
ADAC hibastatisztika 2013 - középkategória
Helyezés Modell
1. Audi Q5
2. BMW X3
3. Audi A5
4. BMW 3
5. Audi A4
6. Mercedes GLK
7. Mercedes C
8. Volkswagen Passat
9. Volkswagen Tiguan
10. Skoda Octavia
11. Toyota Avensis
12. Hyundai Tucson
13. Skoda Yeti
14. Volkswagen Sharan
15. Ford Kuga
16. Opel Insignia
17. Mazda6
18. Hyundai ix35
19. Ford Mondeo
20. Ford S-MAX

A középkategóriában is megvan a prémiummárkák fölénye, a top10-be csak a Volkswagen Passat és a Tiguan, valamint a Skoda Octavia tudott beférkőzni (érdekes módon a németek a Passat konkurensének tartják a Golf padlólemezére épülő, valóban méretes modellt). A korábbi éllovasok közül nem csak a japán modellek, hanem a Ford sorozatai is jelentősen lemaradtak.
ADAC hibastatisztika 2013 - nagyautók
Helyezés Modell
1. Audi A6
2. BMW 5
3. Volvo S60/S70/S80/V70
4. Mercedes E-osztály
5. Skoda Superb

A nagyautóknál az Audi A6 és a BMW 5 versenye fej-fej melletti, a többiek azonban jelentősebb lemaradással kullognak. A Volkswagen fölénye a kisbuszoknál is jelentős a Transporterrel, a Fiat Ducato pedig az olasz autógyártás „fújolását” éltetheti. Európa előrelépése tehát messze nem egységes, ám a listák szerint mégis látványos.
ADAC hibastatisztika 2013 - kisbuszok
Helyezés Modell
1. Volkswagen Transporter
2. Mercedes Vito/Viano
3. Ford Transit
4. Fiat Ducato
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Ja… sztem is torz a statisztika es nem tukrozi az esetleg hetente torodest igenylo tipusokat, amikor ujra meg ujra szervzizbe kell menni, mert itt zorog, ott surol vmi vmit, ami miatt fel napja ramegy az embernek, mert otthagyni praktikus es elegans lenne, csak hat a legtobb esetben hianyzik hozza a bizalom. 🙁

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    “[i]Megbízható autó a Kia cee’d, de a már akár 9 éves autók akkumulátora szinte kivétel nélkül idő előtt mondja fel a szolgálatot[/i]” – sztem…
    …ugy ertik, h a cee’dek kozott [b]mar akar kilenc eves peldanyokat is talalni, de koruktol fuggetlenul[/b], tehat az ujabbaknal is azt tapasztaltak, hogy [b]akkumulatoraik kivetel nelkul ido elott elromlanak[/b]. Tudtommal altalaban elfogadhato, ha egy auto akkuja 4-5 evet kibir, mindig van kirivoan jobbra es rosszabbra pelda, ez nagyon hasznalatfuggo. A ritkan, rovid tavokra hasznalt autok kevesse kedveznek az akkumulatoraiknak. Fordokban legalabb 6 eves elettartamot tapasztaltam eddig. Az elettartam a hasznalaton kivul az elektronikan, toltesen, fesz. szabalyozason, ingadozason stb. is mulik, de ezt egy villamossagi szerelo jobban el tudna mondani.

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Autómentőzöm egy fél éve és már van mögöttem néhány tucat mentés,ez alapján azt tudom mondani,hogy kb. tíz európai autóra jut egy japán,vagy koreai elromlott kocsi.Persze kor szerint nem osztályoztam,de akkor is érdekes!

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Ezért van az, hogy nem szabad hinni az ilyen statisztikáknak, mert baromság az egész aki meg ért az autókhoz ezen röhög egy jót. Ha jó összehasonlítás kell akkor inkább fórum, ahol részletesen leírják pro/kontra a véleményeket, észrevételeket. Korábban volt fent az oldalon egy gumi teszt, amikor is február végén tesztelték a nyári gumikat és mérték, hogy 10 fok alatt melyik, hogy viselkedik….. na ez is kb. ilyen.

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    én is azt néztem, hogy mi az a 9 éves KIA ott, de én sem értem, hogy miért az autó hibája az, hogy ha a paraszt nem tankol, vagy nem ellenőrzi az olajszintet?…. a VW el nyűhetetlen valóban, de max. 2004-ig úgy, mint az összes többi Német. Onnantól kezdve mind kuka.

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Tényleg van aki még elhiszi ezeket a német statisztikákat?! Fogadjunk hogy az olasz hibastatisztikákban az olasz autók, a francia statisztikák szerint meg a franciák a legjobbak… Ugyan már…! Korrupt Európa! A kis japcsik meg csak ücsörögnek a kis japcsi autóikban és csóválják a kis japcsi fejüket és nem értik hogy miért kell egy európai autónak 15 éves kora elött meghibásodnia… Hja igen és jót röhögnek közben a németeken :o)))

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    A német tesztek bizony sokszor elfogultnak tűnnek ( lsd. pl. gumitesztjeiket , ahol a Continental gumikat rendre jobbnak hozzák ki a Michelin gumiknál ).
    Tapasztalatom szerint a VW motoros 20 éves Seat Toledó I. 1.6 CL (benzines) és a négy éves Skoda Octavia II 1.6 -os benzines autóm egyaránt megbízható kocsik. A Toledó 230.000 km-ig hozzá sem nyúlt az olajhoz.
    Az Octaviám a nyári Continental gumival messze nem olyan stabil,mint a Michelin téli gumival, a Toledóm nyári és téli Michelin gumival egyaránt jól teljesít.

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Hát ez elég tréfás. Szerintem nincsenek benne a magánszerelők tapasztalatai! Ugyanakkor mellé kellene biggyeszteni a szervizelés árát is :). Akkor hol lennének az európai típusok? Ez alapján biztosan nem választanék autót. A németeknek érthető módon (drasztikusan csökkent új autó eladások) érdeke, hogy az ő autóik évről-évre “javuljanak”. Aki egy kicsit is belelát az nagyjából tudja, a lista valódi sorrendjét.

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    A statisztika 1-6 éves autókat vizsgál akkor hogyan kerül képbe a 9 éves KIA és akku problémái??

    Olajfogyasztásért is riasztják az ADAC-ot a cikk szerint, de az nem számít hibának!
    Olajfogyasztás is olyan mint az elfogyott üzemanyag? Ha igen, akkor fel kéne hívnia a figyelmet a gyártónak, hogy a benzinkúton a tankoláskor olajat is kell tankolni!
    Filmeken szoktam látni, hogy tankoláskor megnézik az olajszintet!

    Az IFA volt hajlamos újkorától olajfogyasztásra. Az is elnyűhetetlen technika mint a VW! :))

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Viszont olajfogyasztás miatt nem marad ott az autó az út szélén, ezért nem is riasztják a ADAC-t… 🙂 Ezért sajnos nem kerülhet bele a statisztikába. Amúgy ez csak tényleg az az autómentésről szól. A bosszantó elektronikai és egyéb hibák sincsenek benne sajnos…

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Szerintem a lista alapján semmire nem lehet következtetni. Ha jól tudom, akkor a rangsort a bejelentett hibák darabszámából állítják össze… Tehát ha eladnak Németországban évi 50 db Dacia Sandero-t és abból 1 elromlik az 1 hiba. Ellenben 20000 VW Polo-ból elromlik 10, az 10 hiba! Juhúúú!!! Mennyivel jobb a Dacia :).
    Illetve az sem mindegy, hogy egy autóval mennyit mennek és hogyan. Pl. egy Citroen C4 Picasso, Renault Senic általában családi autó évi 10-15e km-rel, Ford Focus pedig jellemzően sok a céges évi 40-50e vagy még több km. Ami az 1-6 éves korig azért sok tud lenni… Jóhogy előbb hibásodik meg egy 6 éves Focus 300.000 km-nél, mint egy Senic 90.000-nél.

    Amúgy pedig az Assistance szerintem nem rontja le jelentősen a képet, mert a gyártóknak valószínű ugyanúgy az ADAC-val van szerződésük. (Legalábbis Ausztriában amikor legutoljára hívtam a VW Assistance-t az ÖAMTC-t küldték, gondolom a németeknél sincs másképp)

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Engem a Citroënek és a Renault -ok jó helyezése lepett meg.-Bár,- nem csodálkoztam mert nagyot léptek előre a biztonság területén is. A Hyundai valamikor híresen megbízhatónak számított !Azt sem igazán lehet érteni,míg egy Ford Fusion előkelően megbízható,addig egy Ford S Max, csak a sor végén kullog ?!

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Es a hasznalattol is fugg es hogy mennyit mentek vele.
    Nekem is lehetne 6eves autom hiba nelkul ha a garazsbol se tolnam ki.
    Az olajfogyasztas meg lassan termeszetes meg 1-2ev es fogyasztasi adatok kozt lesz
    100km 0,7l olaj

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Egyre értelmetlenebb a listából bármire is következtetni, mivel sok autógyártó saját assistance szolgáltatást nyújt jópár évig. Ebben pl a japánok vagy koreaiak nem járnak az élen, míg szinte az összes németnek van sajátja Európában.

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Az aksi is gyári, de nem ez a baj ezzel a tétellel. Ugyanolyan fogyószköz mint a fékek, kár beleszámítani mégha kellemetlen is,

    Amúgy egy 10 évig léetképes akksi nagyon is rendben van.

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Toyota Aygo, Citroen C1, Peugeot 107 mióta készül Csehországban? Inkább Szlovák ipar remekének nevezném (ha már nem Tatabányán készítik őket!)

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Egyetértek!
    Az akkumulátor nem az autógyártó terméke ezért nem tekinthető az autó hibájának!
    Viszont az olajfogyasztást nem tekintik hibának, pedig az az autógyártó (motorgyártó) hibája (VW betegség)! HA-HA, vicces minőségi teszt!

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    “Az amúgy hibátlan, az elmúlt évben még 3. helyen álló Kia cee’d akkuja is elöregedett”
    Az akkumulátorral kapcsolatos problémák csak félrevezetőek a megbízhatósági statisztikában. Az autó attól még jó (lehet) ha az aksi nem bírja tovább.

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Igen, szokták emlegetni az Assistance szolgáltatást. Szerintem viszont Németországban minden jelentősebb gyártónak van assistance szolgáltatása. Nem tudom, hogy milyen feltételekkel dolgoznak pontosan, de azért nagyjából azonos arányban “kerülnek ki” az ADAC látóteréből. Vagyis a végeredmény arányaiban jó lehet.

  • 2017.10.30. at 00:45
    Permalink

    Ez régi téma, sokan úgy javultak fel hogy saját ingyenes védőszárny szolgáltatást üzemeltenek, így lűáthatatlanná válnak az ADAC számára.

    Csak elegendő autót kell eladni a német piacon ahhoz hogy ez kifizetődjön…

Vélemény, hozzászólás?