Család- és pénztárcabarát buborék – Citroën Xsara Picasso

Citroën Xsara Picasso 1.6 HDi Exclusive, 2005 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Viszonylag hosszan, 11 éven át készült a Citroën Xsara Picasso. Egy félidős frissítés utáni csúcsverziót próbálva a kompakt egyterű ma is vonzó.


Bár az 1999-ben bemutatott Xsara Picassóval a Citroën erőteljes lemaradásban volt az akkor már három éve futó Renault Scénichez képest, a dizájnereknek sikerült annyira egyedi és eredeti buborékformát rajzolniuk, hogy az még 2010-ben is eladható volt. A Xsara (és így lényegében a Berlingo) alapjaira is épített modell 2004-ben kapta meg legjelentősebb frissítését, akkor érkezett meg kínálatába a paletta legtakarékosabb és legizmosabb dízelének számító 110 lóerős 1.6 HDi, ami később részecskeszűrővel is készült. A most próbált autó viszont még azt nélkülöző, 2004-es gyártású, de 2005-ös forgalomba helyezésű, azaz még nem egész 12 éves. Fiatalabb tehát, mint a hazai autópark (13,8 esztendős) átlaga, és valójában sem tűnik öregnek.
Hirdetés

Utóbbi a jó formán túl köszönhető annak is, hogy ez egy követhető előéletű, második gazdás, hazai forgalomba helyezésű, rendszeresen karbantartott példány, azaz olyan, amilyenre minden autóvásárló vágyik, csak épp nem eladó. Ugyanakkor viszonylagos "újszerűsége" annak is beutdható, hogy éves futása alig több mint 10 ezer kilométer, ami a privát autóknál egyébként nem is vészesen ritka. De köszönhető persze annak is, hogy nem csupán motorból, felszereltségből is a legjobbat, az Exclusive szintet kapta, annak temérdek tételével és még extraként az elöl nyitható panorámatetővel.
A Picassóra céleszközként nézve legfontosabb jellemzője a hátul három független ülése. A szélsők gyerekülés-rögzítősek, isofixes gyereküléseket fogadók. Övvel a középső, hosszában ráadásul tologatható ülésre is gond nélkül rakható egy további gyerekülés, de három felnőtt is kényelmesen elfér egymás mellett, ami bizony ritkaság. Ez a tágasság, a sík hátsó lábtér, a padlóba rakott csempészrekeszek, a tágas, elöl-hátul palacktartós ajtózsebek minden Picassóban megvannak, ahogyan a hatalmas, alaphelyzetben is 550 literes, bővítve akár 1970 (!) literes csomagtér is. És mivel Picassót már akár 300 ezer forint környékétől, épkézlábnak tűnőt 500 ezer forint tájékától lehet kapni, ma ez az egyik legolcsóbb alternatíva a valóban ötüléses autót keresőknek.
Azt persze le kell szögezni, hogy a képeken látható példányhoz hasonlót 1 millió forint alatt semmiképp, de inkább az 1,2-1,4 millió forint közötti ársávban találhatnánk. Csúcsverzió, csúcsmotorral, kevés kilométerrel. Ritka az ilyen, mert ez amúgy egy megdöbbentően jó utazóautó. A 110 lóerős 1.6 HDi 10,8 másodperces 100 km/órára gyorsításával és már 1750 l/perctől elérhető 240 Nm nyomatékával teli utastérrel és autópályán is jó menetdinamikát ad. Bár váltója csak öt fokozatot, de kellően hosszú áttételezést ad, a 130 km/órás tempó 2800 1/perc fordulattal futható, és itt még tempomat is van hozzá.
A vezetési élményen viszont nagyon érződik, hogy a Picasso egy viszonylag régi és francia konstrukció. Középkonzolra emelt váltókarja hosszú és bizonytalanul megvezetett úton jár, meg kell tanulni a fokozatok helyét, a kapcsolgatás pedig sosem lesz élmény, csak kötelező mutatvány. A futómű kifejezetten lágyra hangolt, aminek persze örülhetünk a hazai utakon, átlagos felhasználás mellett a stabilitásával sem lesz gond. Imádható az utastér légiessége és átláthatósága, ma már szokatlanul filigránok a tetőoszlopok. Mindez nem is ment a biztonság rovására, a még 2001-ben megszerzett 4 csillagos törésteszt a maga korában jónak számított.
Bár az utastér kialakítása zseniálisan praktikus (az első ülések között például akár hátra is lehet kúszni, a hátsó utasok asztalkákat és szintén az első ülések háttámláján szatyrot is kapnak), az utastéri plasztikok a plüsskárpitos Exclusive esetén is bántóan olcsók és ridegek. Leszámítva a műszerfal itt barna burkolatát, ami hatalmasat dob a beltéri hangulaton. Legalább ekkora kedvfokozó a hatalmas, első részével nyitható, a gyári rolóval ma is hibátlanul árnyékolható és egészen huzatmentes (a csúcsfelszereltséghez is extraként adott) panorámatető. Ez nem csak 12 évvel ezelőtt számított különlegességnek, ma is az.
Elismerésre méltó, hogy a koros és prémiumautónak semmiképp sem nevezhető egyterűben a tető ráadásul egyetlen gombnyomásra is bezáródhat, de az is, hogy van tempomat, kormányoszlopról vezérelhető a 6 hangszórós CD-rádió. A francia autókat gyűlölőknek pedig kiemelném, hogy az összes fedélzeti elektronika működik. Oké, a legkomolyabb probléma a mostani tulajnál töltött 10 év alatt pont az elektromossághoz leginkább kötődő volt: a generátor megakadt, el is szakította az ékszíját. Ennél nagyobb gond viszont nem adódott. Apróságból is csak egy-egy, például a csomagtérajtó elektromos nyitógombját kellett egyszer cserélni, ám amúgy leginkább csak olajat és szűrőket. A leginkább üvöltő szépséghiba még nem lett orvosolva, pedig 20 ezer forintért jobb lehetne, mint a gyári, ez pedig a kormány "bőrözése", ami hámlásával és pikkelyesedésével meglehetősen kérdésessé teszi annak valódiságát. Itt nem jött elő, de másik 1.6 HDi-nél már hallottam hajszálnyit a csereperiódus vége előtt szakadó vezérműszíjról, így erre érdemes figyelni.
De arra is, hogy a zömében rövid távot autózóknak nem is feltétlenül ajánlott a dízel. Bár mesésen jó az 1.6 HDi 5,1 l/100 km vegyes fogyasztása, a próbált, időnként hosszabb távokra is használt példánynál 7,2 l/100 km hosszú távú vegyes értéket lapoztam ki a fedélzeti számítógépből, ami nem meglepő módon igen szerény, 27 km/órás átlagtempó mellett, zömében városban, nem ritkán hegymenetben adódott. Ilyen üzemben persze a benzinesek alsó hangon 10 liter körül ennének, úgyhogy azért a gázolajosakat sem kell temetni. A gázolajos itt már közös nyomócsöves, köztes hűtős turbósat jelöl. Ezekkel (az olajcserék lelkiismeretes elvégzése, hidegen nem gyilkolás mellett) nem jellemző a hiba, viszont vigyázat, az utolsó években már részecskeszűrőt is kapott a Xsara Picasso is, ami főként rövid távokat autózva jelenthet további hibalehetőséget, de amúgy is időszakos karbantartást és cserét is igénylő.
Használt autót vásárolva persze a legfontosabb, hogy leinformálható, tiszta előéletűt találjunk. Ezt a Picassót is így vette mostani tulajdonosa, aki a mai napig tökéletesen elégedett vele. Minimális szépséghibaként megjegyzett egy-egy dolgot, például a kárpitok néhol engedő ragasztását, egy-egy utastéri zörgést vagy a hátul fáradni, megülni kezdő rugókat, de ezek valójában olyan jellemzők, amelyek (ilyen szerény mértékben) nagyjából bármely más autónál is előjöhetnének. A Xsara Picasso viszont a legtöbb hasonló külméretű autónál tágasabb, praktikusabban használható, nem mellesleg olcsóbban megkapható és semmivel sem drágábban fenntartható. Az olcsó családi autót keresők titkos tippjének is mondható, ám vigyázat, a használt példányok között igen nagy a minőségi szórás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    “Oké, a legkomolyabb probléma a mostani tulajnál töltött 10 év alatt pont az elektromossághoz leginkább kötődő volt: a generátor megakadt, el is szakította az ékszíját.”

    Tegyük hozzá, BOSCH gyártmány 🙂

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Üdv kollega!

    Igen, igy fogalmaztam, hiszen elegedett vagyok/voltam vele, ugyanis nemregiben eladtam.
    Viszont, hogy a Citroenhez is hozzaszoljak, szerintem is egy vallalhato auto, nagy csomagterrel, megha olykor-olykor nyügökkel is, de ha talal valaki egy keveset futott, karbantartott peldanyt, kivanom, hogy legyen hozza szerencseje.
    Az 1.6 benzinmotorral egeszen jol megy, elfer benne egy csalad kenyelmesen.
    Ami szamomra nem szimpatikus a Citroen Picassokban, hogy az összeszereles minösege nem üti meg azt a szintet, ami, legalabbis szamomra elvarhato lenne.
    Ahogyan mar irtam is korabban, nekünk 7 evig szolgalt egy C4 Picasso, es elegedettek is voltunk vele, de azok a zörgesek, az ablak rezgese leengedett allapotban, a hatso ajto nyikorgasa stb. nem okozott örömet. Ettöl függetlenül szerettük,a nejem a mai napig visszasirja…

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    A Kia ugyanazt csinálja, mint a Ford. Nincs ebben semmi különös. A Ford Of Europe az amerikai Ford egyik leányvállalata, és a Fordot is németnek tartják emiatt Európában, közben pedig tudja mindenki, hogy a névadó Henry Ford minden volt, csak német nem:) Az Ecoboost-motorcsalád pedig angol fejlesztés. De a kassza az USÁ-ban csörög.

    Persze olyan nincs, hogy “Kia of Europe”, de akár lehetne is. A Cee’d nem globális modell, hanem egy európai piacra szánt Kia-típus. Ilyenje van a Toyotának is(pl. Avensis), a Hondának is(pl. UFO-Civic)… És micsoda véletlen, amerikai piacra tervezett modellek is léteznek(ugye, meglepő?), amelyeket valószínűleg amerikaiak terveznek(pl. Toyota Camry, Nissan Altima, Hyundai Genesis, stb.). Kínai piacra tervezett modellek szintén vannak, és ausztrál piacra tervezettek is. Tudod, az egyes kontinenseken eltérő igények vannak. Az autóipar már csak így működik, semmi új nincs a nap alatt.

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Látom, ezek ketten megint nekifutásos pofáraesést mutattak be. Óriási:)

    Ha az egyik feltűnik, biztosra lehet venni, hogy hamarosan a segítségére siet a másik. Gondolom, együtt is laknak. Hajrá fiúk, legyetek bátrak, vállaljátok fel:)

    Racsni & Der Milán, a levitézlett rózsaszínpólós buherabrigád:)

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    És ki lenne az a nagy? Teee akit most cenzúráztak??? :)))
    Mosolyogva fogok ma is aludni!
    Használj érveket apukám ne másokat minősíts nagyképűleg.
    Érettségi megvan már?

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    4 éve, tehát régebben regisztráltam azt a nevet te szerencsétlen, csak sosem használtam. Már el is felejtettem, hogy egyáltalán létezik.
    Most nem tudom miért hozta fel a rendszer, de mivel nem akarok két nevet használni, és sumákolni, mint egyesek, így azt is átírtam.
    Tudod a gerincesség nem mindenkinek adatik meg, így nem csoda ha nem érted, mint sok minden mást sem. Hiszen nem az eszedről vagy híres.

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    A síksági alagútépítéshez menőmanónal semmi köze, de egy agyatlan provokáló unatkozó semmitmonfó balféknek ez gondolom sosem okozott gondott. Tedd le az előítéleteid felét és tlán hinni fog neked valaki. Talán…

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Napjainkban szinte minden autó “multinacionális” gyártmány, régebben ezt úgy is mondták, hogy nemzetközi kooperáció végeredménye. Mert vajon mitől lenne koreai egy Kia Ceed? A cég vezetői, tervező németek, egész pontosan többségében az Auditól igazoltak a KIA-hoz. A cég európai központja, tervezőrészlege Németországban van, a gyártás Szlovákiában történik. A beszállítói kört nem ismerem, de nyilván elég nemzetközi. Koreai ember nem is nagyon látja a kocsit. És szinte az összes autó így készül. Szóval a szó klasszikus értelmében nem mindig mindható, hogy japán vagy német vagy francia kocsi.

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Hát igen… ezekre gondoltam. Biztosan idegesítő lehet, amit leírsz… Nem baj, csalfapucu és agymenőmanó mindjárt megcáfolnak Téged is mert olyan nem létezik, hogy egy japán autóval bármi baj legyen.

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Te magad vagy a dilettantizmus, egy ócskavas Toyotában ülve, arról durrogsz, hogy mennyire szarok a francia autók, úgy hogy soha életedben nem használtál még franciát. Alukálj tovább, bár az agyatlanságot nem fogod kialudni sose, inkább fejelj le egy IVECO lökhárítót 200-zal, remélhetőleg mihamarabb utolér a magad ostobasága és nem okádod már sokáig az internetre a saját bugyuta és nagyképű autóversenyző-világbajnok, hányadék dumádat.

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Megint csak a kedvenc példámmal tudok jönni. A régi diákévek jutnak az eszembe. Volt olyan osztályom, ahol szinte mindenki dohányzott, én és rajtam kívül még pár ember viszont nem. És a h*lyék nem mi voltunk…

    Nekem nem kell ilyen m*rhasággal jönni, hogy mindig a többségnek van igaza, mert fent olvasható a cáfolat. És ha a mai tinédzsereket megnézi bárki, 10-ből 8 agyilag zokni, viszont mivel többségben vannak, el tudják hitetni az értelmesekkel elnyomás útján, hogy ők a h*lyék…

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Meg se értetted, mire akartam kilyukadni. A te kedvedért levezetem újra:

    Tegyük fel: XY-nak van egy Xsara Picassoja. Meg van vele elégedve. A sajátjával. Erre mégis azt kürtöli szét a világ felé, hogy a Xsara Picasso egy jó autó, mert azt feltételezi, hogy az összes legyártott db szintén olyan jó, mint az övé. Na, ez a m*rhaság…

    Meleagristól olvastam korábban ilyet:”Én meg vagyok elégedve a Mazdámmal.” Jól fogalmazott, saját magára vetítette le a dolgot, de ha utánanézünk, látjuk, hogy a Mazdánál amúgy is ez a jelemző, mert nagy átlagban megbízhatónak számít, úgyhogy Mazdát lehet venni. Persze a gyenge pontjai(rozsda, 2.0 dízel) ezeknek is megvannak.

    Mondja azt, hogy neki bevált a sajátja – és ez megfelel egy személyes tapasztalatnak. De ilyenekből még egy rahedli szükséges ahhoz, hogy kirajzolódjon egy statisztika, amiből már következtetéseket lehet levonni. Ha itt pl. 20-an, 30-an leírnák a tapasztalataikat a Picassóval, akkor elég vegyes lenne a kép, míg pl. egy japánnál jóval nagyobb lenne az elégedett tulajok aránya. Ekkor az értelmes ember mire gondol? A franciát el kell kerülni, mert rizikós, a japánnál meg kicsi a mellélövés esélye, és azt kell megvenni.

    Próbálj elkezdeni gondolkodni, mert az agyrágó bogaraid is halottak, nem csak a billentyűzeted:)

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    “És a személyes tapasztalattal jönni ezért m*rhaság.*KONTRA Én itt a legritkább esetben olvastam még egy személyre levetített, egyéni véleményeket itt. Ilyenekre gondolok: nekem bevált az autó/nem vált be, én meg voltam elégedve vele/nem voltam stb.???/Bocsánat a billentyűzetem meghal….

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Az első szubjektív meglátást tartalmazó mondatot leszámítva nagyszerű gondolatok.

    (A megfelelő helyeken most a többiekhez is szólok.)

    “Dilettantizmus magasiskolája kétségbe vonni, hogy a francia autók nagy átlagban nem lógnak ki a sorból tartósság, megbízhatóság terén.”

    Nagy átlagban. Így van. Bárhol – ismétlem: bárhol – le lehet ezt követni, a megbízhatósági felmérésektől kezdve a népítéleten át az AN használói vélemények rovatáig. [b]Mert ingadozó/hullámzó a gyártási minőségük.[/b]
    Én is az átfogó statisztikák híve vagyok, mert ezek mutatják meg, mennyire sikerült jól egy típus. [b]És a személyes tapasztalattal jönni ezért m*rhaság.[/b] Mert egy autó nem szemlélteti, mennyire megbízható egy típus és annak összes legyártott darabja. Ha nem értitek a lényeget, csak sajnálni tudlak titeket…

    Itt van egy elégedett Tavriás – akinek [b]SZEMÉLYES TAPASZTALATA[/b] volt az autóval:

    [url]http://nepitelet.hu/autok/tavria/zaz_1102_kat_1987/a_megbizhato_jobarat/[/url]

    Na most ezek után ti szaladnátok Tavriát venni? Nyilván nem, ugye? Pedig ez az úriember egy SZEMÉLYES TAPASZTALATOT osztott meg, ami annyit is ér, mint sz*rnak egy jó nagy pofon. Mert ha megnézitek a Tavriás értékeléseket, szinte alig van olyan, aki szerette az autóját…

    Példa: Használói vélemények – Golf IV: [b]“minősége hullámzóbb az elvártnál”[/b]

    Ki lehet ezek után egyértelműen jelenteni, hogy a Golf IV jó autó? Hogy lehetne? Utána kell járni, melyik a jó évjárat, melyik a jó motor, stb., aztán megvenni.

    Emlékeztek arra, hogy anno a régi Daciákra azt mondták, hogy amelyiket jól összerakták, az jól szolgált, amelyiket meg csak összehányták, az csak bosszúságot okozott? Na, valami ilyesmi a franciákkal a helyzet, csak nyilván nem daciás arányokkal, de elég vegyes összképpel.

    Én itt a legritkább esetben olvastam még egy személyre levetített, egyéni véleményeket itt. Ilyenekre gondolok: nekem bevált az autó/nem vált be, én meg voltam elégedve vele/nem voltam stb. Pedig ez a normális gondolkodás. Csak agyilag el kell jutni erre a szintre…

    PPGergőnek: Egy ’92-es 1.3 Ford Escort kombim van, de nem értem, hogy jön ez ide. 2010 környékén a munkám miatt sürgősen kellett egy olcsó kombi(furgont nem akartam, mert az már nagy lett volna) max. 300 ezerig, és – mivel a japán/koreai autógyártást tartom igazán nagyra – első gondolatom az volt, hogy Corolla kombi, Nubira kombi… Gyorsan kiderült, hogy a választék nagyon gyér(mint a távol-keleti kombikból általában), a békalámpás előtti Corolla kombi ritka, a Nubi meg sokat eszik, az egyik volt osztálytársam(haverom) meg éppen árulta a kissé ütött-kopott, kőművesbrigád által használt Escortját, amit végül kissé keserű szájízzel, de megvettem, majd később egy futót is kapott. Nem rossz autó, de elájulva sem vagyok tőle. Eleve nem vártam tőle sokat, de a pénzét megérte. Azért egy kis esélyt adok majd a Focusnak, ha eljön a csere ideje, de 99%, hogy távol-keleti lesz helyette, mert több, mint meggyőző, amiket róluk hallok/olvasok. És kombikból is jóval nagyobb lesz a választék.

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Ennél ocsmányabb autót nehéz találni. Semmi formája.
    Hasznosságát nem vonom kétségbe. Ismerősömnek volt és valóban nem sok gondja volt vele, de volt.
    Dilettantizmus magasiskolája kétségbe vonni, hogy a francia autók nagy átlagban nem lógnak ki a sorból tartósság, megbízhatóság terén.
    Nyilván nem lehet kijelenteni, hogy rosszak és nem szabad őket megvenni, mert ez így hülyeség, de egyértelmű gyenge pontjuk az elektronika és a futóművük sem a tartósságról híres. A motorokkal is akadnak problémák, megjegyezve, hogy jó dízeleket csinálnak, de ez elég kevés egy igazán jó autóhoz.

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Nekem 4 évig volt Picassom. Egy 2005-ös évjáratú, ugyanebben a színben, csak 1.6-os benzines, még a 8 szelepes 96 LE-s. A benzineseknél 2006-ban jött be a 16 szelepes 109 LE-s motor. Lehet, hogy a felszereltségek eltérhettek a benzinesnél és a dízelnél. Ezt csak azért mondom, mert nekem is Exclusive kivitel volt, de abban nem volt tempomat. Egyébként utólagosan berakható, megvan a helye, maga a kar 20 ezer Ft alatt van, és van olyan ügyes szakember, aki pillanatok alatt felprogramozza pár ezresét. Az autó összességében kiváló családi járgány, nagy kényelmes és szép utastérrel, nagy csomagtérrel. A formája még ma is szép, és ez az a kocsi, amelyik szinte mindenkinek tetszik. Mivel rengeteget eladtak belőle, így van alkatrész, sok mindenben utángyártott is és ami még fontosabb, minden megfizethető hozzá. Szóval rosszul nem jár, aki Picassot vesz. A francia autókkal kapcsolatos előítéletekkel nem kell foglalkozni, hozzá nem értők hangoztatják csak. Nálunk több francia kocsi is megfordult már, persze volt német is, és a bővebb családi körben egy-egy japán is. A legmegbízhatóbbnak nálunk eddig a Renault Clio II tűnt, 12 év alatt csak olajcsere (és szűrők), egyszer kellett egy rugót cserélni és 8 év után az akksit. Ennyi!

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    http://www.autopro.hu/gyartok/Kigyulladhat-a-jobbkormanyos-Zafira/16690/

    http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/06/10/az_angol_ferfi_akinek_langra_kapott_az_autoja/

    http://www.langlovagok.hu/html/galeria/10146.shtml

    http://www.blikk.hu/aktualis/kigyulladt-egy-auto-ujpesten-foto/1pyxse3

    http://hvg.hu/cegauto/20151021_Visszahivnak_65_millio_Toyotat_kigyulladh

    http://www.origo.hu/auto/20091021-nagy-autos-visszahivasok.html

    http://www.vezess.hu/hirek/2014/02/20/porsche-visszahivas-tuzveszely-miatt/

    http://www.automotor.hu/hirek/kigyulladhatnak-az-ecoboost-os-fordok-473932

    http://www.autopro.hu/gyartok/Kigyullado-Hummerek-elszallo-tetok-es-kinyilo-ajtok-a-Range-Roverekben/15598/

    “A “kiváló” francia kókányolás újabb bizonyítéka”

    3 percembe került biztos találok még sok képet kiégett autókról ha szeretnéd.

    De akkor végülis a Hummer,Porsche,Ford,Toyota,Opel/Vauxhall nem hibásak vagy biztos azt is a Citroen mérnökei tervezték. Mindegyik sz*r barátom csak te hiszed el hogy valamelyiket minőségire tervezték csak neked és 2x annyiba kerül legyártani az autót mint amennyiért megveszed. Az meg hogy attól függően ítélsz meg egy autót , hogy honnan származik sekélyes gondolkodásra vall. Amivel az ég világon semmi baj nincsen mert nekem ugyan olyan jól fog esni reggelente a kávé , csak gondoltam szólok, hogy ne égesd magad. Főleg ha már feltűnően sokan szóltak érte rövid idő alatt hogy problémád lehet.

    A busz is kigyullad mégis sokan járnak vele:

    http://www.origo.hu/itthon/20160704-busz-tuz-bkv.html

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    [url]http://11.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/140126/kigyulladt-egy-citroen-budaorsi-uton[/url]

    [url]http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/kigyulladt_egy_auto_az_autopalyan/2211632/[/url]

    [url]http://tuzoltosag.info/hir/ego_jarmu/20130314_kigyulladt_egy_auto_a_reggeli_csucsforgalomban/[/url]

    [url]http://velvet.hu/helyszinelo/2015/10/14/kigyulladt_egy_auto_a_corvin_plaza_parkolojaban/[/url]

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    [url]http://www.thecomet.net/news/a1_m_shut_near_welwyn_after_car_catches_fire_1_4215354[/url]

    [url]http://www.theboltonnews.co.uk/news/11795687.Motorist_saves_couple_from_Breightmet_car_fire/[/url]

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=Ij67q6aU5N0[/url]

    [url]http://www.loughboroughecho.net/news/local-news/dramatic-photos-car-fire-hathern-9706221[/url]

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=PRaPL9PFmM0[/url]

    [url]http://saddind.co.uk/lucky-escape-for-couple-as-car-sets-on-fire-in-greenfield/[/url]

    [url]https://www.flickr.com/photos/rolfen1/4483918136[/url]

    [url]http://selejt.hu[/url]

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Tudom, tudom, te, mint egyszemélyes dogmaledöntő hadsereg, be tudnád azt is bizonyítani, hogy a Picasso váltó jobb, mint a Honda-váltók. Te mindent. Te Bell helikopterként körözöl, míg mindenki más h*lye. Azzal sem vagy tisztában, mit takar a [b]típushiba[/b] fogalma. Csak neked van annyi eszed, b+, hogy egy [b]SZÓRAKOZTATÓ HONLAPON[/b]([b]FB-oldalon az A! alatt[/b]) hihetetlen szakmai mélységeket keresel. Csak neked, b+… Majd te eltalálod, hogy a Baywatchot csak vízimentők nézhetik, a CSI-t csak nyomozók, a Vészhelyzetet pedig csak orvosok. Még ekkora b*rmot a világ nem hordott a hátán:)

    Persze, mit is várok attól, aki hetek óta próbálja nekem bizonygatni, hogy az igazán hiteles emberek a hazugok…

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Tudom, erről – francia autó lévén – nem illik beszélni, mert soha nem romlanak el, én mégis megemlíteném ezt a kis “csekélységet”:

    A 2002-03-as Citroen Xsara Picassok esetében(más Citroen-típusoknál is jellemző lehet) típusbetegség az elektromos zárlat következtében kialakuló öngyulladás. A “kiváló” francia kókányolás újabb bizonyítéka.

    [url]http://www.citroenpicasso.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&p=71404[/url]

    [url]http://www.langlovagok.hu/kepek/9815_bevasarlokozpont-melygarazsaban-gyulladt-ki-egy-szemelyauto-a-viii-keruletben[/url]

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=09UWb6PhpdQ[/url]

  • 2017.10.28. at 03:26
    Permalink

    Néhány észrevétel az amúgy korrekt bemutatóhoz.

    – A kormánykerék annyira gagyi anyagból van, hogy kézkrémes kéztől is képes volt 50ekm után úgy kinézni, mintha 200e-t futott volna az autó. 23e forintért tavasszal csináltattam meg én is a Flórián térnél.

    – Abból a szögből, ahonnan fotózva lett az A-oszlop, valóban jó a kilátás, de sréhen előre már nem annyira jó, egy Twingo-nagyságú autó is képes holttérbe kerülni, néha bizony nyújtogatni kell az embernek a nyakát.

    Az enyém 2003-s Elite felszereltségű, 170ekm futással (53e volt benne, amikor megvettem 6 évesen), mindazt tudja, amit felsoroltatok 2004-s faceliftnek. 120e-t raktam bele 6év alatt, eddig ami nálam elfáradt: leömlő elrepedt (74ekm) , generátor elfüstölt (150ekm), kutyacsont, küszöböt javítani kellett már (12 évesen), illetve a gáztól szelepcsere (168ekm, ebből 94ekm gázzal).

    Idén már le akartuk cserélni, de az új C4P csak szebb lett, jobb nem.. amellett, hogy 6milliótól kezdődik. A C3P meg annyival kisebb, hogy szűkösnek érződik az XP után. Berlingo lehetne még alternatíva 5millió körül, de az meg teherautónak érződik.

    Bátran megvehető, akinek kérdése van, annak irány a citroenpicassoponthu

Vélemény, hozzászólás?