Mennyiért kaphatunk villanyautót használtan?

Állami kedvezmény helyett csak az idő segít villanyautót venni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még mindig nincs olyan állami kedvezmény, ami jelentősen csökkentené a villanyautók árát. Használtan viszont már találhatunk megfizethetőket.

Bármennyire is kedvelhetők, szerethetők a (helyi) emissziómentes villanyautók, itthon a törvényhozóknak csak nem akaródzik megtalálni és bevezetni a kedvezményrendszert, ami segíthetné elterjedésüket. Oké, van már zöld rendszámunk, amivel Budapest I. és II. kerületében is ingyenes a parkolás, nem kell a villanyautókra regisztrációs, teljesítmény, de még cégautó adót sem fizetni, ám a Jedlik Ányos terv által belengetett (akár részleges) áfamentesség vagy a buszsávhasználat még mindig csak ígéret és remény szintjén létezik. Utóbbiak megvalósulása annak ellenére nem túl valószínű, hogy Áder János köztársasági elnök a múlt héten tartott Új úton az elektromobilitás az Európai Unióban konferencián kijelentette: "Az elektromobilitás minél szélesebb körű elterjedéséhez fontos az is, hogy az elektromos autók ára egyre versenyképesebbé váljon a benzin és a dízelmotoros autókéval."
Fontos, szerintünk is fontos, de úgy látszik, egyelőre az idő dolgozik ezért leginkább. Hiszen ma már mind a Citroën C-Zero - Mitsubishi i-MiEV - Peugeot iOn trió, mind pedig az Év Autója díjjal is jutalmazott, múlt héten már harmadik generációjával is bemutatkozott Nissan Leaf is megkapható négyévesen és persze újkori árának fele alatt. De vajon milyet érdemes venni? Az a jó hírünk van, hogy az itthon sosem kínált elektromos Fiat 500 és a Renault Zoe kivételével mindegyikről van tesztünk is. Ha valakit valóban érdekel a téma, fussa át őket, meg persze villanyautó-összevetésünket is.
A valódi, rendszámos, mai kényelmet adó villanyautók világába a Citroën C-Zero - Mitsubishi i-MiEV - Peugeot iOn trió jelenti a belépőt. Hatótáv kapcsán a Mitsubishi a legjobb az ő 150 kilométerével. Erőteljes szépséghiba, hogy belőle épp nincs a piacon, így meg kell elégedni a PSA elektromos miniautóival, melyek 130 kilométeres hatótávot adnak. Meg persze nagyon villanyautós méreteket. A Peugeot-val mondjuk egyszer megcsináltam a Budapest-Balaton utat is, zömében országúton, erőteljes kilométer-parával, de városi szaladgáláshoz ezek is ajánlhatók. Mindkét modell már 4 millió forint alatt elérhető. Vásárlásnál persze ugyanúgy meg kell nézni a portékát, mint egy hagyományos hajtásláncú autónál. A garancia - ami akár még érvényes is lehet - a villanyautónál is csak akkor lesz rendben, ha az időszakos karbantartásokon megjelent az autó - még akkor is, ha az jellemzően sokkalta jelképesebb, mint egy belső égésű motorosnál.
Használt villanyautók és áraik
Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
BMW i3 (170 LE) 2013-2014 2200-23 500 9 690 000-16 500 000
Citroën C-Zero (64 LE) 2011-2013 0-21 397 3 290 000- 8390 000
Fiat 500 E (110 LE) 2014 2000 6 990 000
Kia Soul EV (109 LE) 2015 5 9 899 000
Nissan Leaf (109 LE) 2011-2014 6000-60 000 4 690 000-7 390 000
Peugeot iOn (64 LE) 2011-2013 2294-31 500 3 650 000-3 749 000
Renault Zoe (88 LE) 2013 20 000 5 990 000
Tesla Model S (306-422 LE) 2013-2015 9335-58 000 19 900 000- 35 370 000
Tesla Roadster (306 LE) 2010 27 500 20 950 000
Volkswagen e-Golf (116 LE) 2014-2015 1963-7398 9 880 000-10 265 221
Volkswagen e-up! (82 LE) 2013 24 853 5 450 000
Hirdetés

Ha viszont teljes értékű autóként használható villanyautót szeretnénk, leginkább a Nissan Leaf lehet használtan az opció. A négyéves példányok már 4-5 millió forint között elérhetők, a legolcsóbb kétéves 5, az első tavalyi 5,5 millió forinttól indul. Ez nem rossz, ahhoz mérten, hogy újonnan 9 millió forinttól kapható. Fontos tudni, hogy a 2013 előtti példányok még mindenképp az első szériából valók, 175 kilométeres elvi hatótávval, a második széria - 2013 tavaszától - már 199 kilométert tud. Meg azt is, hogy 5 év garancia van a 24 kWh-s akkumulátorokra, a biztonságérzetért is megérheti kevéssel több pénzért fiatalabbat választani.
Volkswagen e-up! 5,5, Renault Zoe 6, Fiat 500 E 7 millió forinttól kapható, Kia Soul EV vadonatújan 9,9 millióért kínálkozik. Utóbbi összegért már Volkswagen e-Golf is kapható, de némi futással. A BMW i3 pedig 170 lóerős, brutális teljesítménye ellenére is megkapható 9,7 millió forinttól, hatótávnövelővel (REX) persze már 13,7 millió Ft fizetendő érte. A legolcsóbb Tesla Model S kétéves alapmodellként 20 millió forintért kapható, de egy ötéves Roadsterért is elkérnek 21 milliót, a Model S-ek ára pedig egészen 35 millió forintig húzódik. Érdekes, de a villanyautók közötti legjobb ártartást mutatja a Tesla - nyilván azért, mert menetteljesítményével és (több mint 400 kilométeres) hatótávjával egyszerre meggyőző, továbbá mert még a luxusautók körében is politikailag korrekt.
Autók tehát vannak, akár használtan is, sőt, úgy még bőségesebb a kínálat. Nem mellesleg a Használtautó.hu rendszere több villanyautót kínál, mint amennyit egy évben újonnan eladnak belőlük hazánkban. Ez persze nem csak a villanyautóknál van így, és nem is meglepő - a használtautók piaca jobban pörög, mint az újaké.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Azért érdemes volna azon is elgondolkodni, mi lehet az oka annak, hogy jó néhányan eldodzsemeznek pár ezer ( max. pár 10000 ) kilométert több millió Ft-ért, aztán továbbadják óriási bukóval.

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Sziasztok! Igaz nem esik szó róla, de én használtam egy ideig OPEL AMPERA-t csak jót tudok róla mondani!
    Öcsém kocsija volt, pár hétig volt nálam, mialatt lent voltunk vele egyet olaszba is.
    A legjobb benne, hogy van a villanymotor mellett egy 1.5-ös benzinmotor. Igaz vissza nem termel, de ha itt helybe használtam (kisváros) akkor kb 70-90 kilómétert el lehetett menni vele, ez nálam 2-5 nap alatt szokott meglenni. Egy éjszakai teljes töltés kb 7-8 óra alatt 35-400ft áramot vett fel (konektoros árammérővel mérten). A benzinmotor csak az akkuk lemerülése után kapcsol be (persze lehet állítani mikor mi menjen), ha hosszabb útra mentünk akkor csak benzinfogyasztással 7litert evett százon, indulásnál mindig villany hajt, annyi mindig van bennt. Nagyon jó dinamikája van és kényelmes, igaz csak 4 személyes de hazalmas a csomagtartója. Csak ajánlani tudom, ha megtehetném én vennék egyet. az ára használtan 6milió körül van.

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Sziasztok! Igaz nem esik szó róla, de én használtam egy ideig OPEL AMPERA-t csak jót tudok róla mondani!
    Öcsém kocsija volt, pár hétig volt nálam, mialatt lent voltunk vele egyet olaszba is.
    A legjobb benne, hogy van a villanymotor mellett egy 1.5-ös benzinmotor. Igaz vissza nem termel, de ha itt helybe használtam (kisváros) akkor kb 70-90 kilómétert el lehetett menni vele, ez nálam 2-5 nap alatt szokott meglenni. Egy éjszakai teljes töltés kb 7-8 óra alatt 35-400ft áramot vett fel (konektoros árammérővel mérten). A benzinmotor csak az akkuk lemerülése után kapcsol be (persze lehet állítani mikor mi menjen), ha hosszabb útra mentünk akkor csak benzinfogyasztással 7litert evett százon, indulásnál mindig villany hajt, annyi mindig van bennt. Nagyon jó dinamikája van és kényelmes, igaz csak 4 személyes de hazalmas a csomagtartója. Csak ajánlani tudom, ha megtehetném én vennék egyet. az ára használtan 6milió körül van.

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Azt hogy irigyseg szüli-e, nem tudom. Nem foglalkozom elektromos meghajtasu autok fejlesztesevel, sem a hasznalt akkumulatorok megfelelö tarolasaval vagy ujrahasznositasaval igy nem fogok okoskodni. Teny, hogy magam is idegenkedem is meg nem is az elektromos autoktol… Szurkolok, hogy egyre nagyobb ütemben fejlödjen ez az aga a fejleszteseknek, remeljük minel hamarabb nagy sikerrel. Azt sejtem, hogy amig az olajipar meg a lobbi letezik, addig sajnos hatterben lesz, de eljön az ideje mindennek. 🙂

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Nem azért nem kellett volna írni, mert jön s3000, hanem mert egy része feltételezés, a maradék meg szimplán tudatlanság.
    🙂

    Általában az irigység szüli, a tudatlanság építi ezeket a “megalapozott” hozzászólásokat.

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Elárulom neked hol lesznek a Leaf-ben vagy Tesla-ban használt lítium akkuk 20 év múlva: a veszélyes hulladék feldolgozóban. Remek dolog, hogy 5-8 év garanciát adnak ezekre az akkukra, de mutassatok egyetlen olyan laptop vagy mobil akkut, ami 10 vagy 15 éve gyári eredeti kapacitással működik. Rettentő alacsony ezeknek a “korszerű” elektromos autóknak a hivatalos maradványértéke, ezért is ilyen olcsók használtan. Egyszerűen be van árazva, hogy az autó árának 3/4-ét kitevő akku idővel megfárad. Sajnos ebben nincs sok fejlődés a 20 évvel ezelőtti Saxohoz képest. Amúgy nekem volt egy 15 éves Peugeot 106-om, kb. 100.000 Ft-ból pöpec autót varázsoltam belőle, 10 évig használta a család komolyabb hiba nélkül, bejárta az egész országot, 6 literes fogyasztással (benzines volt a kicsike). Soha nem állt meg.

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Szoci- és posztszoci-autó fanatikusként mégis mi mást mondanék, mint hogy a Tavriát választanám(nyilván hobbiautónak), franciáért meg soha nem adnék pénzt?

    Ismered-e azt a szót, hogy elfogultság? Azért kérdezem, mert a “hazugság” szó jelentéséről abszoltúte fogalmad sincs. Ezért elnézem neked, hogy a kocsikhoz sem konyítasz, Mekk Elek:)

    Ez kötekedés magasfokon. Te erről lettél hírhedt ezen az oldalon, más oldalakról meg már kidobtak érte. Most pedig mutasd meg, milyen virtuálisan valakinek a szájába lépni. Figyelek, te lúzer:)

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Ácsi, cicuka…azért azt valld be, hogy nem tudtál az elektromos Tavria létezéséről, ugye? Hát persze, hogy nem. Egy újabb ovis – már alakulófélben van egy egész csoport.:)

    “Ma már csak jelentős beruházással lehet őket feléleszteni.”

    Igen, mint a legtöbb idősebb franciát. Kösz, nem kérek belőle. Inkább egy jó kis Tavria 1.1 Lux:)

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Ha nem lennél ennyire sötét és tájékozatlan, akkor tudnád hogy az elektromos Citroen Saxo (és testvére a Peugeot 106 electrique) elég nagy darabszámban készült a 90-es években, jóval megelőzve a korát, 20 évvel a mostani elektromos autó “őrület” előtt… Teljesen jól használható, kb. 90-100 Km hatótávolságú autók voltak, sajnos azóta szinte mindben elfáradt a NiCd akkumulátor, így ma már csak jelentős beruházással lehet őket feléleszteni. Maga a Saxo pedig nagyon élvezetes, megbízható és kezes kiskocsi volt, a hihetelen takarékos 1.5 dízellel még ma is keresett, a VTS verzió pedig élményszámba megy. Neked viszont valóban a Tavria való, az igazi vidéki tajparasztok autója!

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Régóta vártam már egy ilyen “gondolatébresztőt” cikket. Bizony csak az elmúlt egy évben is rendesen esett a használt e-autók ára. A futásteljesítményük – több 10000 km alatti – szinte új állapotot ígér.
    A buszsávhasználat egy rossz irány, de ezt már pár közlekedéshez értő szakember leírta korábban (ebből az is következik, hogy Mo-on szinte biztos hogy megszavazzák 🙁 ).
    Családi, rokoni car-sharing-es rendszerben már ma is vállalható, sőt előnyösebb egy használt városi e-autó szaladgálásra. Második autónak is nagyrészt jobb döntés.
    Miskolcon már 2012-től ingyen parkolhatnak az elektromos autók.

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Egyetlenegy oka van, hogy a tengeren túlon kapható 500e, hogy megfeleljenek az ottani törvényeknek, amik szerint aki nem kínál nulla lokális emissziójú autót az másmilyet sem adhat el (van még néhány egyéb körülmény is de a lényeg ez).
    A Fiat-nak esze ágában sincs EV-ket eladni, mivel minden egyes 500e-n is brutálisat buknak, technológiájuk nincs meg hozzá pont úgy ahogy stratégiájuk sincs a modern hajtásláncok tekintetében.

  • 2017.10.28. at 10:50
    Permalink

    Ma még nem hajlandók a gyártók olcsón, megfelelő kapacitású akkut gyártani, pedig a technológia már régen rendelkezésre áll. Ezért nem népszerűek a villanyautók.

Vélemény, hozzászólás?