Mire lenne elég ma egy ezres? – Suzuki Swift használtteszt

Használtteszt: Suzuki Swift 1.0, 2001

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kis étvágyú városi autó, amit nem kell sajnálni a napi darálóban. Igen, megint a régi Swiftről írunk, ezúttal egy keveset futott kékről.


A régi Suzuki Swiftről tavaly írtunk utoljára, akkor egy nagypapás szedánt próbáltunk ki. Olcsó kisautók közül alternatíva lehet még a Baleno is, olyanból egy kissé már használt, de azért fickós 1.3-as 16 szelepeset teszteltünk két hete. Sok a régi Suzuki? Uncsi a téma? Ha az lenne, akkor nem kattintanák annyira a márkáról szóló írásainkat az olvasók. A legnagyobb aktuális sztár persze az esztergomi gyár új büszkesége, a már 3,79 millió forintért elhozható Vitara. Tőle függetlenül a hangsúly hadd legyen most a már tizenegy éve nem gyártott régi Swiften.
Hirdetés


Bizony-bizony, az esztergomi atléta alap-alap változata az, amit a képeken láthatnak. Ez a kék autó 2001 őszi, így már a második ráncfelvarrás után készült és Euro 3-as környezetvédelmi besorolású. Műszakilag persze ez nem jelent sok különbséget. Az alapfelszerelés esetében meg annyi emlékezetes, hogy a Suzuki ekkorra már nem kínálta a kalaptartó és hátsó ablaktörlő nélkül utcára küldött GA változatot, így az ezekkel megáldott GL lehetett a belépő szint. Lopás elleni védelemmel és ezzel a metálkék fényezéssel, na meg kazettás rádióval kialkudva 1,6 millió forint volt az újkori ára.

Tizennégy évvel ezelőtt ennyiből kijött volna egy két kategóriával nagyobb, a kor színvonalán igen jól felszereltnek mondható, hatéves Opel Vectra is. Peti barátomék viszont nem akartak kockáztatni, garanciális új kocsira vágytak, amivel sosem lesz gond. Így váltotta a még a Merkurtól elhozott Marutijukat egy pesti kereskedésben átvett kék ezres. Megjártak vele több családi nyaralást, voltak vele még gleccseren is síelni, meg persze a hétvégéken ezzel mentek a rokonokhoz. De nem túl messzire, így a öt számjegyet megjelenítő kilométerszámláló nemhogy nem fordult át, hanem csak 46 ezret mutat.

Ezalatt semmi rendkívüli nem történt a kék Swifttel, szépen megkapta a kötelező karbantartásokat és közben a garázsban pihent. A garázzsal mondjuk volt gond, a kocsi mindkét oldala találkozott az ajtajával, meg a hátsó felén van egy nagyobb karc egy rádőlt biciklitől. A bal horzsolás látványosabb, a jobb oldali viszont mélyebb. Hogy a lökhárító bal első csücskével mi lett, azt már nem is tudni, de a parkolások egy darabot megköveteltek a külső tükör házából is. Mindezek persze kicsit sem vonnak le a használati értékből, sőt, legalább már nem kell annyira félteni.

Inkább ki kell nézni, hogy a környéken hol a legolcsóbb a 95-ös, megtölteni a 40 literes tankot és uzsgyi neki a nagyvilágnak. Az eleve papírkönnyű kisautót egy 63 kilogrammos, háromhengeres hajtja. Vicces, de az ereje kevesebb a motor súlyánál; 53 paci jött ki a 993 köbcentiméteréből. Még ennél is viccesebb, hogy a kocsi adatai után kajtatva találtam olyan leírást is, ahol 16 szelepesnek írják. Tisztázzuk, három hengeres, hengerenként egy szívó- és egy kipufogószeleppel. Az barátok közt is 6, akárhogy is számolom. A lényeg, hogy a kis ezres szereti a forgatást, maximális erejét ötezer felett éri el, de a kevés nyomatékát is jó magasan adja le, tehát nem szabad ám röstellni a visszaváltásokat. A mai turbófeltöltős motorok karaktere nagyon más, de ez nem baj.

Alkatrészárak a régifajta, ezres Swithez
Alktatrész Gyártó Kiskereskedelmi ár (forint)
Kuplungszerkezet Suzuki 11 400
Első fékbetét Simer 7 900
Féktárcsa Japanparts 6 800
Féltengely GSP 31 500
Olajszűrő Armafilt 800
Légszűrő Armafilt 1 000
Váltótartóbak Japanparts 12 000
Hűtőradiátor TYC 17 500
Hátsó kipufogódob Sigam 15 300
Hátsó lámpabura Depo 10 800
Vízpumpa HQ 7 700

Persze, az 1.3-as jobban húz, de a kisebb ereje is elég. Meg ennek sokkal viccesebb a hangja, a háromhengeres szívózaj meg manapság egyre menőbb. A gyári vegyes fogyasztás 5,3 liter, a városi 6,8, Petiék kék autója is olyan 6 liter körül ivott. A német spúrközösség, a Spritmonitor weboldal gyűjti a tankolásmániásokat. Több magyar felhasználó adataival kiegészítve az adatbázisból az látszik, hogy van akinek megvan a négyessel kezdődő átlag, a városi büntetéshez meg a 7 liter reális.

Az ötajtós régi Swift bár a mainál nem csak fapadosabb és gyengébb, de kisebb is. A hossza alig változott, de a tengelytáv két generáció alatt azért nőtt. Mégis, meglepően nagy a hátsó lábtér - négyen is el lehet férni és a hosszabb út nem a helyhiány miatt lesz kényelmetlen. Nagyon mélyen vannak az ülések, a tömésük kicsit puha, hátul meg csak ilyen kis csonka fejtámlák jutottak, amelyek maximum az átlag felnőtt nyakáig érnek. A váltó viszont egész jól kézre esik és ha nem is a legpontosabb, de legalább nem is jár annyira hosszú utakon. A kormányzás viszont szinte élvezet. Ennek az ezresnek a kétküllős pereckormánya sokkal finomabban, könnyebben tekerhető, mint a tavaly megírt fehér szedáné. Ezt a sülykülönbség nem indokolja, ebben valószínűleg fittebb a kormánygép.

Tekergethetjük vidáman, a vékony, szürke pereckarima mélyről előhoz valami emlékképet a Trabant bakelitkormányáról. Közben pakolgatjuk a fokozatokat, de jól ki is húzatjuk, hogy szaladjon a kékség. És nem rossz, autószerű, gépi "élményt" ad. A modernebb, de teljesen kilúgozott plasztikcsodák után időről-időre jó visszaülni a régi alap Suzukiba. A legszebb az egészben, hogy a fenntartása is banálisan olcsó. Nem kell megijedni a Suzuki honlapján 92 239 forintér vesztegetett ködlámpa árától, ha bármelyik alkatrészkereskedő online árlistáját átböngésszük, nevetséges árakat találunk a kopóalkatrészekre. Kis kutakodással a táblázatban szereplőeknél is olcsóbbakat, az Autóalkatrész.hu[/url] is hegyekben kínálja hozzá az elemeket. És maga az autó sem drága, a már 2000 utáni, de még 50 ezer kilométernél kevesebbet futott példányok 400 és 500 ezer forint között kelletik magukat. Úgy alakult, hogy ez a kék is eladóvá vált, de a tulaj kérésére nem linkelem ide a hirdetést, hiszen a jó bornak sem kell cégér.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Nagyon igaz amit az alattam lévő autóstárs irt ! Ez az autó a 80-évek végéről származik ebből kell kiindulni, 2015 van ! Nem fer a mai autókkal hasonlitgatni az egykori szoci autók után maga a menyország volt sok embernek. Csukjuk be a szemünket, emlékszünk a kortársaira ? FIAT UNO , CITROEN AX ,FORD FIESTA 1-széria nem kellett szégyenkeznie a swiftnek azok ugyan vastagabb kasznival készültek de 15-év alatt porrá rohadtak . Mára a régi swift is egyfajta veterán

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Sajnos ilyen kellemetlen élményem nekem is volt. Én is árokba sodródtam egy 156-os 2.4jtd alfával és még 2-t vagy 3-at forogtam is talán ugyanígy 90-100km/ó val.Az autón nem volt 1 ép felület minden külső eleme sérült a hátsó futómű kiszakadt de az utascella sértetlen maradt. Sérülés nélkül kiszedtek a kocsiból mivel fejjel lefele álltam meg az árokban. Be voltam kötve és lógva álltam meg. Az ajtót nem tudtam kinyitni mert beékelődött a kocsi az árokba. Hál istennek más nem jött szembe és így csak az én kocsim sérült. Pedig az alfa se olyan tuti törésteszttel rendelkezett mint a BMW anno. A swiftel kapcsolatban meg csak annyit, hogy még lassabban járj tovább élsz. Jó kis kocsi az csak óvatosabban kell vele közlekedni. Nekünk is van a családban 1 kis autó amiben van 38000km első tulajosok vagyunk 2002-es nissan micra. Teljesen jól teszi a dolgát az is. 1.0 16v jó kis kocsi az is.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Egy Swifthez képest az. Nekem is E36-om van, de tényleg nem túl rózsás az NCAP szerinti töréstesztje. Egy mai 4-5 csillagos kisautó csúnya munkát végezne rajta. De mit várunk egy kb. 25 éve fejlesztett típustól? A maga korában valószínűleg nem volt rossz, de eljárt felette az idő. Ettől függetlenül azt mondom, hogy sok szempontból ma is megállja a helyét. Gyakorlatilag minden extra benne van, ami számomra valóban szükséges, és elérhető áron ad egész jó vezetési élményt.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Hidd el az e36 elég biztonságos…90-el bedobtam az árokba,kiszakadtak a kerekek,a torony 10cm hátrajött,a tetö megrogyott,nem volt egy ép része sem,de kinyitottam az ajtot és kiszáltam,ezt (ne) csináld meg egy suzyval

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    [url]http://vs.hu/kozelet/osszes/gorog-focistak-serultek-meg-a-ferihegyi-uti-halalos-balesetben-0330?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main[/url]

    Úgy látom, a koporsó sajnos jár mellé garantáltan, ha úgy adódik…

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    [i]“A marketing meg a kis széria miatt magas az ára”[/i]

    Az utóbbi. Marketing költség mindenen van, a Tesla marketingje szerintem lófing, de ez érthető is a kis darabszám miatt.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Nem törvényszerű, hogy drága legyen a villanyautó. Jóval egyszerűbb mint egy belsőégésű. A marketing meg a kis széria miatt magas az ára, meg alaposan rányomják a fejlesztési költségeket a kis szériára. Azért említettem a 3,5 méteres és olcsó kategóriát, mert az még nem létezik, pedig ha igazán nagy léptekkel szeretnék terjeszteni a villanyautót, elsősorban erre a szegmensre koncentrálnának. Leaf már van, sokat el is adtak belőle, de az jóval nagyobb, és enyhén szólva igen nagy pazarlásnak, luxusnak tartok akkora autót, városi futkározásra, többnyire 1 – 2 személy számára. A korlátozott hatótávot erősen csökkenti az, hogy több száz kg. vasat cipelnek fölöslegesesen a kategória méretéből, súlyából adódóan, mindezt a rövid hatótávot adó akkuk rovására.
    Addig, amíg nagy szériában meg nem jelenik az említett kis kategóriájú villanyautó, maradnak a benzinesek, dízelek az új, és használ autók piacán, közöttük az első “mi autónk”, amiről itt megoszlanak a vélemények.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Egy 1998 novemberi gyártásúval jártam évekig. A Trabant után luxusautónak tűnt. A tesztben leírtakkal maximálisan egyetértek. Pl. a Trabant tetejére egy hűtőszekrényt is felberhelhettem, a Suzy egy diplomatatáskától behorpadt. Az átvevéskor a kereskedő annyit mondott. csak ne törd össze- a motorral nem sok bajod lesz…Így is volt. Egy dolog még nem tetszett benne: a szervófék vákuumtartályának és a hátsó fékdobok alulméretezése miatt. kb. 120-ról “lesatúzni” kb. akkora láberőt kívánt, mintha szervo szinte nem is lett volna…

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Az egyetlen előnye az igénytelen, egyszerű szerkezete, valamint a hazai gyártás és a rá épült kisipar miatti olcsón fenntarthatósága. Városba, vidékre gyér forgalmú útszakaszokra tökéletesen megfelel, de biztonság tekintetében teljesen korszerűtlen. Lemezeket gyakorlatilag egy ujjal be lehet nyomni, idősebb ismerősöm G Astra után kényszerült bele, ő úgy jellemezte egy fokkal jobb, mint a Trabant. 4-500 ezer forintért, igaz legalább 100 ezer kilóméterrel sokkal fejlettebb 2000-es évek eleji kisautókat lehet kapni, csak a Suzuki úgy égett bele a köztudatba, hogy a “kispénzű emberek autója” szemben a “Nyugati” /értsd Renault, Opel, VW, de akár Toyota/ autókkal, mert azokhoz drága az alkatrész meg magas a szervízóradíj… A 120 hónapos kölcsönnel, 0 Ft-al elhozható konstrukciónak köszönheti, hogy ennyire sokat el bírtak belőle adni, sokan körbe se néztek, hogy létezik Suzukin kívül más alternatíva, mert az a “legolcsóbb, jólvan az nekünk”. Az értéktartásról, vagy értékcsökkenésről még hírből se hallottak, ráadsául az SX4-ig bezáróan a csomagtér, mint olyan, nem létező fogalom, mégis sokan vették családi autónak. Kicsit elkanyarodva a témától, mikor megjelent az SX4, sokan a Focus/Mégane/Astra kategóriához hasonlítgatták, holott az egyel kisebb szegmensbe tartozik, ráadásul a példaként említett alsóközépkategóriások alapváltozatai is sokkal igényesebb autók, létező csomagtérrel, ráadásul alig kerültek többe, dehát a Suzuki olcsó, sose romlik el, meg még a szomszédok előtt se kell magyarázkodni, honnan telik nyugati autóra…

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    vidi500,igazad van természetesen !–De csak……na nem is írom le,hogy mennyiért,mert olyan áron nem kell,amiket kérnek manapság értük !–De szerintem nem is lesz olyan áron és az elterjedésükre is várni kell azoknak,akiknek van rá pénzük,több okból is !

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    [i]“De akkor is hiányolom az új, kisebb és olcsóbb autókat /2 milláig /!”[/i]
    Én meg a 3,5 m-es méretkategóriájú elektromos autókat, ami frappáns, és kedvező árú, 150-200 km hatótávval legalább. De majd a kínaiak, ha mások nem hajlandók rá…

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Ismét egy őszinte autó. De én azért a tulajdonos helyében azokat a külső sérüléseket megcsináltatnám, ha ennyire ki van kímélve akkor igazán megérdemelné. A motortérben lévő a hűtő melletti csúnyán rozsdásodó fekete lemezt pedig szépen újrafesteném. Feltételezem az alja sincs konzerválva, azt pedig orsóolaj + viasz keverékével kezelném. Ezek apróságok de sokat emelnek a külső megjelenésen.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Még egy adalék a karambolozáshoz,annak idején / ’70-es 80-as évek / elszenvedtem jó nagy karambolokat mások hibájából,de mivel be voltam kötve,így különösebb életveszélyes sérülésem nem volt sem a Wartburgban,sem a Zsiguliban,igaz a kocsik összetörtek rendesen !–Ismertem hasonlóan másokkal is ilyen eseteket….!–A vezetésről már írtam,az oktatás színvonalát,meg nem szeretném bírálni,mert nem lenne etikus tőlem,de mindennek meg van a maga oka!–Így annak is,hogy ma már a gépjárművezetéshez való jog,az “alapfeltétel” mindenkinek majdnem és ugyan úgy majd mindenki ért hozzá,mint a focihoz,még jogosítvány nélkül is,sőt büszkélkedik is vele,mint ahogyan nem egyszer hallottam!–Ha meg elveszik a jogsit akkor az a divat,hogy anélkül vezetnek !–Más világot élünk,valóban !–Ja és elfelejtettem írni,hogy 2007.-ben a kis Opel Corsa autómba is belejöttek baloldalról “rendesen”,jól összetört,ezt is megúsztam,pedig a “töréstesztje” állítólag nem fényes…,de nem is olyan gázos…!–Szóval,ezek vannak!–De akkor is hiányolom az új, kisebb és olcsóbb autókat /2 milláig /! Üdv. jó hétvégét!

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Vezetni is ilyenen tanultam és utána máregyértelmű volt a választás.
    Volt ezres és egyhármas Swiftünk is…kimagaslóan megbízható,pörgős,szerethető,nagyon hálás kisautók voltak,kizárólag a méretbeli hiányosságuk miatt lettek eladva(nem lehetett eléggé hátratolni az első üléseket a 192 centimhez).Hála istennek nem karamboloztam velük…,nem tudom mi lett volna.
    Utánuk egy Fabia kitérővel logikus választás lett a Liana….,ez már egy másik szint,de az elpusztíthatatlan mechanika,a jó kezelhetőség itt is megvan+kényelmi téren is nagy ugrás.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    [i]“De én most is megvenném újonnan ezt az autót vagy más hasonlót 2 milláig !—-Így ahogyan van,szar törésteszttel,mindenféle kütyük nélkül !–És lehet hozzászólni !”[/i]
    Mit szóljak hozzá? Elfogadom álláspontod. Következésképpen nem kell ütközi. Akkor nincs baj, és elveszik a törésteszt, a légzsákok stb. jelentősége.
    Azért vannak a KRESZ szabályok, amelyek maradéktlan betartásával teljes egészében el lehet kerülni az ütközéseket. Azért mondom ezt, mert megítélésem szerint ezek pontosan a balesetek elkerülése végett kissé eltúlozottak. Azért eltúlzottak, hogy a “mazsolák” is létjogosultsághoz jussanak. Nem lehet mindenki “profi”. 🙂
    Tehát, ha nem ütközöl, nincs baj. 🙂 Megvehetnéd újonnan is nyugodtan!

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Törésteszt-Biztonság–Elektromos rásegítők..!—-Azért kész röhej,hogy a mai megváltozott világban,azok miatt akik a KRESZ.-t összekeverik a bibliával,pszichikailag alkalmatlanok arra,hogy vezetői engedélyt kapjanak / még lovaskocsira is/ illetve,hogy ha megkapják a jogosítvány már nagy tudású vezetőnek képzeljék magukat,főleg nagyobb teljesítményű járgányokkal /!!!/ na azok miatt már lassan páncélozott autóval vagy tankkal keljen közlekedni,mert ezeknek a legjobb a töréstesztjei….!!!—-De én most is megvenném újonnan ezt az autót vagy más hasonlót 2 milláig !—-Így ahogyan van,szar törésteszttel,mindenféle kütyük nélkül !–És lehet hozzászólni !–De ne azzal,hogy,régen más idők voltak….!–Üdv.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    A fizikai tézised meg kicsit meghazudtoló érdekességnek meg nézd meg ahogy a modus keresztül megy a 700valahányas hodály nagy volvon. Szóval nem minden csak a tömegtől szól, ha ilyen egyszerű lenne nem költenének annyi pénzt ezeknek a dolgok a kifejlesztésére. De ne kanyarodjunk el az eredeti témától, mert nem a biztonsági rendszerek működése és evolúciója a téma, hanem az, hogy 3-400ezerért nem feltétlenül kell azonnal Swiftet venni.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Ne menjünk el a szélsőséges példák fele. Itt nem a 2005-ös swift a téma, hanem az első. És annál igenis erősebb bármi más. Nyilván egyik 10 év feletti autó sem veszi fel a versenyt egy új autóval, de szerintem ezt leírtam. Arról van szó, hogy annyiért amennyiért swiftet lehet kapni, lehet venni más biztonságosabb autót is. Nem kell itt az acéltípusokba belebonyolódni, nem erről van szó, teljesen felesleges. Hanem arról, hogy egy 2001-es Clio annó 4 csillagot kapott, ezt meg el se merték vinni tesztre. És most ugyanannyiba kerül mindkettő. Ez nem azt jelenti, hogy egy 2001-es clioban nem fog meghalni az ember és az garanciát jelent a túléléshez, hanem arról, hogy ebben esélye sincs a túléléshez. Sajnos akár már városban sem.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    [i]“CEO esetében S325JR-es anyagminőségű acél, a pólóban meg a legkisebb folyáshatárú kasztni elem is 550MPa, de az utascella 1000MPa-os ,perlites szerkezeű Bóracél!”[/i]
    Egyetértek. Viszont ott van az Audi A2 minden elemében “puha” aluból készült karosszériája. 🙂 Szilárd, merev, biztonságos, megfelelő törésteszttel.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    A régebbi típusok közül, mondjuk úgy 2000-es évek elejéig gyártottak közül, mindegyik úgymond “koporsó”!!!!(Persze van kivétel, meg egy balesetben több tényező is szerepet játszik) DE pár napja volt éppen hogy egy 1995 körüli A-Vectra frontálisan ütközött egy 2005-ös Suzuki Swiftel, a Vectravezetője a helyszínen meghalt, a Swift vezetője karcolásokkal szált ki az autójából! Hiába egy nagyobb kasztni ha, effektíve a felhasznált alapanyag, szakítószilárdságot, szívósságot, folyáshatárát tekintve, sokkal gyengébb!(Persze számítanak az energia elnyelő zónák kialakításai is!) Az újabb Swiftben jelen esetben már, sok légzsák volt, valamint már nagy szilárdságú acélokat is használtak a gyártás során! Vagy hasonló eset, volt Kínában mikor a CEO-t(BMW-X5 másolata), egy 2010-es WV Poló szinte ketté vágta az ütközés során, a Polónak nyílott az ajtaja, a höly magától szállt ki, nem kell mondanom hogy milyen “vágóhíd” volt a CEO-ban! És ugye a fizikus professzorok mindig ilyenkor okoskodnak hogy DE a nagyobb tömegű és nagyobb, mozgási energiájú autó, a kisebb tömegű kisebb mozgási energiájú autó ellen!!!! Igen de az alalpanyagok, ellenálását, valamint az energiaelnyelőzónák kialakítását mindig figyelmbe kell venni! Ilyenkor hiába van nekünk egy 2tonnás SUV-unk, ha sajnos, egy “papírkartonban” ülünk, a CEO esetében S325JR-es anyagminőségű acél, a pólóban meg a legkisebb folyáshatárú kasztni elem is 550MPa, de az utascella 1000MPa-os ,perlites szerkezeű Bóracél! Egyébként a BMW E36, a B-Vectra, FIAT Marea, stb… anno csak 1,5 csillagot kapott az EURO NCAP teszteken, tehát pl. azokkal sem életiztosítás ütközni….

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Egyetértek. Nemrég vettem második autót, és először nézegettem a Swifteket, illetve Justykat, ami a 4WD változata. Aztán átgondoltam, és rájöttem, hogy jobban szeretem én az életem annál, mint hogy egy ilyenbe beleüljek. Én is gyakran mondtam régen, hogy nem összetörni veszem az autót, de mindenki hibázhat, és elég sok hülye is van az utakon. Soha nem lehet tudni, mi fog történni. Akkoriban történt ez a szomorú eset, ami végleg eltántorított a swifttől:
    http://nagycsatt.reblog.hu/-ennyi-maradt-a-suzuki-swiftbol

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Olyan iszonyatosan masszív és erős nehéz autók terjedtek el az utóbbi években, hogy a fizika törvényeit tekintve a swiftnek semmi esélye. Persze nem azt mondom, higy ezekkel szemben bármelyik 10-15-20 éves autó felveszi a versenyt egy baleset során, de a swift eleve az esélytelenként indul a megmérettetésben.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Nekem igazából a legnagyobb bajom vele a kritikán aluli balesetvédelem. A többi igazából csak tolerancia kérdése. De ezért a pénzért kapni biztonságos autót is. És az a mai forgalomban szerintem fontosabb mint esetleg egy valamivel jobb megbízhatóság. És ezért nem értem hogyan képes valaki ezt az autót nyugodt szívvel bárkinek is ajánlani. Mert valakinek a testi épségének többet kell jelentenie egy esetleges lerohadásnál. És sajnos a swift nem csak mostani szemmel marad el ezen a téren, hanem a korabeli konkurenciát tekintve is iszonyatosan. Maradjunk a korábban említett clionál. A legfapadosabb verzióban is van légzsák, övfeszítő, és egy viszonylag merev karosszéria. Közel ugyanennyiért. De mondhattam volna bármi más elterjedt kisautót. Fiesta, 206, Corsa, stbtsb.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    [i]“…hogy ez egy strapabíró autó, erre nem kell költeni, és ennek megfelelően nem is költ rá.” [/i]

    Ebben pedig vélhetően neked van igazad.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Uraim! Ennek a Swiftnek a nimbusza a robosztus mechanika miatt alakulhatott ki. Megbízhatóan működik benne minden, mert igazából nincs benne semmi olyan, amit az autógyártás az ő érkezését megelőző 20 évben ne járatott volna csúcsra. Így pedig remek alternatíva a kispénzűeknek. Kár ezt elvitatni ettől az autótól. Ez az egyetlen értéke és ez olyan, amit a piacon nem nagyon tud más.
    Persze. Vannak sokkal jobb autók nála, de ezt az egy dolgot, a rettenetes egyszerűségből adódó megbízható működést talán egy sem nyújtja. Ja, hogy ennek az az oka, hogy ami nincs, az nem romlik el? Hát, aki ezzel tud együtt élni….de ne bántsuk ezért.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Én a Trabanttal vagyok igy.Akkor és ott jó volt mert akkor és ott nem volt más.De,hogy most használtan vegyek egyet…Inkább gyüjtenék még pénzt és egy kényelmesebb,jobban felszerelt használtat vennék (mint ahogy a 2006-os Clio 3-t is vettem)ami a mostani kor igényeit kiszolgálja./Légkondi,elektromos ablak,ABS,cd-s hifi,légzsák,…)

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Mellesleg szerintem egy kifejezetten problémás választás így 15-20 évesen, mert mindenki úgy kezeli őket, hogy ez egy strapabíró autó, erre nem kell költeni, és ennek megfelelően nem is költ rá. Szerintem a kínálat 80% iszonyatolsan elhanyagolt, elhasznált példányokból áll.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Én úgy látom ‘Tizenkettő’ teljesen jól érti/érzi, attól függetlenül, hogy neki esetleg nem volt…
    A megbízhatóságon kívül minden szempontból annyira 0 autó, hogy a kategóriájában egyhez sem érdemes hasonlítani.
    Nálunk a feleségnek pont ilyen utsó eresztéses 1.0GL volt metálzöldben.
    Egy fillérrel nem volt kevesebb a fenntartása mint az én akkori Punto -mnak.
    3 év után (óriási értékvesztéssel) adtuk el, mert a ‘zasszony szerint is a Swiftnek kellett mennie a háztól -pedig nála szerelem volt 🙂

    Mellesleg nagyon jó leírtad, hogy egy ilyen Swift lényegében a lefingott és elhanyagolt kategóriában lehet versenyképes a hasonló autók között.
    Ott is csak azért mert más autókban 1,5X annyi cucc van amit problémát okozhat … DE a kényelmedet szolgálja és az életedet védi!

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Sajnos nem sikerült meggyőznöd. Én elhiszem, hogy megbízható, ezt sosem vontam kétségbe. De továbbra is kitartok mellette, hogy ennyi pénzért jobb autót lehet kapni. Újonnan megértem, hogy sokan választották az ára, az esetleg jó hitelkonstrukció miatt, és inkább emellett tették le a voksot egy ismeretlen használt mellett. Ezzel semmi gond nincs. De ha most egy normális állapotút akarsz belőle venni az 3-400ezer. Azért meg van sok, sokkal jobb alternatíva. És ami a rohadást illeti, persze mindegyik 20 éves autón lesz rozsda, csak a mértéke nem mindegy. Nézz meg egy kortárs 2-es cliot. A biztonsága meg tényleg borzalmas. Még akár városban is, 50km/h-nál. Én autót úgy összetörni még nem láttam városban mint swiftet. És a csapból is az folyik, hogy akinek kevés pénze van annak törvényszerű swiftet választania. Mindenhol, mindenki ezt szajkózza. És ez baromság.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Nem érted, mert neked nem volt. Ilyen egyszerű. 400-500 körül én sem vennék ilyet. Annyiért tényleg van más.
    Viszont mikor a fősuli után kb. 250e ft-om volt autóra, átírásra és mindenre, nekem is swiftem lett. 2 évet volt meg. Az enyém még 94-es 1,3 glx volt. Megjártuk vele egész Magyarországot, Szlovákiát. Volatk hibái, nem tagadom. Rohadt. Melyik 20 éves filléres autó nem? Simán elvolt városban télen 7-8 literből, országúton nevetve 6 liter alatt. A rekord 4,9 volt, a legtöbb pedig 8,4 városban. Sok, kevés? Mindenki tankoljon kattanásig. Meglepő lenne, ha nem csak bemondaná mindenki a 6-ot.
    Most BMW-m van. Ég és föld a kettő autó. Mégis kellemes emlék a Szüzi. Szóval minimális büdzséből szerintem az egyik legjobb választás.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Én továbbra sem értem miért jó autó ez, miért kell minden autós portálon ezt propagálni a kispénzű olcsó autót keresőknek. Ergonómia 0. Biztonság 0. Fogyasztás átlagos, alkatrész árak szintén. Rohadnak is rendesen. A megbízhatósága van talán az átlag felett. Én akárhányszor vezettem ilyet borzalmasan kényelmetlen volt, soha nem értettem miért rajonganak érte, és egy autós újságíró hogyan képes jó szívvel ilyen autót bárkinek is ajánlani. Ebben az árkategóriában számtalan jobb választás van a kisautók közt. Corsa, Clio, 206, stbstbstb. Mindegyik kivétel nélkül biztonságosabb autószerűbb valami. Persze nem kell túlzásokba esni vásárláskor és elvakulni a sok extrától ami azoknál kapható volt és csábító lehet, mert a későbbiekben sok esetben csak problémát jelent. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy a felsoroltak közül egy egyszerű alapfelszereltség közeli modell bármivel is rosszabb mint a swift.

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Kedves Balázs! Én ezt most már végképp nem értem, és aludni sem fogok tudni, ha nem tisztázzuk… 🙂
    Szóval a cikkben ez szerepel: “Tisztázzuk, három hengeres, hengerenként egy szívó- és egy kipufogószeleppel. Az barátok közt is 6, akárhogy is számolom.” A műszaki adatoknál pedig ez: “Hengerek/szelepek száma: 3/12”. Köszönöm!

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    Volt nekünk is egy 1.3 Sedan. Azért egy ilyen autóval ezer km-t utazni komoly perverziót igényel. Műszakilag egy teljesen jó kis autó én azt aláírom, de ergonómiailag egy nulla. Közelre max. 1-200 km-re esetleg ma is elmennék vele, messzebbre semmiképpen! Akinek meg a szóban forgó jármű által nyújtott komfort megfelel annak vagy nincsenek igényei, vagy nem ült még komfortos autóban (itt most nem a sokmilliós gépcsodákra gondolok, egy árában kapható Peugeot 206 is sokkal komfortosabb pl.). Azért nekem nagyon nem mindegy, hogy folyamatos 500 km után kipattanok az autóból, vagy úgy hajtogatom ki magam. Az alacsony építés pedig főleg korlátozottabb mozgású idősebb korosztály jelent hátrányt. A motorkerékpárnál jobb mert nem esik rád az eső és többen elférnek benne. Azért az autógyártás hálistennek fejlődött a típus megjelenése óta 🙂 . Lássuk be, eljárt felette az idő!

  • 2017.10.28. at 20:08
    Permalink

    — Köszönöm ezt az írást és egyáltalán “nem unalmas már” és pont azért,mert erre és az ilyen hasonló kis autókra gondoltam amikor azt írtam,hogy ezek lennének még most is a Népautók, ha 2-millió körüli áron korrekt hitellel meglehetne venni és nem csak a sokat fikált Daciák!–És még mielőtt a többgyermekesek és a “nagykocsikat” kedvelők lehurrognának,mi idősebbek mindig azt mondtuk,hogy “jobb mint a motorkerékpár”,aki ismeri ezt az tudja,hogy miért mondtuk !–És nem kéne olyan óriási sorozatgyártásba sem kezdeni,csak fent kéne hagyni a gyártási palettán!–Írhatnák még többet is de felesleges,még annyit,hogy az írásban közölt gondolat,hogy…..” Peti barátomék viszont nem akartak kockáztatni, garanciális új kocsira vágytak, amivel sosem lesz gond. “…….igen,egy új autónak megvannak ezek az előnyei azoknál akik hosszútávra terveznek a vásárláskor….! —

Vélemény, hozzászólás?