Presztízs, kényelem és rizikó – ez mind jár az Audi A6-tal

Kell-e félni a szappantartó formájú Audi A6-tól?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egykor miniszterek kapták és hajtották, ma már viszonylag olcsó, de rizikós a kényelmet és presztízst még mindig adó, 1997-ben megjelent Audi A6.


Noha sokaknak a szappantartó formájú A6 jut eszébe az első Audi A6 kapcsán, nem az volt az első A6-os, hiszen 1994-es frissítésekor az utolsó 100-as már A6 néven jelent meg. Az azonban még egyértelműen az Audi klasszikusabb, öregurasabb sorozatába sorolható, míg az 1997-ben megjelent már a kezdetekkor valóban A6-nak készült. A korábbinál sportosabb, temperamentumosabb, vagy ahogyan az Audi ma mondaná, progresszívabb dizájnnal. Akárhogy is legyen, a szedánként szappantartós formájú A6 megjelenése még ma is rangot ad, még akkor is, ha a forma és a modell már több mint 16 éves, és maga az autó már viszonylag olcsón megkapható. Megkíméltnek mondott példányok már 1 millió forint alatt is szép számmal kínálkoznak, a legolcsóbbak pedig alatta is elérhetők. De vajon mibe kerül őket fenntartani, mennyire mondhatóak rizikósnak, kell-e félni tőlük? Megpróbálunk választ adni.
Méretek
Hosszúság [mm] 4796
Szélesség [mm] 1810
Magasság [mm] 1452
Tengelytáv [mm] 2760
Csomagtér [l] 551-840
Kezdjük gyors áttekintéssel: az 1997-ben érkezett sorozat a kezdetekben háromféle benzines és csupán két dízelmotorral volt elérhető. Alapverziója ráadásul négyhengeres, 1,8 literes, 125 lóerős benzines volt, hengerenkénti 5 szeleppel. Ugyanazon motor turbóval is kapható volt - 150 lóerővel. Volt továbbá 2,4 literes, 165 lóerős és 2,8 literes, 193 lóerős V6-os benzines. Dízelfronton pedig az 1,9 literes, még hagyományos adagolós 1.9 TDI, 110 lóerővel és 235 Newtonméterrel, valamint a 2,5 literes V6-os, 150 lóerővel és 310 Newtonméterrel. Az idő múlásával és PD-elemmel előbbi 130 lóerőre izmosodott, míg a 2,5 literes teljesítménye 163, majd 180 lóerőre ugrott. A benzineseknél pedig teljesen új motorok bővítették a palettát, elsőként 1999-ben, amikor a 2,7 literes, V6 turbó 230, a 4.2 V8 feltöltő nélküli 300 lóerővel érkezett. A 2.7-es 2000-ben már 250 lóerőt is tudhatott, 2001-ben a korábbi, 1,8 literes alapmotort 2,0 literes, szintén négyhengeres és hengerenkénti ötszelepes váltotta, 130 lóerővel. Akkor erősödött a 2,4 literes is, 170 lóerős lett, megjelent továbbá egy 3,0 literes, 220 lóerős V6 benzinmotor is. Majd jött a 4,2 literes V8-as, 300, illetve az S6-ban 340, az RS6-ban már 450 lóerővel.
Az összes motor hosszában beépített, a legtöbb automata váltóval és Torsen differenciálműves quattro összkerékhajtással is párosítható volt, egy részükhöz pedig utóbbi alapból járt. Az A6 amúgy alap(abb) verzióival az Audi hagyományai szerint fronthajtású, futóműve pedig igényes, sok alumíniumból felépített, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul elsőkerékhajtás esetén csatolt lengőkaros, az összkerékhajtásúaknál független. Sok sok csuklóval, szilnetblokkal, sérülékenyen, de jó állapotban stabil és kényelmes futással, opcióként légrugóval. Ez, vagyis a magasfokú komfort az, amit szeretnek is benne tulajdonosaik.
Benzinmotorok
1.8 2.0 1.8T 2.4 V6 2.8 V6
Henger-
űrtartalom [cm3]
1781 1984 1781 2393 2771
Hengerek/
szelepek száma
4/20 4/20 4/20 6/30 6/30
Váltófajta/
-fokozat
kézi/5 kézi/5
(CVT)
kézi/5
(aut./5)
kézi/5
(aut./5)
kézi/5
(aut./5)
Teljesítmény [LE] 125 130 150 165 193
Nyomaték [Nm] 168 195 210 230 280
Gyorsulás 0-100 km/h 11,3 10,7 9,4
(10,5)
9,1
(9,9)
8,1
(9,9)
Végsebesség [km/h] 203 203 217
(213)
222
(217)
236
(229)
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes
[l/100 km]
12,1/6,4/8,5 11,9/6,5/8,4
(11,3/6,7/8,3)
10,0/6,0/7,4
(13,0/7,0/9,2)
13,0/7,0/9,2
(15,0/7,0/9,9)
14,2/7,2/9,8
(16,0/8,0/10,9)
2.7T V6 3.0 V6 4.2 V8 4.2 V8 S6 4.2 V8 RS6
Henger-
űrtartalom [cm3]
2671 2976 4172 4172 4172
Hengerek/
szelepek száma
6/30 6/30 8/40 8/40 8/40
Váltófajta/
-fokozat
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
Teljesítmény [LE] 230 220 300 340 450
Nyomaték [Nm] 310 300 400 420 560
Gyorsulás 0-100 km/h 7,1
(8,2)
7,5
(8,7)
6,9 5,7
(6,7)
4,7
Végsebesség [km/h] 245
(242)
243
(237)
250 250 250
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 16,4/8,9/11,6
(18,0/8,7/12,1)
13,9/7,3/9,7
(16,5/8,3/11,3)
19,0/9,5/13,0 21,0/10,3/14,2
(21,9/10,3/14,5)
21,7/10,3/14,5

Zárójelben az automataváltós értékek

Több mint 200, ezen modellt értékelő Használói Véleményünk szerint az A6 kimagaslóan kényelmes, egészen megbízható, átlag feletti vezetési élményt adó, de bizony költséges. Nem csak az adott pontszámok alapján, a beszámolók sorait olvasva is ez a kép jön át. Sokan rajonganak a modellért tágas és komfortos, finom kidolgozású utastere miatt, s még többen átkozzák a napot, amikor megvették A6-osukat, ugyanis hibalehetőség bőven van benne, s az egyre korosabb és egyre többet futott autókkal bizony a lehetőségből sokszor valós hiba is lesz.
Persze nem törvényszerűen, vannak példányok, amelyek korosan is egészen problémamentesen szolgálnak. A valós, leinformálható óraállás és a korekkt szervizelés tehát kimagaslóan fontos e modellnél. Ha valami készpénznek vehető, az a finom, de kényes futómű extrém mértékű kopása a hazai utakon, ha eljön az idő, akkor érdemes kompletten felújítani az első rendszert - véli Morvai József, a Morvai Autószerviz tulajdonosa. Nem csak a munkadíj lehet így szerényebb, hanem az alkatrészek árán is sokat lehet spórolni. Egy akciós, komplett, tehát nyolc lengőkart szilentblokkokkal tartalmazó akciós készlet akár három lengőkar áráért is megkapható lehet, persze a sok utángyártott alkatrész közül nem mindegy, hogy melyik választja a spórolni kívánó A6-tulaj. Vannak silányabbak, s vannak gyári minőségűek is.
Hirdetés
Dízelmotorok
1.9 TDI 1.9 PD TDI 2.5 TDI 2.5 TDI
Hengerűrtartalom [cm3] 1896 1896 2496 2496
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/8 6/24 6/24
Váltófajta/-fokozat kézi/5
(aut./4)
kézi/6
(aut./6)
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
Teljesítmény [LE] 110 130 150 180
Nyomaték [Nm] 235 310 310 370
Gyorsulás 0-100 km/h 12,6
(14,4)
10,7 9,1
(11,0)
8,8
(9,7)
Végsebesség [km/h] 194
(190)
207
(198)
218
(210)
223
(219)
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes
[l/100 km]
7,5/4,6/5,7
(9,5/5,2/6,7)
8,0/5,0/6,1
(7,7/5,0/5,9)
9,9/5,3/7,0
(11,0/6,0/7,8)
11,3/6,2/7,9
(12,9/6,6/8,9)

Zárójelben az automataváltós értékek
A többi már motor, illetve váltófüggő. Alapigazság, de itt talán fokozottan igaz, hogy érdemes az egyszerűbb konstrukciókat választani. A dízelek közül például a négyhengeres 1.9 TDI erőtlenebb ugyan, de sokkalta tartósabb és probléma esetén is nagyságrendekkel pénztárcakímélőbb, mint a négy vezérműtengelyes, V6-os 2.5 TDI. Az 1,9 literesek közül is kiemelendő a 110 lóerős, mely kimagaslóan magas futásteljesítményre képes. A 2,5 literesekkel viszont a tapasztalatok, az olvasói vélemények, illetve az általános autójavítónak számító, de dízelekkel kifejezetten foglalkozó Morvaiautó szerint is nagyságrendekkel több a probléma, s azok esetén fokozottan zsebbe kell nyúlni.
Porlasztócsúcs-cserék, vagy kompletten új porlasztók, izzítógyertyák, légtömegmérők, EGR-szelepek egyaránt szép számmal fogyhatnak, de akár egy amúgy időszakosan kötelező, s nem 100 százalékosan leinformálható szervizmúlt esetén vásárlás után is azonnal megejtendő vezérműszíj-csere is komoly tétel a feszítőkkel együtt. Ha tehát dízel, egyértelműen jobb választás az 1,9 literes, amivel persze a mutatós A6-os csak egy négyhengeres, nem túl erős és nem is túl szép járású, de legalább viszonylag takarékos autó lesz.
Ha pedig benzines, akkor a szerelők és a tapasztalatok szerint a feltöltő nélküli, belépő V6-os, azaz a 2,4 literes a legjobb választás. Az A6 ezzel sem lesz kifejezetten dinamikus, de azért elviselhetően lépeget, a nagyobb turbósok természetesen lélegzetelállító gyorsulást és hasonlóan meglepő tankolási és szervizszámlákat produkálhatnak. Ez bizony egy ilyen meccs, az A6 olcsónak tűnik, hiszen akár már 1 millió forint alatt elérhető, de rendkívül sok pénzt nyelhet el. Váltóból is nyilván sokkal kényelmesebb az automata, de azokkal természetesen nagyobb eséllyel és költésgesebben orvosolható problémák adódhatnak, mint egy maradi kézivel. Különösen kényes a fokozatmentes Multitronic, amit a 2,0 literes benzineskhez társítottak, de a többi, 4, 5, illetve 6 fokozatú Tiptronickkal is bőven adódhatnak problémák.
Fontos, hogy az A6 esetében fokozottan igaz egy újabb alapigazság: vásárláskor mindennél, az évjáratnál, a vételárnál, és sokszor a műszerfalról leolvasható kilométerszámnál is sokkalta fontosabb az állapot, az fogja meghatározni, hogy végül mennyire lesz drága autó a kiválasztott A6, amitől bizony van miért félni, de ami korrekt állapotban valóban egy kényelmes és biztonságot, masszívságot sugalló utazóautó lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Udv.
    En ugyan fiatal vagyok,de a regebbi autokat kedvelem.Az Audi persze az autok koreben szamomra a szivem csucske 🙂 Szeretnek egyszer (nagy) koromban hozzajutni egy ilyen peldanyhoz,vagy az elso A6-os szeriahoz,ugyanis szamomra ez a ketto tipus tetszik.Persze tisztaban vagyok vele,hogy a gatyam is ramegy,de ezt szerintem az ember bevallalja,ha el szeretne erni az almat…Jelenleg Szuzival jarok,1.3-as.Ha van ra lehetoseg megtartom,hisz elso autom es kedvelem.Azert en nem megyek tul sokat,max evi 7-9 ezer km-t,de ettol fuggetlen megadok mindent,talan meg tobbet is,mert hat a jo kapcsolatot apolni kell 🙂 Udvozlet

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Nem hajtja mindenki szét az autóját. Ebben bízva biztos vannak jó modellek amikkel még nyugodtan elpöfögsz pár százezer km-et apróbb karbantartásokkal. Ha nem akkor pech, de az állítólagos “halálatommódmegbízhatónaktartott” autók is beszarhatnak. De szerintem ha egy autó karban van tartva annak hosszú életűnek kell lennie, nem törvényszerű persze.

    Tény, hogy nem minden második autó fut évi 200 ezret, de nem lehetetlen. Előző cégnél ahol dolgoztam havonta simán mentünk az autókkal 15-20 ezret. Pedig még üzletkötők sem voltunk…

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Itt nem az volt a vitaindító, hogy mi jobb vétel, ha értelmezted a hsz-okat. Ha nem, most leírtam. Itt arról volt szó, hogy a használt autóba annyi pénzt öl bele az ember, mintha ujjat venne, csak apránként. Ami egy nettó baromság. Mert mennyi idő alatt? 5-8 év? Annyi idő alatt már az újonnan vásároltra is jócskán kell költeni. Hacsak a hozzáértő szakszervizek rezsi óradíját nézem. Erre írtam, hogy mai árfolyamon ebbe az audiba 2O gurigát akkor bele kell tolni, ami lássuk be, f@ság. A hengerfejes sztori meg arra ment, hogy igen, elindulhatsz vele bárhova, haza fogsz érni vele, még ha lóg a bele, akkor is menni fog, de egy újabb típus nem biztos.

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    En autokkal foglalkozom,volt mar tobb audim is az a4-a8-ig. Ez a regi a6-os az 1.9 tdi 110-les motorral,az egyik legjobb auto, es takarekos is.Magyarorszagon az autok tobbseget visszatekert km oraval aruljak.Ha valaki talal egy 200e km korulit,azzal nem sok baja lesz. Az utana kovetkezo modellel sokkal tobb baj van. Szerintem olyan emberek irnak hozza szolasokat,akiknek nem volt meg audijuk sem.

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    A cikkben szereplő korú autókat én sem venném meg, de a 2006-os évjáratút bevállalnám. Olyan szerintem sincs, hogy valaki vesz egy kocsit 1,5 millióért, és még rákölt 1 – 1,2 milliót. Akinek van autóra 2,7 milliója, az 2,5 – 3,0 milliós kocsit vesz.
    Én sem vagyok új autó párti, ha az embernek sikerül, akkor fiatal autót kell venni, amikor már jelentősen olcsóbb az újkori áránál. Pár éve édesapám vett egy autót 3 évesen 15 ezer km-rel az újkori ár 47%-áért (ismerőstől vette, aki túl sok hitelt vállalt, és el kellett adnia). Ez egy kis kategóriás autó, és az elmúlt 5 évben kizárólag olajcsere volt benn, hozzáteszem, hogy édesapám is csak 7-8 ezer km-t megy évente.
    A családban van egy másik kocsi, amit 2 és fél évesen vettünk az új árának 62 %-áért 17 ezer km-rel, szintén kis kategóriás autó. Ezen 8 és fél év alatt csak olajcsere volt, ezen kívül az összes javítás egy hátsó rugó volt, (ha jól emlékszem 15 ezer forint volt). Igaz ez is csak évi 5-6 ezer km-t megy.
    Van egy olyan “okosság” is, hogy aki mindig jó autóval akar járni, annak 3 éves autót kell vennie az új árának 50%-áért, és 6 évesen kell eladnia a kocsit ennek a vételárnak a 75%-áért. Vagyis egy 6 milliós kocsit kell megvenni 3 évesen 3 millióért és el kell adni 6 évesen 2,250 millióért. (de szerintem ez jó 4 és 8 évvel is)

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Azt most borítékolhatod, hogy egy ilyen audi 1,5M ráfordítással tovább életben lesz, mint az a 6-7 éves, amit 2,7ért veszel. 🙂 Méghogy azokat nem manipulálták. :)))))))))

    Annak idején ilyen 1,9-es motorral, hengerfejesen (több vizet fogyasztott mint gázolajat) keresztülmentem az országon. Ne vicceskedjél már ezzel a szimering, meg tömítés f@sággal.

    De a hozzáértésed megmutatkozik, 7 éves audi, ráadásul kombi….132ezer km. Csak ne láttam volna egy évesben 196-ot. :)))))

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Az a baj, beteg az agyad. Ezek akkor is 1O millás, meg fölötte autók voltak, ami mai értéken legalább 2O. Nézzük… b@sszunk bele 2O miliót, vagy elég lesz 2, ha már a másfél nem elég. De elmondom, hogy ezek 1,5 misiért még új fényezést is kapnak, nem csak tökéletes műszaki állapotot. De inkább előbb nézz utána, mielőtt hülyeségeket írsz. Természetesen a kiindulási alap nem egy olyan, amit már csak tyúkolnak használtak.

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    És pont annyit fog tudni, mint egy újonnan 2,7-ért vett autó. mert 15 éves lesz, folyton szar lesz benne valami és sosem lesz garanciális. Nekem is öreg a kocsim, tudom, hogy miről beszélek. Ha napi szinten megbízhatóan hadra fogható autó kell, olyan, ami garantáltan elmegy évekig napi 300 km-t is hiba nélkül, akkor ezt egy öreg autóval úgy tudod megtenni, ha beletolod egy új árát.
    Minden más ócska mellébeszélés.

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Szomszedomnak is volt A6 1.9TDi-je amit en nem ertek hogy-hogy a francia kulcsba
    tudtak igy eltalalni mert az az A6 is ment rendesen volt hogy napi szinten Pest B.csaba
    (belso epitesz volt a gyerek es ott dolgozott) de osszetortek neki utanna vett A6 2.4benzinest
    azt meg atkozta pedig leinformalta de mindig vmi elromlott.
    A parom nagy batyanak volt Passat ugyanilyen 1.9el 20evig jart vele No-Mo tavot havi kethavi szinten No-ban uzletkoto volt vele majd 15evig
    Szerintem azt a motort ugy olyan formaban meg gyartani kellene.
    Az hogy az oreg autokra menyit kell kolteni,reges-reg szulokkel vettunk 95os Mondeot 1.8Td-t
    en felujitottam kb 1misiben volt az egesz auto az elmult 4evben olajcsere volt rajta most
    1klima kompresszor meg 1 szilent hatulra igaz kb 50e km-et ment ha ennyiert
    van uj auto amire igy nem kell kolteni akkor kerem a tippet becserelem.

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Kb ennyi és évekig le van róla a gond, csak sokan elvárják, hogy a legszerencsésebbek legyenek és egy 10+ éves autót csak tankolni kelljen. Vagy inkább még azt se ha lehet. Mondjuk A6-ot én se vennék, de nem a kora miatt.

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Azért nem mondanám hogy annyiba kerül 1 használt mint 1 új , veszel 1-et 1,2 misiért ráköltesz további 1,5 misit tartasz 2,7 misinél és van 1 felsőkategóriás minden igényed kielégítő tágas családi kombid vagy üzleti megjelenést kölcsönző szedénod. Namost akkor nézzünk csak körül a piacon mit is kapunk újjonan 2,7 misiért???? Azért a Szuzuki Alto nem egyenrangú 1 a6-al semmilyen összehasonlításban., ez tény.

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Egy kollégám vett 2,5 V6 TDI, az ársáv legaljáról választott, ráadásul automatát és neppertől…
    Nos ,akkorát szivott, mint egy ház, a váltó hamarosan beszart, + költött a motorra is rendesen, vez.m.tengelyek stb. … De hát sokaknak kell a villantás az audival 🙂

  • 2017.10.29. at 23:49
    Permalink

    Nos én még csak 1 éve(kb 30000km) hajtok egy 2,5 V6 TDI Avant példányt,de az eddigi tipikus meghibásodásai nálam nem jelentkeztek.Gázolaj szűrőn lévő szelep adta meg magát eddig,ami nem volt nagy összeg.Igaz ennek az időszaknak kb a 3/4-ét német országban töltöttem,így futóművével eddig semmi probléma.
    Egy észrevétel:a cikkben 5 sebességesnek van feltüntetve a dízel automatája pedig az 6 sebességes.

  • 2018.08.01. at 15:00
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!

    Sokat olvasgattam fórumokat, hozzászólásokat, de most vetemedtem először arra, hogy én is megosszam a tapasztalataimat a Nagyérdeművel.
    40 éves vagyok (nem autószerelő, de műszaki ember), immáron zsinórban a 3. VW csoportos autóm, de úgy érzem amíg lehet márkahű maradok. Volt korábban opelem (kadett 1,3 E), renaultom (megane 1,9 tdi), majd audi 80 B4 1,6 avant, passat B5 1,9 tdi 110 LE, és négy év, illetve 125 ezer megtett km tapasztalatával a hátam mögött egy Audi A6 1,9 pd tdi (131 LE >>chip>> 160 LE) 2002-es évjáratú sedan.
    A passatomban (nem óra szerint) volt vagy 600 ezer km, de a motorja nem hagyott cserben soha, már fontolgattam a cseréjét, mert az előző tulajok által gondozatlanul hagyott bőr belsőről mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy szép. Ennek ellenére napi használatban volt, mire egy biztosítós jóember lezúzott, mindketten totálkár (oldalról belém az A oszlopnál 60-al), de kvázi karcmentesen kiszálltam a kocsiból. A biztosító korrektül kifizetett, és ekkor intenzív belföldi keresgélés után ültem át az A6-osba. nem ragaszkodtam sznobizmusból a “négy karikához” , de az 1.9 tdi-hez igen. Napi 80 km-t használom munkába járáshoz, tehát a 6 L feletti fogyasztás nekem luxus, szeretek dinamikusan vezetni (középkategória 250 Nm alatt élvezhetetlen), és férjen bele olykor a 4 tagú család is. Mindenképp középkategóriás, takarékos diesel kellett akkor már a jól bevált cégcsoporttól, (audi A4, A6, vw passat, skoda octavia, vagy superb).
    Megnéztem vagy 20 autót, a fent említett típusokból, a limit 1,2-1,3 milla volt (2014-ben). Sikerült kifognom egy jó állapotú, friss műszakis példányt itthon, magánembertől. Itt jegyezném meg, hogy “nem kilómétert, hanem állapotot veszünk” szállóige nálam megállta a helyét.

    Az autó előélete: 2002 év elején hagyta el az ingolstadti gyárat, 2005-ig német cégvezetői autó volt (itt már benne volt a bűvös 200 ekm), utána megvette és kis hazánkban forgalomba helyezte egy egyetemi mérnöktanár és Tőle vettem meg 2014-ben 317 ezer km-el.
    Első dolgom volt szakszervízben átvizsgáltatni, de ott is csak elismerően beszélt róla s szervízvezető, hogy a futásteljesítményt meghazudtolva remek állapotú kocsi. A kötelező olaj-szűrő csere természetesen megtörtént.

    Az autó:
    Audi A6 sedan (Bj: 2002) 1,9 pd tdi (AVF 131 LE) , mauális 6-os váltó (fogyasztás 5,8 – 6,5 L)
    Megélt 16 évet, a km számláló meghaladta a 440 ezret (no comment)

    4 év, 125 ezer km használati tapasztalatai:
    A fent említett felhasználói praxisommal úgy érzem kellő hitelességgel tudom gazdagítani a kommentek listáját…
    Nyugat-Magyarországon élek, vidéken, kocsibeállóban tartom és az említett napi 80 km belemegy, plusz havonta 1-2 alkalom Körmend-Visegrád (600 km).
    Az autó szinte a mai napig fejedelmi kényelemmel, dinamikus menettulajdonsággal, és 6 L körüli fogyasztással, továbbá a mai új 8-10 milliós autók felszereltségével (csak jobb anyagfelhasználással) csalt mosolyt az arcomra, de sajnos két hete a zebránál álltam és egy figyelmetlen fordos vagy 50-el hátulról belém hajtott. Neki műszaki totálkár, nekem a biztosító még agyal hogy mit hoz ki belőle, de érik a gazdasági totál. Négyen ültünk a kocsiban, mindenki karcmentesen szállt ki belőle (ez is egy szempont egy 3 milliós új kisautóval szemben).
    A kopó alkatrészeken és a karambolos problémákon kívül talán egy generátor (még előéletében szerelői hülyeség miatti csere – rögzítő csavart túlhúzták, rögzítő fül repedt), ezen kívül ablakemelő mechanika megadta magát a -15 – +60 Celsius fokos erózió miatt, illetve az (ezen még) állandó hajtású klíma szíjtárcsáját kellett cserélni.
    A karosszéria rozsdamentes, a belső tér kulturált (szövet kárpit, alu pakkos), az emlegetett hártya bevonatos gombok (gyanítom előző gazdája cserélte) nálam a 125 ezer km alatt nem koptak fehérre.
    Az alkatrész meglepően olcsó hozzá, bár a fékeken és a vezérlésen kívül nem kellett hozzá eddig nagyon drága kopó alkatrész (Zimmermann komplett fék tárcsák-betétek kb 60 eft, contitech komplett vezérlés feszítőkkel kb 50-60 eft). A nagy mumusnak tartott kettőstömegű lendkerék + komlett kuplung szerkezet + tárcsa + kinyomócsapágy kompletten, szettben 114 -136 ezer – (Kovácséknál) Sachs, vagy Luk.
    Ezt (kettőstömegű, kuplung) még nem kellett cserélni, pedig az autó azóta kiderült, hogy 160 lovasra van chippelve és a nyomatéka is közelít a 400 hoz (csodálkoztam is, hogy ilyen jól megy)….ha nem figyelek oda, 120-nál keresem a 7. és 8. sebességet, simán elbírná…
    Meglehetősen dinamikus használattal és rossz magyar utakon került bele ez a 125 ezer, de a turbó is gyári rajta, a motort nem kellett megbontani, PD elemet sem cseréltem, és a sokak által becsmérelt dupla lengőkaros alumínium futómű sem volt kompletten cserélve (csak részlegesen karambol miatt) …az igaz, hogy piros teleszkópos sport futómű van alatta, de nem fapados, viszont kanyarban stabil.
    Az olajat nem eszi – 15 ezres cikusonként a 3,6 l castrol 5W-40 EDGE TITANIUM megy bele és a nívót eszi le max-ról min-re.
    Az igaz, hogy nem túl kíméletesen hajtom, de mindig jó minőségő anyagokkal tartom karban.
    Ebben még nincs: részecskeszűrő, elektromos kézifék, vagy más olyan kütyü és technológia, ami miatt a lakóhelyedől távol vagyonokat kellene fizetni, ha épp az út mellett hagy.
    A karambolt leszámítva, műszaki hiba miatt még nem hagyott cserben, sőt sérülten is egy 3000 ft-os alkatrész (vízcsonk) csréjét követően haza is hozott négyünket a 300 km es úton.

    Két hete azon gyötrődőm, hogy lecseréljem-e… a keret most is kb 1,2 – 1,3 milla, de amit ezért kapok, lehet megbánom. Az utóbbi héten rengeteg cikket, commentet olvastam, mert bele voltam szerelmesedve az octavia II 1,9 pdtdi-be, de már fejből fújom a jó és rossz motorkódokat, 2,0 pd kevésbé vállalható, a hibás olajszivattyú konstrukció és a (évjárattól függően) siemens PD elemek miatt….még nem dőlt el teljesen a sorsa, de abban reménykedem, hogy a biztosítótó fizet annyit, hogy tisztességesen rendbe rakassam…és még vagy 2-3 éven és 100 ezer km-en keresztül hű társam lesz.
    Megvárom, amíg a common rail dízelt elérhető áron adják, így a következő autó, ha addig nem lesz használható és megfizethető villanyos, feltehetően egy 2010 utáni A4 avant 2.0 common rail diesel lesz…..de ez még a jövő zenéje…apropó zene a gyári HI-FI szenzációsan szól (bose symphony)

    Végkövetkeztetés:
    Aki volt annyira meggondolatlan és bátor, hogy 0 hozzáértéssel, kétes múltú, lelakott állapotú, feltehetően 500 ekm feletti futásteljesítményű autót megvesz, az biztos nem pozitív kritikával fogja illetni a típust, mert nagyon ráfarag és a gatyáját elfizeti a reendbe rakásába, amit félúton megelégel, eladja és utána leszólja, ami érthető is.
    Aki új autót vesz, az 3 millió alatt max az autó alternatíváját kapja…egy zsebautót, amiben nemhogy 8-10 légzsák nincs, majdhogynem az NCAP teszt közelébe sem engedték, fapados, 7 liter fogyasztású kis benzinest kap, 0 menetdinamikával, és bár új, de 6-8 év alatt szétrohadó küszöbbel, sárvédőívvel, ajtósarkokkal (főleg ha lakótelep csillaggarázsban éli az életét)
    A családban van egy 2004-es évjáratú (ez a kategória sincs 2 M alatt újonnan) daewo kalos, 50 ezer km, papáé volt, garázsban, télen nem használta, de még a tankoló cső is teljesen elrohadt rajta, nem beszélve a küszöbökről….pedig napfényt, vizet havat a tizedét sem látta, annak amit az A6-os.
    Vezettem több új céges autót (ékes példa Astra J 1,6 szívó 116 le kombi) . A kocsi kb 5 milliós ára ellenére keserves menetdinamikával, hosszú úton 10-11 litert benyelte (dícséret a futóműnek, az viszont tényleg jó az opelban)…új citroen c4, berlingó – keserves, nagyétkű benzines, gyalázatos, igénytelen beltér, még a 105 lovas pdtdi octavia céges volt amire azt mondtam “ez autó”….de hát mégha a keleti “rokon”, mégis családtag…

    Egy szónak is 100 a vége, azt hiszem elég hosszúra nyúlt életem első commentje, feltehetően ez évek alatt gyűlt bennem olvasóként:)

    Nagy valószínűséggel sosem fogjuk megtudni milyen kritika születik egy 20 év körüli, 600-800 ekm-t futott bármelyik mostani “olcsó” kisautó boldog tulajának tollából, mert arra már a harmadik életét kezdi háztartási cikk, ereszcsatorna, vagy hullámlemez formájában…
    Azonos a véleményem a 1.0 – 1.2 -es turbó benzines motorokról, bár okosan úgy tűnik 300 ezer km belefér….de ezeket sem a 3 millió ár alatti suzuki alto-ba, dacia sandero alapmodellekbe rakják..
    Aki használja is az autót (nem csak kitolja vasárnap a garázsból, hogy lemossa), és körültekintő a használtautó vásárlásánál, annak bátran ajánlom a VW csoport “öregecske” (nem mindegy melyik motorkóddal, váltóval) takarékos dízeleit….
    Én megéltem 4-5 karambolt felső-középkategóriás, tizenéves WV konszernes autókban, ahol legalább az egyik fél (általában a másik) totálkárt szenvedett, de karcmentesen kiszálltam mindig…úgy érzem ez is elgondolkodtató…a kocsi, mégha szeretjük is egy műszaki cikk, ami javítható, de az emberélet szerintem fontosabb…..

Vélemény, hozzászólás?