Dízel is, olcsó is, BMW is. Vajon jó is? BMW 325td használtteszt

BMW 325td, 1994 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bőrkárpit, hathengeres dízelmotor, némi optikai tuning - mindez egy csaknem húszéves BMW-ben. Merjünk ilyet álmodni?


Egy BMW mindig exkluzív autó, a hármas a használtautó-vásárlók kedvence – látjuk a használt autók továbbra is szakadatlanul emelkedő forgalomba helyezési adataiból. Az 1990-1998 között gyártott E36 persze már koros széria, ennél azért fiatalabbra, legalább az azt követő E46-ra vágynak a magyarok, a még a nyolcvanas években fejlesztett és dizájnolt, a szleng szerint delfinformájúként is aposztrofált E36 ma pedig már az olcsó, akár szinte fillérekért megkaparintható autók közé tartozik.
Technikája még viszonylag egyszerű, bár benzineseinél már megjelent a Vanos változó szelepvezérlés, dízelei azonban még örvénykamrásak, persze turbóval erősítettek. E szériából még nem volt xDrive összkerékhajtású, az E36-osok kivétel nélkül hátul hajtanak, és ezért is szeretik őket olyan sokan. Játék- és szerelemautó, amiből egy épp eladó 325td szedánnal futottunk össze. Ez a szerényebbik hathengeres motoros dízel. Volt ugyebár kisebb, négyhengeres, 1,7 literes, 90 lóerős is 318td néven, a 325td blokkja pedig ugyanaz a soros hathengeres 2,5 literes, ami a 143 lóerős, 260-280 Nm nyomatékú 325tds-é is. A 325td csupán 115 lóerős, nyomatéka 222, idővel 230 Nm volt. Ebben az 1994-es példányban még a szerényebb verzió dolgozik, még ma is egészen szépen.
A nagyblokkos turbódízel karakterisztikája szerethető: alacsony fordulatról is jól húz, el lehet vele indulni alapjáratról is, aztán a turbónyomás megérkeztével – ha nem is nagymértékben – de azért jön egy kis hátba lökés, a csúcsnyomaték már 1900 1/percnél megvan. A menetdinamikai értékek nem kimagaslók, de nem is rosszak, a 100 km/órára gyorsulás 12,9 másodperc, a végsebesség akár 194 km/óra is lehet. Bár a váltó csak ötfokozatú, még a koros autóban is egészen jól kapcsolható és hosszúra áttételezett, a 130 km/órás tempó 2800 1/perc körül futható. A 325td ott 6-7 liter körül fogyaszt, országúton gond nélkül 5 liter környékén, városban pedig – az őszinte tulajdonos elmondása alapján - rövid távokat futva 9 liter körüli értékeket is el tud érni. Többet nemigen.
Hirdetés

Így csak közepesen takarékos autónak mondható a 325td, viszont vezetési élményt még ma is ad. Az elöl MacPherson, hátul a kor forradalmárjaként a Z1-ből való multilink futómű például stabil, és a 225/45 R17-es abroncsokkal is egészen jól csillapít. Ilyen nagy felnik egyébként csak az M-csomagos példányokhoz jártak. Ez az autó eredetileg nem volt az, viszont már egy korábbi tulajdonosa is megkezdte „emmesítését”. Műszerblokkját cserélte egy M-es verzióéra, amivel persze az ott írt óraállás több mint kérdőjeles. Ha éppen ír számokat a kijelző, 301 ezer kilométeres érték olvasható. Fotózásunk és próbánk alkalmával épp semmi értelmeset sem mutatott.
Az állapotot nézve a futás szinte bármilyen lehet 250-500 ezer kilométer között, de így arról nincs is értelme beszélni, fontosabb az aktuális állapot. A motor ugyanis korábban állítólag cserélve volt, a futómű pedig biztosan, már a mostani gazdánál kapott jelentős felújítást. Újak a lengőkarok és a gömbfejek, a féktárcsák, a spirálrugók és a lengéscsillapítók, meg persze a 17 colos M-es felnik is. Az optikai tuning jegyében M-es lökhárítókat és Angel Eyes fényszórókat, füstös ködlámpákat, valamint a márkanyelv szerint „kristályosnak” hívott hátsó lámpatesteket is kapott a 325td.
Utasterén és karosszériáján egyértelműen látszik a kor, meg sajnos egy kicsit a barkácsolás is, a bal első ajtókárpit például ablaktekerős kialakítású, azaz lyukas, míg az első ablakok és a tükrök elektromosak. A bőrkárpitozás kopott és töredezett, viszont az állítható laphosszúságú, a sofőrnél magasságszabályzást is kínáló első ülések egészen kényelmesek, jó tartásúak. Menet közben próbánkon nem adott rendellenes hangokat a BMW. A bőrkárpit nyöszörgése minimális, ahogyan az utastér is egyben van. Parkolni DVD-lejátszós, MP3 és MP4-fájlokat is olvasó, tolatókamerás, USB-csatlakozós multimédiás fejegység segít, a csomagtér 435 literével és síalagutas bővíthetőségével egészen praktikus használatóságot ad. Ez az autó persze csakis a fanatikusok választása lehet, kell hozzá némi BMW-s, némi optikai tuningos kötődés, hogy valaki beleszeressen. Akinek viszont bejön, annak jó vétel, igazi játékautó lehet ez az 550 000 forintért kínált példány is, hiszen mostani tulajdonosa már egy rakás elemét kicseréltette. Van persze még mit csinálni rajta, például enyhén rozsdásodó küszöbeit is kezelni kell hamarosan. Utóbbihoz segítség hogy az autóhoz M-es „csavart” küszöb is jár ajándékba. Lehet vele tehát tovább legózni és bőrülésben ülve, télen melegben, nyáron (ha ugyan utólagos is, de működő) klíma hűsében utazni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Valaki ismeri az e36-os biztonságát vagy van róla valamilyen információja? Az euroncap-nál nem szerepelt jól, az IIHS-nél csak az e46-tól van hármas. Néhány régebbi adac-os vagy ams-os töréstesztet lehet találni de azok sem túl egyértelműek. Az autonavigátoron is csak annyit írnak, hogy a bmw a saját szabványai szerint fejlesztett. Érdekelne, hogy például egy w201-hez képest milyen. Vagy “mennyi anyagot” építettek bele. Nem gondolom, hogy egy guruló koporsót fejlesztetek annak idején és amikor megjelent akkor azért már elég sok biztonsági fejlesztést ismertek. De elég ellentmondásos információk vannak róla.

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Na megint használt BMW teszt, biztos kap hideget – meleget rendesen. A véleményem továbbra sem változott, nekem továbbra is kedvencem a 3-as. Ahogy a szerelőm mondja: ha nem ling-long az alkatrész amit cserekor beépítesz, akkor az olyan mint az új. Mesélte sokan panaszkodnak mikor mennek hozzá, BMW-t vett azt ez is cserés az is csere érett, hát persze mikor több100ezer km-t futott autókról van szó. Óra állásra szervizkönyvre nem lehet adni, állapotot kell nézni + a megfelelő szakember az oldaladon. Én is sok csodát láttam mire kiválasztottam a saját vasam. Tavasz óta az enyémen is cserélni kellett alkatrészeket, de nem bánom széthullva nincs, sőt! Mikor eladtam 8 évesen G Astra autóm 61.000 km-el első tulaja voltam a vevő is csodálkozott az óra álláson, mondtam neki nem tok mit tenni szépen mosolygok ebben ennyi van én vettem itthon szalonban akkor 8 km volt az órában a járólapon. Letörlesztettem 9 év alatt kettő új autót, majd 600ezret költöttem csak cascóra ez idő alatt. Akkor mi az olcsóbb a bankokat, biztosítókat “etetni”, vagy használtat venni ami a vágyad is azt arra rálocsolsz mondjuk 3 kilót?! Aztán végre megvettem a kis 3-ast amire már 23 éve vágytam… 🙂

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    1995 ös e36 compactom van, osztrák földről, 170 ezerig vezetett szervizkönyv, ez volt 3 éve azóta nem volt vezetve, nem hinném hogy millió km lenne benne 🙂 km ter állással van elfoglalva mindenki… mai “új” fajta autókkal mi lesz majd 20 évesen???? 80% -uk ban már 4-5 évesen van 200 ezer… ma már a wc re is autóval megy aki megengedheti magának h autót vegyen pláne ha fiatalat… na majd 10-15 év múlva rágódjanak az akkori vevők h na vajon hány km ert futott a gép amit kinéztek 😀 azért ma még vannak megkímélt példányok is… más volt szerintem 90 es években a vezetési stílus és infrastruktúra mint ma..

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    A futómű szilentek cseréjéről nem sok szó esik, az az igazi bravúr, amikor összerohad a szilent a csavarral és mikor cserélnéd beleszakad az egész, fúró elő, kifúrni, új szilent, új csavar… és elöl még hagyján, mert ha jól emlékszek csak 3 db van lengőkaronként, na de hátul… 😀
    Ettől függetlenül szerettem az E36-omat, ahogy mondják az utolsó őszinte BMW-k közül való, mostanság pedig igazán bagóért osztják őket a túlkínálat miatt.

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Te mindig ilyen modoroskodó vagy? És mi a bajod, az, hogy nincs elég pénzed, vagy micsoda? Azon gondolkodtál-e, hogy miből lesz a használt autó. Tán csak nem az újból: 🙂

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    A közepén lévő M-logótól. Amúgy eléggé érdekes, mérföldben skálázott a sebességmérő, a fordulatszámmérő pedig a dízelhez illő. Tán egy angol példányból származhat? Sosem fogjuk megtudni!

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Ezek a használtautós cikkek tényleg jó hogy vannak, kérünk még sok ilyet!!! 🙂 Az autóról meg, hát szegény eléggé lepukkant kinézetű, persze az ár indokolja is ezt, nincs ezen semmi furcsa. A kókányolás pedig nem csak a BMW-ken hanem más autókon is elég rossz dolog…:/

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Még pár szó a használt kérdéshez. Az azért érdekes mert addigra mire használt lesz, van miről írni. Van történet; erősségek és gyengék. Megbízhatóság és szervíz tapasztalat. Az árak ráadásul persze emberiek. Az újnál kontra van elismerésre méltó igyekezet, hogy kitöltse szegény tesztelő a rendelkezére álló helyet(űrt). Mondhatná: Már megint egy autó ami épp olyan jó és érdektelen mint a többi. Viszont marha drága. Aránytalanul. És akkor se vennék ennyiért autót (se ilyet se más milyet), ha momentán lenne miből. Na de persze a tesztelő nem mond ilyet, mert kultúrember. Inkább kínlódik:-)

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Magam is jobban kedvelem a használtautókról szóló cikkeket. Valamint díjazom azt is, ha ebben az autóújságírás szegmensben nem a marketing szemléletbe oltott konzumidiotizmus a vezérlőelv. És mostanság errefelé találkozni pozitív példával. Számomra szimpatikus emberek ép elméjű (VAGY CSAK HOZZÁM HASONLÓ?) módon közelítenek meg dolgokat, így aztán jókat derülök írásaikon. Köszönöm!

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Nekem egy 318TDS-van, 96-os évjárat.Van benne kemény 139ezer km (tuti mert családban volt az autó) és bőven elég mindenre.Bár most éppen a sírógörcs kerülget, mert eljött a futómű felújítás ideje, és szinte mindent cserélnem kell elől. 🙁

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Nekem egy 318TDS-van, 96-os évjárat.Van benne kemény 139ezer km (tuti mert családban volt az autó) és bőven elég mindenre.Bár most éppen a sírógörcs kerülget, mert eljött a futómű felújítás ideje, és szinte mindent cserélnem kell elől. 🙁

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Nekem egy 318TDS-van, 96-os évjárat.Van benne kemény 139ezer km (tuti mert családban volt az autó) és bőven elég mindenre.Bár most éppen a sírógörcs kerülget, mert eljött a futómű felújítás ideje, és szinte mindent cserélnem kell elől. 🙁

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Ezek a jó cikkek! Kinek van pénze megvenni a 10 milliós autókat? Nagyon keveseknek…
    A tömegeknek a félmilliós értékűek maradnak. 10 éve mekkora szó volt egy ilyen kocsi!
    Bár hozzáteszem – ilyenből egy gyári állapotú most is az. (nem erről a példányról beszélek)

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    A cikkben leírt adatok hibásak, ez valóban egy 325td de leírva a tds adatai vannak ami 143le ez pedig csak 116 bár a motor ugyanaz de nincs cooler meg egy két dolog nem ugyanaz. Annyit még hozzá tennék hogy itthon a legtöbb darab km-állása közelíti a milliót mint ahogy ezé is. nekem is 325td-m van és 800ezer km van benne. Az adatok közül pedig a végsebesség sem stimmel, többet megy 🙂

  • 2017.10.29. at 19:36
    Permalink

    Kettőfeles, az a három literes.
    Ismerősömnek volt sokáig tds 170 lóra húzva. Ésszel hajtva sokáig hiba és tünetmentes még bőven 400e km felett is. Szerethető autók.

  • 2019.09.11. at 23:55
    Permalink

    Ez az autó 2016-ban került a tulajdonomba. Egy másik gépjárművel komoly autóbalesetet szenvedtem, a kollégáim vették nekem azalatt, amíg kórházban gyógyitgattak. Úgy megszerettem, hogy 5 és 8 év között használtam megelégedéssel. Klímát és első ajtókra elektromos ablakemelőt én szereltettem. Eladására a dízelmotor hengerfejessége miatt került sor. Ha jól emlékszem 2016.000 km volt akkor a kocsiban. Az új gazdájával többször összefutottam, ő kezdte el az M-esítést. Sajnálom, hogy már nincs közúti forgalomban.

Vélemény, hozzászólás?