0 új cikk érkezett

Használtautó-piac 2010

Ügyintézés egy kapun belül

2010. február 12., péntek 13:54 (2 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az eladások stagnálása, esetleg növekedése hatványozottan jelentkezhet a használt autók piacán.

Interjúalanyunk, Földes Tamás ügyvezető igazgató

Interjúalanyunk, Földes Tamás ügyvezető igazgató

- Önök hogyan zárták a 2009-es évet, mik a tapasztalataik?

- A válság összes hatása ellenére is nyereségesen zártuk az évet. Érezhető volt a válság abban, hogy néhány bérlőnk elment. A tendencia az, hogy 80 százalékos visszaesés volt az új autók piacán, nálunk a kereslet nem 80 százalékot, hanem 80 százalékra esett vissza. Ez - azt gondolom -,bármilyen nehéz is a gazdasági helyzet, kecsegtető arány. Köszönhető ez annak is, hogy aki a válság miatt kedvezőbb hitelre szeretne váltani, vagy kisebb autóra szeretné cserélni a meglévőt, nálunk biztosan körbenéz, hiszen a Fővárosi Autópiacon az országban egyedülálló méretű a használtautó-kínálat. Több ezer darabból áll, amelyet egy helyen lehet megnézni és kipróbálni.

- Mire növekedett és mire szűnt meg az igény?

- Az igény semmire nem szűnt meg, más arányban csökkent a kereslet.Alegjelentősebb visszaesés a korábban legnagyobb darabszámú egy-hárommillió forint közötti, javarészt korábban hitelre megvásárolt, fiatal kis- és középkategóriás gépkocsik esetében volt érezhető. A ritkább darabokra régebben is nehezebben jött vevő. Ahol az ár nagyobb mértékben meghatározó, azok a kategóriák estek vissza leginkább. Ezért a felsőbb árkategóriákban, bármilyen furcsa is, nem érezhető nagy változás. Korábban a középkategória vevőinek 70-80 százaléka hitelre vásárolt, és jellemzően kis befizetős hitellel indított, minimális önrésszel vettek fel hiteleket. Most sokkal nagyobb arányú a készpénzes vásárlás, és a hitelt felvevők is nagyobb kezdő befizetéssel vesznek fel hitelt.

A kisebb értékű használtautók a népszerűek

A kisebb értékű használtautók a népszerűek

- Ezek szerint a hitelfelvételi kedv is változott.

- Kisebb hiteleket vesznek fel, ha egyáltalán vesznek fel a vásárlók. Sokkal jobban meggondolják az autócserét, vagy a másik vásárlását, inkább használják még a régit. Kisebb értékűt keresnek inkább az emberek. Ugyanannyi pénzzel rendelkező ügyfél ma kisebb értékű autót vásárol a pénzén, akár hitellel kiegészítve, mint például két évvel ezelőtt. Vagy inkább készpénzre vásárolnak, baráti kölcsönből. A körültekintőbb hitelkihelyezésre nagyobb hangsúlyt fektetnek a bankok is, érezhető, hogy óvatosabbak, mint eddig.

- Az új autó eladások terén legalább stagnálást / növekedést jósolnak. Ön szerint milyenek a kilátások a használt autók piacán?

- Az újautó-értékesítőknek sajnos van honnan növekedni, de ha ez a jóslat igaz, akkor ez vonatkozni fog a használt autók piacára is. Hiszen az átlagpolgár továbbra is ugyanazon dilemma előtt áll: vesz egy új Suzukit vagy vesz egy használt, két-három éves, magasabb kategóriás, sokkal jobban felszerelt, nagyobb méretű gépkocsit.

- Milyen jelentősebb új jogszabályokkal kell számolniuk a használt autót vásárlóknak, és ez milyen irányban befolyásolhatja a vásárlási kedvet?

- Változott január elsejétől a műszaki vizsgáztatás, de ezt nem szokták a vásárláskor figyelembe venni. A súlyadó, vagy más néven teljesítményadó, amelyet 2009-ben már teljesítmény alapján fizetett a tulajdonos, azonban most kiegészül a nagy értékű vagyontárgyak luxusadójával, ami így a125 KW (170 LE) motorteljesítményű autók esetébennövekszik. Ez befolyásolni fogja a 170 LE–s vagy annál nagyobb teljesítményű autók keresletét, azonban ez a költség alapvetően a vásárlást követően a fenntartás, üzemeltetés során terheli az autóst. Ugyancsak az év elejétől változik a gépjárműhitelek igénybevételének jogi szabályozása: módosul a vásárlásra nyújtott hitel lehetséges futamideje, és a felvehető hitel mértéke, amely a jármű piaci értéke alapján kerül meghatározásra.

Széles kínálat, teljes körű ügyintézés várja a Fővárosi Autópiacon az érdeklődőket

Széles kínálat, teljes körű ügyintézés várja a Fővárosi Autópiacon az érdeklődőket

-Milyen stratégiát folytatnak 2010-ben, és miért érdemes ellátogatni a Fővárosi Autópiacra?

- Igyekszünk az ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatások színvonalát, minőségét és mennyiségét nem csökkenteni, hanem szinten tartani. Az infrastrukturális fejlesztésekkel nem álltunk le, sőt, megújult weboldallal igyekszünk a koncentrált autókeresést megkönnyíteni ügyfeleink számára. A hétvégi jegyet váltó ügyfeleinknek ezen az oldalon ingyenes hirdetési lehetőséget nyújtunk. Fejleszteni fogjuk idén a szervizszolgáltatásainkat, és új szolgáltatásokkal bővülünk majd. A Fővárosi Autópiac egyedülállósága továbbra is kínálatának méretéből, valamint szolgáltatási körének teljes körűségéből adódik. Kapukon belül eladhatja az ügyfél a régi autóját (vagy beszámíttathatja az új árába), közel 50-féle hitel közül kiválaszthatja a számára legkedvezőbbet, elvégeztetheti az eredetiségvizsgálatot, megkötheti a biztosítását, okmányirodánkban átirathatja nevére az új autóját. Ehhez a postánkon befizetheti a csekkeket is - mindezt a hét bármely napján, akár vasárnap is, valóban egy kapun belül elintézheti nálunk!

Besssy

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.


Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 

Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

Tegnap – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Unicat Experience EX63-HD

Unicat Experience EX63-HD

Tegnap – Nagyvas

Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.


Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

2 napja – Újdonság

Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.


Használtautó.hu

SUZUKI IGNIS 1.3 GLX A...

Ár: 997.000 Ft

Évjárat: 2005 / 1

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

CITROEN XSARA 1.4 SX K...

Ár: 797.000 Ft

Évjárat: 2003 / 2

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI SWIFT 1.3 GLS

Ár: 447.000 Ft

Évjárat: 1998 / 1

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó