Tető nélkül a bálna – BMW 640i használtteszt

BMW 640i Cabrio, 2011 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mit nyújt egy 4 éves, alig több mint 100 ezer km-t futott prémium kabrió, amely újkori árából már 22 milliót veszített? Sok szépet és jót.


A BMW 6-os sorozata elsőként 1975-ben jelent meg a piacon és 1989-ben hosszú időre megszűnt létezni. 2003-ban újból életre keltették, melyből már kabrió változatot is kínáltak. A 6-os 2011-ben generációváltáson ment keresztül. Ezen széria legelső modellévéből sikerült egy kicsivel több mint 110 ezer km-t futottat közelebbről is szemügyre venni. Az autó tulajdonosa nem első kabrióját használja, egy 330d Cabriót cserélt le a 6-os vászontetős változatára.
Hirdetés


A 2011 júniusi gyártású 6-os első évét Németországban élte, 2012 nyár végén a BMW Premium Selection program keretében került az országba és a jelenlegi gazdához 10 ezer km-rel. Az újonnan 37 milliós érték ennyi idő és futás után 21,5 millióra olvadt. 15 millával olcsóbban megvenni egy ilyen prémiumautót nem rossz dolog. Sokan az új autóra esküsznek, még akkor is, ha vagyonokba kerül, mások pedig megvárják az első két évet és ehhez hasonló értékvesztés után veszik meg a kiszemelt példányt. Utóbbi tábornak adok nagyobb igazat, az viszont egyértelműen hátrány, hogy nem a saját ízlésünknek megfelelően tudjuk összeállítani a színvilágot és a felszereltséget.

A jelenlegi tulajdonosnak mindössze két fő kikötése volt vásárlás előtt. Ne fekete legyen a belső és ülésszellőztetés legyen benne. Ehhez képest jócskán többet kapott. Az újkori ár egyértelműen arról árulkodik, hogy gazdagon felextrázták a 6-ost, a Premium Selection BMW-kre egyébként is ez jellemző. Mivel a bajorok extralistája olyan hosszú, hogy felesleges lenne mindent felsorolni, inkább azt írom le, hogy mi nincs benne. Night Vision, nagy hifi, prémium bőrkárpit, 360 fokos, felülnézeti kamerarendszer és kerámia díszítőelem (a váltógombra és az iDrive-ra).

A télen és nyáron is mindennapi autóként használt 6-os jó szolgálatot tett az elmúlt három év alatt. A vászontető ellenére télen sem volt hideg, de hangszigetelés szempontjából jobb volt a korábbi 3-as kabrió keménytetős változata, ugyanakkor azzal tömítési gondok voltak, míg a vászontetővel nem. Utóbbi ráadásul kevesebb helyet foglal és könnyebb is. A nagyjából 30 ezer kilométerenkénti kötelező szervizeket kivéve hátsó toronycsapágyat, oldalsó parkolószenzort és egy kilyukadt hűtőt kellett cserélni benne. A karosszéria az évek során néhány karcot begyűjtött, amit szintén javítottak, így kívül-belül makulátlan állapot uralkodik.

A 6-os Cabrio alapesetben csak négyszemélyes, ezt azonban csak akkor jelenthetjük ki, ha hátra gyerekeket ültetünk. A helykínálat ugyanis valóban minimális, még a 3-as Cabrioban is több lábtér áll rendelkezésre hátul, mint a nagytestvérben. A hátsókerék-hajtás ellenére gond nélkül, még három személlyel is kényelmesen el lehetett menni síelni. A hegyekben télen minden bizonnyal furán néz ki egy 6-os Cabrio, ennek ellenére teljesíthető vele a küldetés. Ez is jól mutatja, hogy nem kell lemondani hasonló utakról csak azért, mert nem rendelkezünk egy összkerékhajtású SUV-val.

Jó időben nyitott tetővel is komfortosan lehet utazni, a hátsó és természetesen feláras szélfogó jó szolgálatot tesz, ekkor azonban már csupán két fő fér el odabent. 120 km/óra körül van az a határ, ahol zavaró kezd lenni az utastérben turbulenssé váló légáramlat. A belsőt illetően egy módosítás történt még. Mivel Németországban lett üzembe helyezve elsőként az autó, emiatt nem kapott magyar nyelvű menürendszert, ezt az aprónak mondható problémát itthon egy szoftverfrissítéssel megoldották.

A sorhatos két turbóval felszerelt benzines 320 lóerős teljesítményével és 1300-4500 1/perc fordulatszám-tartományban rendelkezésre álló 450 Nm forgatónyomatékával könnyedén mozgatja az 1,9 tonnás tömeget. Százra 5,4 másodperc alatt ér, vegyes fogyasztása 7,9 l/100 km, ami a valóságban sajnos nemigen hozható. Autópályán 140-es tempóval 9 körüli átlag adódik, míg télen csak városban, sok hideg üzemmel és sietős tempóban előfordult, hogy 20 literig is felkúszott a számláló. A 6-os Cabrio négyévesen, 100 ezer km után is jó választásnak ígérkezik, feltéve, ha van 13-17 millió forintunk egy kabrióra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:57
    Permalink

    Kedvezményt nem a flottakezelő ad, hanem a bérlő kap. A flottakezeléshez ezek szerint egyáltalán nem értesz.
    Vettem pár száz új autót már.

    Egyszeűen hülyeségeket beszélsz. Lehet nagy az arcod, a tényeken nem változtat.
    Inkább szellőztesd ki a segged, mert a szádból jön ki a szag!

  • 2017.10.28. at 13:57
    Permalink

    20% ot egy flottakezelő is ad alapból.. ha nagyon el akarja adni mivel kell a kvóta ennél többet is enged … azért mert te még soha nem vettél új autót nem kell okoskodnod , de ne csüggedj valakinek a használt kocsit is meg kell vennie elvégre akkor nem érne semmit egy ilyen ” új ” kocsi . 😀 És igen aki nem tud minimum 20% os alkudni egy új autóból főleg a 30+ milliós kategóriából az egy balek !!!!

  • 2017.10.28. at 13:57
    Permalink

    Gsxr1300 : még szerencse hogy vannak más autók is és nem kötelező mindenkinek BMW-vel járnia 😉 😀 De csak halkan megjegyzem , hogy az általad olyan nagyra becsült Angol kretének is a világ legjobb autójának egy Mercedes Benz S 63 AMG-t választottak ” bár ez évadonként változik gondolom amelyik gyár többet fizet abban az évadban az a világ legjobb autója ” … nézd meg az Albán forgatást ott hangzik el az a nagyra becsült mondat .

  • 2017.10.28. at 13:57
    Permalink

    A hozzászólásokból, annak stílusából sok minden kiderül. Az is, hogy a hozzászólók többségének távoli és érthetetlen a BMW világa. Top Gear-ből idézve -“vannak az autók és van a BMW”. Tudom, hogy nem érted. Nem is fogod.

  • 2017.10.28. at 13:57
    Permalink

    Biztos lehetsz benne, hogy az első munkás a gyárban, aki a már félig meddig összerakott autó közelébe kerül, nyugodt szívvel bele fingik neked elsőként a leendő új autódba..

  • 2017.10.28. at 13:57
    Permalink

    Márkája és piaca válogatja, a VW gruppén kívül én mindegyikkel tudtam egyezkedni. 30% azért már művészet.

    Viszont a dillemma valós: ha szabadon konfigurálhat az ember akkor elég olcsón kaphat alyan színű felszereltségű autót amelyet akar. A használtnál pedig ismeretlen előélt mellé kap egy olyan autót amit maga nem venne.

    Ha tényleg fele annyiért kaptam volna 1-1.5 éves autót érdekelne, de 5-8e euróért nem szívatom magam…

  • 2017.10.28. at 13:57
    Permalink

    [i]” aki nem tud egy egyedi rendelésű autóba is belealkudni 20% ot az balek”[/i]
    Aki meg ilyet leír, az orbitális hülye.

    [i]“… ha meg egy 30% os kedvezményű szalonautóról beszélünk”[/i]
    Egyrészt ez nem igaz általánosan, másrészt meg abba se te fingottál bele először.

    [i]“Zárószókén a szokásos szlogen”[/i]
    Így van. Jobb lett volna, ha inkább kirázod a hozzászólás helyett.

  • 2017.10.28. at 13:57
    Permalink

    Hát nem tudom kinek mit ér meg az 1-2 éves használt autó ,de nekem sokat számít hogy én fingok e először a szellőztetett bőrülésre vagy már telerakta az előző tulaj . Egyébként ebben az árkategóriában aki nem tud egy egyedi rendelésű autóba is belealkudni 20% ot az balek … és akkor még nem beszélve a szalonautók kedvezményeiről… ha meg egy 30% os kedvezményű szalonautóról beszélünk már ott tartunk mint ha 1 éves használt autót vennénk .Egyébként meg érdemesebb München környékén körülnézni a kereskedésekben aki BMW-t akar venni meglepődik az új árából adott esetben mennyit engednek … Zárószókén a szokásos szlogen … ” Olyan mint a zsiráf …szép szép ,de otthonra nem kellene … ” ráadásul BMW.

  • 2017.10.28. at 13:57
    Permalink

    Hát nem tudom kinek mit ér meg az 1-2 éves használt autó ,de nekem sokat számít hogy én fingok e először a szellőztetett bőrülésre vagy már telerakta az előző tulaj . Egyébként ebben az árkategóriában aki nem tud egy egyedi rendelésű autóba is belealkudni 20% ot az balek … és akkor még nem beszélve a szalonautók kedvezményeiről… ha meg egy 30% os kedvezményű szalonautóról beszélünk már ott tartunk mint ha 1 éves használt autót vennénk .Egyébként meg érdemesebb München környékén körülnézni a kereskedésekben aki BMW-t akar venni meglepődik az új árából adott esetben mennyit engednek … Zárószókén a szokásos szlogen … ” Olyan mint a zsiráf …szép szép ,de otthonra nem kellene … ” ráadásul BMW.

Vélemény, hozzászólás?