Már nem gyártják a Honda családbarát sportkocsiját

Honda FR-V 2.0 Executive, 2004 használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közel 7 év és 81 ezer kilométer jellemzi a legelső példányok közül való FR-V csúcsverziót. Első tulajos példány, de vajon miként muzsikál ma?


Már három gyerekkel is komoly fejtörést okoz az autókérdés, ugyanis temérdek modellbe nem lehet három korrekt gyerekülést egymás mellé szuszakolni a második üléssorba. 2004 őszén épp unokatestvérem küzdött e problémával. Abban biztos volt, hogy addigi Renault Clióját kénytelen lesz lecserélni, de az azért meglepte, hogy az alsó-középkategóriás kombik, például a Peugeot 307 Break vagy a Volkswagen Golf Variant sem ígérkezett tökéletesnek. A gyereküléses autópróbák során hamar kiderült, személyautós kényelemmel az árban inkább a 10, mint az 5 milliót közelítő nagy egyterűek valamelyike lehetne megoldás - ez persze még részletre vásárlással is túlnőtt a lehetőségeken. A három üléssoros MPV-k persze rögtön új igényeket is fellebbentettek, jó lenne, ha legalább 6 ülés lenne az autóban, sokszor adódik, hogy a legszűkebb családon kívül valaki még velük tart, és persze kell pakolóhely is. A három üléssoros kompakt egyterűk, például az Opel Zafira, vagy a Renault Grand Scénic azonban vagy 7 ülőhelyet vagy használható méretű csomagteret kínáltak, a kettőt együtt nem. A kínálat ekkor le is szűkült a már frissítése utáni Fiat Multiplára, az viszont formájával nem nyert. Nagyjából tanakodás közben jelent meg a hazai piacon a Honda FR-V, és ez bizony, ha nem is első látásra szövődő szerelemet, de azonnali döntést szült. Hat teljes értékű ülésével, és így is megmaradó, 439 literes, a hátsó ülések egyszerű síkba döntésével 1049 literes csomagterével ideális megoldásnak tűnt az autókérdésre.

Némi hátszéllel, színválasztási lehetőség nélkül még az évre tudtunk szerezni egy példányt, nem is rosszat, rögtön a csúcsmodellt, azaz a 2,0 literes benzinest, a ötletgazdagabb, Executive felszereléssel. Ez 6 439 000 forintos árával bő 1,3 millió forinttal volt drágább a legolcsóbb változatnál, de unokatestvérem már akkor hosszú távra tervezte az FR-V-t. Úgy gondolta, számára mind az erősebb motor, mind pedig az Executive automata légkondija, elektromos tetőablaka, ülésfűtése és menetstabilizáló elektronikája is fontos, valamint vízválasztó volt, hogy a kezdeti kínálatban másik lehetőségnek számító 1,7 literes, 125 lóerős belépőhöz 5, míg a 2,0 litereshez már 6 fokozatú váltó járt. A választás közel 7 év távlatából is jónak tűnik, pláne, hogy gyermekeinek száma az évek során négyre nőtt, s a mindennapi használatban, valamint a nyaralásokkor, hosszabb utakon is jól teljesített az FR-V. A 2,0 l-es, 150 lóerős, 192 Newtonméter nyomatékú benzinessel a menetteljesítmények már igen jók, a 100 km/órára gyorsítás 10,5 s, a végsebesség 195 km/óra, persze fontosabb, hogy a nyomatékos, ugyanakkor hondásan szívesen forgó motorral teli utastérrel is könnyű boldogulni. Télen gyorsan megjön a fűtés, nyáron izmos a légkondi. Autópályán sem jön zavarba a hajtáslánc, 130 km/óránál hatodikban 3000/perc a főtengelyfordulat, és ilyenkor még meglehetősen csendes az FR-V futása.

Ha az utastér berendezését nézzük, mai szemmel nagyjából kisautós anyagminőséget állapíthatunk meg, a műanyagok kemények és viszonylag könnyen karcolódóak, az ülések mérete szintén kisautós, oldaltartás az első sorban sincs. Mindez persze megbocsájtható, hiszen a 4,3 méteres hosszon és 1,8 m-es szélességen kialakított 6 ülőhely így is tisztességes. Jól jön, hogy Isofix-csatlakozós gyerekülés három helyre (elöl középre és hátul a szélső ülésekre) is tehető, az ülések elrendezése a középső székek tologathatóságával, az első középső támla könyöklőnek-lehajtásával is variálható. A gyári sajtóanyag összesen 32 féle elrendezést ír, ha beleszámítjuk az első ülések állíthatóságát és a hátsó támlák dőlésszög-szabályozhatóságát, akkor biztosan előállítható a variáció-sor.

Sokak számára döbbenetes, de meredek oldalfalainak, elöl-hátul szeparált üléseinek köszönhetően, átlagos testmérettel valóban akár 6 felnőtt is kényelmesen férhet el az FR-V-ben. Ehhez persze trükkök kellettek, például meredekek az oldalfalak, a középső székek hajszálnyit keskenyebbek a szélsőknél, amelyek pedig a megszokottnál közelebb kerültek az ajtókhoz. Fura, de nem rossz ez, az ajtó teteje ugyanis puha, kárpitozott könyöklőfelület, a pedálok és a precíz kezelőszervek pedig folyamatosan elvarázsolják a sofőrt. Ki gondolná, hogy egy ilyen családi autóba sportkocsisan közvetlen, gyors reakciójú kormánymű kerül, a műszerfalra vitt váltókar pedig nem csak helytakarékos, a kormánykeréktől mért fél arasznyi távolságával, rövid, precízen vezetett útjával, és a fokozatokba szinte magától bekattanó mechanikájával imádni való. Tökéletes, gyakorlatilag sík a pedálrend, a rögzítőfék ismét nem hagyományos, hanem a műszerfal aljából vízszintesen kihúzható, a karnál sokkal jobban kezelhető, bár megszokást igénylő kallantyú.
Jól látható, hogy az FR-V telis-tele van egyedi elemekkel, ezért aztán lehet rettegni, vajon mennyit bírnak ezek. A japán gyártású japán autó azonban a tapasztalatok szerint magától ritkán romlik el. A mindössze 81 ezer kilométert futott példány terven kívüli javításainak felét a hazai utak okozhatták, a stabilizátor-rudakat a kotyogóssá vált futómű miatt nemrégiben elöl-hátul cserélni kellett – nem márkaszervizben is mintegy 100 ezer forintért, s utóbbinál is fájóbb volt, hogy egy feltörés után egyetlen elrontott kapcsoló miatt a komplett vezetőoldali ablakvezérlő-panelt cserélni kellett, ez a szintén az illetéktelen behatoláskor elrontott kesztyűtartó-zár pótlásával az előbbi összeghez hasonló tételt jelentett. Japán autósságot cáfolva egy „önhibát” is produkált az FR-V, a motor hőérzékelőjét, illetve annak kábelét is a közelmúltban kellett újra váltani – ezen alkatrészek mintegy 25 ezer forintba kerültek. Még független szervizben is az előbbi tételt teszi ki egy olajcsere az előírt, szintetikus motorolajjal, s noha a közhiedelmek szerint a japán autók karbantartása költséges, a kötelező szervizek a márka saját műhelyeiben sem tragikusan drágák (a 20 000 km-es revízió díja 11 400, a 40 ezresé 31 711 forint volt).

Ha az autó szervizigényét idősíkon nézzük, 6 éves koráig gyakorlatilag csak a kötelező szervizekre volt szükség, majd következett a futómű már említett rendbetétele, illetve a hőszenzor, és a komplett gumigarnitúra cseréje. Az alufelnikre húzott 205/55 R16 abroncsméret miatt ez utóbbi tétel sem volt kicsiny, elmondható tehát, hogy az alapvetően hibamentes kocsiba 6,5 évesen hirtelen mintegy 300 ezer forint csúszott bele. Most viszont teljesen egyben van. Futóműve némán és ugyanúgy szolgál, mint új korában, ez pedig nem kis szó, mert jó csillapítást, minimális kanyarodási oldaldőlést ad. A motor továbbra is csendesen jár és jól húz, az új tárcsákkal és betétekkel izmosított fékrendszer hibátlanul teszi a dolgát. Vezethetőségével bámulatosan újautós a kinézetével, a városi horzsolásokkal és a négy gyerek által strapált utasterével az elmúlt 6,5 év nyomait magán hordozó példány.

Mivel ma másként nem érhető el ilyen jellegű autó, és mivel az FR-V nem csak variálhatóságával, ötletességével és helykínálatával, hanem megbízhatóságával is kiváló, az első példányaival 2,5 millió forinttól elérhető széria használtan bátran ajánlható a praktikus családi autót keresőknek. Vásárlásnál legyenek óvatosak, ha a szerkezeti elemek közül csak egy-egy apróságot is javítani kell, az bizony könnyedén rúghat több százezer forintra, míg a még gyári fényezésű, de itt-ott horzsolt lökhárítók bármikor viszonylag olcsón lefújathatók, az utastérrel pedig nyilván csodát tudna művelni egy ügyes tisztítócsapat és úgy már e példány is rögtön nem csak vezethetőségével, hanem megjelenésével is nyálcsorgató lenne. Jelen esetben azonban nem ez a cél, hanem a hétköznapi igavonás, erre a célra pedig jelenlegi, tökéletes műszaki és nem makulátlan, de alapvetően hibátlan esztétikai állapotában felel meg leginkább az FR-V.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Szóval 500 liter nem használható méret? Most jöttünk haza sátorozásból; 6 személy, 2 sátor, minden hozzávaló és csomagok, még gumicsónak is. Egy 300 literes tetőcsomagtartóval kiegészítve minden elfért.

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Akkor ezt ki írta:”vagy 7 ülőhelyet vagy használható méretű csomagteret kínáltak, a kettőt együtt nem”? A 6. ölés mellett a tetőig bepakolható kb 500 liter szvsz. Egy frontális ütközéskor vagy ha a kocsi felborul, akkor a csomagok hátulról is előrerepülnek, ha nincsenek kikötve.

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Persze a kínai piacon kis szerencsével olyat is találsz, amiből befér egy Daewo Tico-ba is 3. Ha mégsem, akkor lefűrészelheted a karfákat. Nem gondolod, hogy oka van annak, hogy széles?

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Én továbbra is azt mondom, hogy a problémát a gyerekülésekben kell keresni. Egy ismerősöm direkt a 3 gyerek miatt vett Ford C-Maxot, abban elférnek az ülések. A Zafirában is elférnek, nagyon sok családnak van ilyen kocsija, és nem a leghátsó sorba rakják, hanem a 2. sorba hármat egymás mellé. Érdemes a témában elolvasni valamilyen női fórumot, ahol direkt ez a téma, pl. nlcafe, babanet, stb. A Picassoban biztosan elfér a 3 gyerekülés, ma kipróbáltuk (az öcsém fiát is szállítottuk). Van akinek a Thaliaban is elfér. Szóval én továbbra is azt mondom, hogy nem mindegy milyen az a gyerekülés, a miénk ilyen: http://www.katibababolt.hu/images/termekekkepei/nagy/123639782.jpg

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    A Traffic-be biztos, hogy beférne, de az már nagyon nagy.
    Espace-ból ha jól tudom 2 méret van, csakúgy mint Scenic-ből, Azaz van a normál méreten kívül Grand is. A z Espace-hoz nem volt még közelről szerencsém, de ha olyasmi méret mint a Ford Galaxy/Seat Alhambra/VW Sharan akkor valószínűsítem, hogy azokba is befér.

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Nem tudom mi volt a gyerekülések pontos típusa, de ha érdekel megkérdezem neked.
    Renault kisbusz alatt a Scenic és Grand Scenic típusokat értsd. A Picasso kipróbálásánál nem voltam ott, de a rokonom állítja, hogy nem tudták rendesen beszerelni. Úgy sejtem, hogy a Picassoban sem több a hely széltében mint a Zafirában.
    A Scenicnél ott voltam, és nem lehetett, csak nagy kínkeservvel,ha összenyomorgattuk az üléseket. A Zafirát meg sem próbáltuk, mert a kereskedő azonnal ingatta a fejét ahogy megemlítettem a problémánk.
    Amúgy előttük ismert ez a problémakör, és mind a fentebb említett kishaszon-járművek családiasított változatát javasolták.

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Szinte semmelyik kocsiba nem fér be 3 gyerekülés egymás mellé, mert a karfák miatt túl szélesek. A Picassoba tuti nem fér be. A Renault-nak 3 féle kisbusza van: Scenic, Espace, Traffic. A Trafficba kétlem, hogy nem fér be, mivel az 1,7 m széles belül és 3 karosszék elfér az első sorban is. A Scenicbe pedig befér úgy, hogy a középső széket előre kell tolni, így szélesebb helye lehet benne a széknek, viszont nehéz bekötni az öveket. Egyébként Cam gyereküléseink vannak. Az Espace is szélesebb a Hondánál. Az Espace ott kezdődik ahol az FR-V végződik. http://www.carbuyersinfo.co.uk/honda_frv_vs_renault_espace.htm

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Azt nem tudom, hogy milyen gyerekülés az, amiből 3 nem fér be pl. egy Picassoba, és még a Renault kisbuszába sem?
    Én éppen 1 hete vettem egy 6 éves Picassot 1,5 millióért valamivel kevesebb, mint 80 ezer km-rel. Igaz csak két gyerekem van, de láthatóan elférne a 3. gyerekülés is. Jó ez a Honda, de nekem kicsi a csomagtere.

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Családi okokból kerestem nagyobb autót, a 3 gyerekülés-probléma ismert mindneki számára, akinek ezel kellett szembesülnie. Én is véletlenül találtam rá, hogy van ilyen Honda. Használtan vetem egy FRV-t , már 1,5 éve megyek vele minden nap, a kötelezőn kívül nem volt szervízben, nem kellett. Nekem 1,7-es benzines van, az tényleg gyengécske a tesztben leírthoz képest, viszont lényegesen kevesebbet eszik, főként városban, márpedig én főként Budapesten használom. (Bőven 8-9 liter körül lehet kijönni tisztán városi használattal.). Az abroncsméret is eggyel kisebb, úgyhogy a gumicseréknél is olcsóbban jön ki az ember. Jól vezethető, a család nagyon megszerette, tényleg elférünk benne. Most már 6 éves múlt a kocsi, de még mindig nem lelakott. Az első sorban lévő ülést is gyakran használjuk, gyerekülés elfér benne, bár a becsatolás már macerás, no meg vékonyabb felnőttek. Addig használom amíg csak lehet, jó vétel volt, használtan is.

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Köszönöm az infót. 🙂

    Érdekes. A Honda komoly vásárlókörrel rendelkezik Ausztráliában és az USA-ban, ott van is keletje ennek a kategóriának és mégis leállították? Jól tudom, hogy nincs is jelenleg egyterűjük?

    A Dacia Logan nálunk is felvetődött, én a [url=http://www.vezess.hu/torestesztek/dacia_toresteszt_gyenge/5858/]törésteszt eredmények[/url] miatt beszéltem le a sógornőm. Kérdésére azt mondtam, nem krumplit fog szállítani, hanem a gyerekeit.

    [url=http://www.vezess.hu/torestesztek/igen_biztonsagos_az_opel/1663/]Corsa C törészteszt[/url] 2002-ből.
    Beszédes a különbség.

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Ha használtan nézzük az autót,bizony jobb választás lehet benzinmotorral,kevesebb a rizikó és talán kevesebbet is futottak,mint dízel társaik..A Multipla tényleg fantasztikus belső teret rejt,de én további pozitívumot nem tudok mondani róla.Egyébként általános probléma a 3 gyerekülés elhelyezése,talán a Transporter kategória,ahol nincs gond ezzel.A Hondára visszatérve,nekem személy szerint nem tetszik az FR-V,de a minősége felől nincs kétségem,és családi autónak bőven szép.

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Sajnos az FR-V gyártását 2009 őszén teljesen leállította a Honda, mint akkoriban mondták “egyéb modelljeikre koncentrálnak”. 5 év alatt sajnos nem nagyon tudott befutni e típus, pedig tényleg jó. Low budget megoldásként én a Dacia Logan MCV-t is javasolnám. Persze egy vásárlóval sem tudtam még megszerettetni, a saját családomban sem.

    üdv,
    km

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Barátomnak “űrhajós” Civic-je van 2,2 dízel motorral. Neki fél millióért kettős tömegű lendkerék csere volt. 🙁
    Viszont azóta hibátlan, és nagyon szereti.
    Nekem Hondában az Accord nagyon bejön, de egyterű kategóriában a[url=http://www.ford.co.uk/cs/BlobServer?blobtable=MungoBlobs&blobcol=urldata&blobwhere=1214400659802&blobkey=id] Ford S-Max Titanium Panther Black[/url] vagy a most érkező [url=http://carwallpapers.cc/wp/opel/zafira/2011-tourer/Opel-Zafira-Tourer-2011-1280×800-002.jpg]Zafira[/url] tetszene igazán.

    Nem tudom a hétköznapokban mennyi pluszt adna a 3 egymás melletti üléshely. Akinek 6 fős családja van, ahol 3 gyerek van, ott praktikus lehet, persze nem benzines motorral.
    Felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon miért állították le a gyártását? Vagy csak nálunk nem kapható? (Amrika? Japán?)
    Sógornőmék is szembesültek a cikkbeli problémával. Javasoltam nekik alternatívaként, hogy a legnagyobb gyereknek csak ülésmagasítója legyen, úgy elfértek volna egy kombiban is, de hajthatatlan volt. Nem fért be a 3 méretes gyerekülés egymás mellé sem a kombikba, sem a Zafirába, sem a Picassoba, de a Renault kisbuszába sem.
    Végül a Multiplánál kötöttek ki. Ebben elférnek, praktikus, de a fenntartására nagyon sokat költenek. Sok és gyakori a hiba, sokat eszik az 1.6-os motor, cserébe nem megy. Most eladják….
    Lehet, hogy vesznek egy ülésmagasítót a legnagyobb gyereknek?

    Amúgy a kereskedők szerint low budget megoldásként jó lehet a Combo Tour, Berlingo Multispace, vagy a hozzájuk hasonlatos 5 üléses, körablakos “eyterűek” is.

    Példa:
    [url=http://www.hasznaltauto.hu/auto/citroen/berlingo/citroen_berlingo_2.0_hdi_multispace_klima._2_toloajto-4900906]Berlingo Mspace[/url]
    [url=http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/combo/opel_combo_tour_njoy_1.7_dti_mo.-i.serulesmentes.szervizkon-4779450]Combo Tour[/url]
    Egy átlagos magyar családnak életszerűbb megoldás… sajnos!

  • 2017.10.31. at 13:54
    Permalink

    Egy munkatársam járt ki Németországba 2,2 dízellel.Annyit tudok,hogy fél évesen volt egy akku csere(mondjuk ez nem az autó hibája)és a gari lejárta után egy ECU csere,ami igen zsebbenyúlós volt,de ez lehet,hogy csak egyedi hiba.Az utasok annyit mondtak,hogy annyira azért nem jó elől középen egy hosszú úton.

Vélemény, hozzászólás?