Válogatni lehet a fiatal és olcsó Skoda Octaviákból

Fizetett hirdetés

Hároméves Skoda Octaviák jó áron, egy helyen. Megnéztük őket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aki egyszer is találkozott vele, az tudja, hogy pompás családi autó a Skoda Octavia. A jó példányoknak van is ára a használtpiacon, most mégis találtunk egy csokornyi jó példányt, ráadásul egy helyen.


Az újautó-piac kedvencének számító Skoda Octavia nem csak az idén megjelent harmadik (modernkori) generációjával népszerű és kelendő, listavezető volt a korábbival is, mégis kevés belőle a jó használt példány. A vevők által kifejezetten keresett 2-3 éves korosztályban különösen hiánycikk, ugyanis ma már a cégek is elvétve cserélik csak le 3 év után autóikat. Legalább akkora közhely, hogy hiány a jó használt autó, mint az, hogy az óriási csomagterű Skoda Octavia remek családi és céges autó.
Hirdetés

Mindenki kedvencét, a Skoda Octaviát sok esetben vadásszák is a vásárlók. Írtunk már első és második generációjáról is használttesztet, most pedig csaknem tucatnyi, a 2008 őszi frissítés utáni, mindössze hároméves példánnyal találkoztunk az Autó Néró Rómainál. Jó látni, hogy van még cég, amely le tudja cserélni autóit háromévesen. Az el-eladott darabok miatt egyre fogyatkozó flottában igen széles futásspektrumú példányok sorakoznak. Ezen Octaviák 55-170 ezer kilométert mentek 3 év alatt. Egységesen első tulajosak, magyarországiak, hiszen azonos flottából, azonos alomból származnak, a sokak által ósdinak mondott, ugyanakkor maximálisan kiforrott és a modern motorokhoz képest hibalehetőség és rizikó nélküli, 1,6 literes, 102 lóerős motorral.
A nem szerény méretű Octavia-park arra a kérdésre is választ ad, hogy vajon mennyire határozza meg egy autó állapotát a futásteljesítmény. Ha ezeket az autókat nézzük, akkor kijelenthető, hogy kevéssé. Remek találós kérdés lenne az óraállások meg nem mutatásával annak meghatározása, hogy melyik a többet, s melyik a kevesebbet futott. Kopás ugyanis még a legtöbbet, három év alatt nagyon nem keveset, 171 ezer kilométert, azaz évi csaknem 60 ezret futott példány kormánykerekén, váltógombján sem látható. Úgy néz ki, hogy ezekre az autókra meglehetősen vigyáztak: érezhető, hogy nem dohányoztak bennük, üléseik nem csak tiszták, hanem kopásmentesek is. Az mondjuk más kérdés, hogy az évi 50 ezer kilométernél többet futottak helyett jó eséllyel érdemesebb lett volna dízelt venni, ugyanakkor nagyobb flották esetén is egyre terjedő tendencia, hogy az üzemeletetők ki akarják zárni a dízelek esetében lehetséges drága befecskendező-rendszerbeli problémákat vagy például a szintén nem olcsó kettős tömegű lendkerék-cserét. Ezt pedig legbiztosabban úgy teszik, ha hagyományos, nem túl modern benzinest vesznek.
Az Octaviák ilyenek, s így azoknak ajánlhatók leginkább, akik zömében városban, zömében rövidebb távokon autóznak – azaz az átlagembereknek. Az 1.6-os motor ugyanis egyrészt egészen gyorsan bemelegszik, másrészt 120 km/óráig egészen halk, kellemes karakterisztikájú és a mai motorokhoz mérten faék egyszerűségű. Annyira pedig messze nem kompromisszumos, hogy akár havonta egy-egy hosszabb autópályázás ne lenne vállalható vele. Országútra és városba pedig józan használathoz nem kell több. 148 newtonméteres nyomatékával, 12,3 másodperces 100 km/órára gyorsulásával előzni is lehet vele. Vissza kell persze kapcsolni hozzá, ötfokozatú váltója viszont remekül megvezetett úton jár. Igazság szerint az Octavia egy teljesen korrekt autó, ezzel a motorral 7-7,5 literes vegyes, országúton gond nélkül 5,5-6 literesre apasztható étvággyal.
A műszerfal ebben a szériában már puha, egészen igényes műanyag, a CD-olvasós rádió mindegyik autóban MP3-fájlokat ismerő, AUX-csatlakozós, így akár telefonunkat is könnyedén csatlakoztathatjuk a rendszerhez. Ami pedig az egységesen Ambiente, azaz középső ellátmányú autók felszereltségét illeti, mindben van ESP, első- és oldallégzsák, távirányítós, az egyérintéses végigfutás funkcióját is ismerő első elektromos ablakokat is vezérlő központi zár, fedélzeti számítógép, valamint elektromos és fűthető külső tükör is. Alap, hogy szervós az állítható magasságú (és mélységű) kormány, s a sofőrülés magassága is. Isofix gyerekülés-rögzítő nem, hogy van, hanem igényesen, jól elérhetően, de zipzárral akár elfedhetően. Igényes az is, hogy az alapból is óriási és üléshajtással gigantikusan nagyra bővíthető csomagtér síalagúttal is toldható. Bútorvásárláskor az Octavia legtöbbször nem csak az árukiadókat, még a tulajdonosokat is meg szokta lepni, hogy milyen temérdek sok cuccot tud elnyelni. A praktikus ötajtós karosszéria ugyanakkor egészen kecses, már-már limuzinos megjelenésű. Eltalált autó, annyi szent.
A remek karban lévő, korrektül, szervizkönyvvel is dokumentáltan karbantartott flotta legolcsóbb tagja fekete színben 2 649 000 forintért kapható 155 ezer kilométerrel. A metálfényezésű kilométerbajnok (171 ezer km-rel) 2 699 000 forint, míg a legkevesebbet futott példány 56 ezer kilométerrel 3 199 000 forintba kerül. Félmillió forint tehát a több mint 100 ezer kilométernyi rizikó kizárása. Sokak szerint megéri, ahogyan szerintünk a 171 ezer kilométert futott példány is veszettül megéri az árát, mert valós futása az óráján kívül sehol nem látható, nem tűnik használtabb autónak, mint akár a 110 ezer kilométer körül futott többség vagy akár a csupán 56 ezer kilométert futott, legkevesebbet használt példány.
Ha valaki kedvet kapott a fiatal koruk és korrekt futásuk ellenére is egészen olcsón adott Octaviákhoz, ha siet, az Autó Néró Rómainál még jó eséllyel elcsíphet belőlük egyet.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    De azért ez nem valami megtévesztés akar lenni, hanem egyértelműen reklám, ezt – nagyon helyesen – a cikk elején és a végén is feltüntették, mindkét helyen szerepel, hogy “Fizetett hirdetés”.
    Tehát ez egy reklám, ahol nem tesztelésről, vagy valamelyik szakújságíró véleményéről
    van szó, hanem az értékesítő által írt (reklám) szövegről.

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    Tudod, hogy hány vállalatnál nincsen flottamenedzser, hanem idióta pénzügyesek alakítják az ilyen beszerzéseket? Meglepődnél, ha tudnád.
    És azt tudod-e, hogy hány vállalatnál van munkakörhöz járólimit, ahol a beszerzési összeg számít, nem pedig az üzemeltetés, mert az 100% költség, az autó beszerzési ára meg értékcsökkenésként költségelhető csak.

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    Senki nem írta rá, hogy újdonság lenne. A motor pedig egy nagyon megbízható szerkezet. A te múlt századi szarodban milyen motor van? Jövő századi? Hülye.
    Ha ennyi telik ki tőled gondolkodásként, akkor neki se fuss, mert értelmetlen. 😀

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    Igen, dízelnél nem kell gyújtógyertyát cserélni, de viszont a benzineseknél a gyújtást sem kell állítani.. nagyon rég! Ha azt nézed hogy évi 50 ezer km-nél is többet mennek akkor ott már a kettős tömegű lendkerék csere akár érett is lehet a dízelnél főleg városi használatnál..(tudom valaki 200 ezer után cserél, de van ellenpélda is bőven) És mennyi 4 db gyertya? kb.4000 ft- tipustól függöen. Egy autó szervizelésében és fenntartásában nem ez a legnagyobb tétel!

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    A dízel motorok normál esetben nem szoktak javításra szorulni 3 évesen. Ráadásul nem kell gyertyát cserélni, gyújtást állítani stb. Maga a dízel szervíz úgymond nincs, az egyéb költségek pedig a benzineseknél is ugyanúgy előfordulnak. Vőm pont egy javítóműhelyben dolgozik, így első kézből van tudomásom a különbségről.

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    De unalmas már ez az örökös VW-Skoda xopkodás.. Pl mi újdonság van az első pohártartókban ? MEg az a könyöklő rekesz is elég kicsi, de legalább állítható. Egyedül ami említésre méltó az a hátsó szellőzőrostély sztem. A motor meg múlt századi technika. Gondolom, ha egy nem VW márkában lenne hasonló, az nem kicsit le lenne húzva..

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    Szerintem is gáz ennyit kérni értük. Az meg főleg, hogy olvadozunk a gyönyörtől az ajánlat láttán. Ennyi pénzért pontosan ilyen használati értékű autókat 1 évvel fiatalabban és kevesebb km-el lehet kapni, vagy még dieselt is!

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    Ez csak a te érvelésed, ami elég egyszerű, és alapvetésében is hibás. Mint már előttem említették, nincs 3 liter különbség a benzines és a dízel között. Másrészt nem tudod, hogy milyen ajánlatot kapott az adott cég, amelyik vásorolta a kocsikat. Lehet, hogy a legtöbben TSI benzineseket vettek, és a sima szívó benzinest “gombokért” adták, mert esetleg raktáron álltak. Aztán nyilván az adott cég nem egy autót vett, sőt valószínű, hogy ez a tucatnyi autó egy cégtől származik. És lehet, hogy van 30 vagy 50 vagy 100 további autójuk. Ha ebből tizenvalahány autóból csak ez az egy ment évi 60 ezret, a többi meg 20-30 ezret, akkor a benzines flottával még mindig sokkal jobban jöttek ki. Arról nem is beszélve, hogy a szervízköltségeken pedig a benzinesek esetében jókora a megtakarítás a dízelekkel szemben. Végül pedig miért lenne kötelező mindig azt az ajánlatot választani, ami a legolcsóbb, vannak más szempontok is egy vásárlásnál.
    Szóval a körülmények ismerete nélkül kár lehülyézni mást. Én sem ismerem a körülményeket, csak felvázoltam pár lehetőséget.

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    Szóhoz sem jutok…egészen olcsó? Ezekért a fapados szarokért ennyi pénzt? Pf…egy új modell fapad 3.999.000, ehhez képest ez 3,2ért jó ár? VICC meg ingyenreklám, megint. Kár ezért az autós oldalért, egészen jó lenne a többiekhez képest, ha nem néznék folyton hülyének az embert.

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    Azért szerintem azt a 3 litert nyugodtan felezzük el. Lehet annyi a különbség, de azért egy céges autónál is odafigyelnek ki mennyire ólomlábú. Normál körülmények között, ésszerű sebességeknél, ilyen használatnál meg 1,5 liter reálisabb. pl. autópálya: 7l vs. 5,5l. Városban se lesz 3 a difi. Szerintem.

  • 2017.10.29. at 20:53
    Permalink

    Mennyie ostoba az aki évi 60.000 km-hez vesz egy 1.6 benzines autót. Ennyi km-re megspórolhatott volna 100 km-ként 3 litert azaz kb 12 Ft/km ami 170.000 km-nél 2 Millió, az autó pedig 1 millióval került volna többe újönnan, de most is 500.000-el többért ment volna el, azaz 1.5 millió lett volna a teljes megtakarítás.
    Flottamanager 🙂

Vélemény, hozzászólás?