Ladával nosztalgiázni? Miért ne!

Kereklámpás és kockaladák

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egykoron, a szocialista korszakban mindenki Ladáról álmodott, mostanra azonban gyökeresen megváltozott a kép. Vannak azonban, akiknek nosztalgikus álma egy kerek- vagy kockalámpás példány.


A Ladákra általában kétféleképpen gondolnak az emberek. Valaki örül, hogy kiszállhatott belőle, és eszébe sem jut nosztalgiázni, valaki azonban szerette a Zsigákat, az évtizedeken át konzervált kőkorszaki technika, és az ebből eredő hátrányok ellenére is. Az oroszok az 1967-ben Év autója címet nyert Fiat 124-est vették át licence szerződéssel az olaszoktól, és a ’70-es évek elején már Magyarországon is felbukkantak az első VAZ 2101-es Zsigulik, azaz a kereklámpás „ezerkecskék”. A szovjet mérnökök azonban fejlesztés helyett a konzerválást választották, és sajátos módon szélesítették ki a modellválasztékot. Az alapok voltaképpen mindvégig ugyanazok maradtak, minimális formai, illetve műszaki korszerűsítéssel.

A 2101-es mellett négylámpás, krómtól csillogó hűtőmaszkkal, gazdagabb műszerezettséggel és 1,5 literes (75 LE) motorral villantott a 2103-as „ezeröcsi”, a non plus ultrának pedig az 1,6 literes, 80 lovas motorral hajtott, még több díszítéssel ellátott 2106-os számított. Az 1980-as években az 1200 S és az 1300-as képében ugyan szép számmal készültek kereklámpások (gumibetétes lökhárítóval, hátul nagyobb kockalámpákkal), de a menő típusok a nyugaton Nova név alatt futó kockák lettek: a 2104-es kombi, a 2105-ös limuzin, valamint a 2107-es, a „parasztmerci”. A látvány ne tévesszen meg senkit, ezek a modernizált külső ellenére szintén az ősrégi Fiat csontvázra épültek.

Manapság - anyagi lehetőségtől függően - egyre nagyobb divat az oldtimer autó birtoklása, és az évek múlásával a Lada is megérett erre a szerepre. Akiknek nem adatott meg a szocialista korszakban e típus birtoklása, netán akik olyan fiatalok, hogy kimaradt a „szovjet csoda” az életükből, azok gyakran kergetnek nosztalgikus vágyálmokat, és a relatíve olcsó beszerzési ár miatt Ladát szeretnének a nevükre venni. Szándékuk sokszor kettős: egyrészt valóban hangulatos autót keresnek, másrészt nincs lehetőségük garázsban tárolásra, drága javíttatásokra, így abban bíznak, öreg Lada nem vén Lada, még fenntartható, és nem kell túlságosan félteni. Ők nem árt, ha tudják, mire készüljenek. Nem túlzás kijelenteni, hogy a konstrukció felett minden tekintetben eljárt az idő. A sajátos vezetői pozíció (meredek szögben álló, vékony karimás kormány), a trükkös menettulajdonság (hátsókerék-hajtás, megpördülési hajlam, különösen csúszós úton), a kiismerhetetlen gázpedál a ma ismert korszerű típusok után megdöbbentő kontrasztot képez a múlttal.

Városban még nem annyira, de autópályán már nagy a menetzaj, a fogyasztás sem csekély, a futómű kemény, a karosszéria mégis billegős, és parkoláskor igencsak izomból forgatható a volán – összességében a Ladák meglehetősen darabosak. Mit lehet akkor bennük szeretni? Például a váltót, a pörgős motort, vagy azt, hogy van hely a családnak, a csomagoknak. Ami pedig a legfontosabb, az a fillérekből való karbantartás. A Ladával kapcsolatban még él a gyakorlat, hogy minden sarkon értenek hozzá, minden autósboltban tartanak ilyen-olyan alkatrészt, és akinek van némi műszaki érzéke, otthon is nyugodtan bütykölhet rajta.

A Használtautó.hu adatbázisában 700-nál is több Lada hirdetés található, és van választék szép kerek-, illetve kockalámpásokból. Talán mondanunk sem kell, a legtöbben 2101-esre vágynak, a korai évjáratok színe-java azonban hamar a gyűjtőknél landolt, és már csak ritkán bukkannak elő szőrös gumis, alig futott, garázsból kiolvasztott leletek, amelyeket horror árakon kínálnak. Most egy 1980-as, sárga színű példányt találtunk, 50 ezer kilométeres futásteljesítménnyel, eredeti fényezéssel, 395 ezer forintos áron. Akit az apró részletek nem érdekelnek, csak a szociautós hangulatra utazik, az boldog lehet a későbbi stílust képviselő 1200 S modellel, amely az 1300-as kasztniját hordja, de csak az 1,2-es, 60 lovas alapmotorral mozgatva – 320 ezer forintért egy makulátlannak tűnő, szürke színű, 1987-es Zsiga kelleti magát. Az „ezerkecskét” kombiként is forgalmazták (2102), de ebből a karosszériaváltozatból szerényebb a felhozatal: sokáig bogarásztunk, amíg ráakadtunk erre az 1976-os példányra.
Hirdetés

Nem csak a nyugati típusoknál, a Ladánál is el lehet szállni, amit bizonyít ez a meseországból, azaz gyűjteményből származó, OT és FIVA minősített, 1977 óta 12 ezer kilométert futott 2103-as „ezeröcsi”, potom kétmillió forintért. Az ikerlámpás 1600-as, a korszakos csúcsmodell ritka madár, olyannyira, hogy komolyan vehető autót nem is találtunk, csak egy 1984-es, homokszínű 1500 S maradt fenn a rostán, amely a 2103-as motorjával viszi a 2106-os bódét. A fiatalabb kockák nem annyira népszerűek, mint a kereklámpások, de aki erre gerjed, nem vállal nagyobb kockázatot, hiszen a nóta ugyanaz, csupán a hangszerelés más. A 2104-es kombikat leginkább igavonónak használják, de az 1,3-as 2105-ösből, és az 1,5-ös motorral szerelt 2107-esből érdemes lehet vásárolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Én csupán annyit tennék hozzá a dolgokhoz hogy mindenkihez más autó dukál. Ha valakinek az autómata klíma, a kemény sportos futómű, a vajfinom komrány, a hulla csend 200km/h-nál és a faberakás jelenti egy autó értékét akkor annak egyértelmű hogy nem a Lada a megfelelő választás. A Lada igenis alkalmas mindennapi használatra, már csak ha a saját példámból indulok ki. Ezek az autók a munkásosztálynak készültek nem volt mérvadó a luxus… . Ha valakinek viszont az a lényeg hogy egy olyan autója legyen amire évente 21000 forintot kell fizetni, nevetséges összegekből vásárolhatunk hozzá alkatrészeket ( más nyugati márkákhoz képest) csak tudni kell milyet. Akinek van egy kis műszaki érzéke az el tudja végezni az alapvető karbantartásokat amiket egy ’70es évek eleje óta majndem változatlanul a mai napig gyártott autó kíván. Nehéz a kormány? Sokat fogyaszt? Tegyél egy kis olajat a kormányműbe, húzzál utána, egyből nem fog lógni ez körülbelül 5 percet vesz igénybe. Fogyasztásra a helyesen beállított karburátor és halálpontos gyújtás a megoldás. Az enyém 7 literrel megy el vegyesben, 8,5 liternél télen sem evett többet, fogyasztási rekordom 6,7 liter volt 5 sebességes váltóval. Szűk családi körben a 3. Ladát hajtom, az első 1200S 430ezer futott kilóméter után kényszerült a méhtelepre mivel a kaszni menhetetlen volt. Ezen kilóméterek alatt NEM LETT MEGBONTVA A MOTOR. Ennyit tesz az odafigyelés. Azért nagyon szeretnék látni olyan BMW-t amin ennyi idő alatt nem lett a hengerfej legalább egyszer javítva, de ez más tészta. Ha valakinek mégsem szimpatikus a szovjet gépgyártás remekműve akkor örüljön hogy nem kell vele bajlódnia és ne rontsa el a többiek szórakozását mindenféle rosszindlatú kommentekkel 😉

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Most tettem fel a hasznaltauto-ra a szüleim világoskék kocka ladáját.Nekem kellemes emlékeim vannak a Ladákról. Ladán tanultam vezetni, azon is vizsgáztam. Jó volt. Bár én utána Skoda párti lettem a 105,120-szal. A cikkben sereplő nyugati váltáson én is átestem.Első nyugati autóm nagy szívás volt szó szerint. Golf I, 1,3 B, a szívató rá volt engedve amikor vettem, egyébként nem volt alapjárat. Csekély 12 literes fogyasztása miatt nem lopta be magát a szívembe. Igazi mámor volt utána az 5 literes gázolaj fogyasztású Uno-m. Utána csak egyre jobb autóim lettek szerencsére.
    Szóval a Lada eladó, 49 ezer km van benne, szinte a városban használták. Friss műszakis, ott nem találtak nála hibát. 350 ezerért vihető.

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Hello!

    Olvastam, hogy nagy Skodás vagy! Van a családban (jelenleg én hajtom) egy 110 S-coupe. Nem tudod honnan tudnék hozzá fűtő radiátort kukázni. (100-as, természetesen passzol)

    Köszi!

    Üdv.: Nándi

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Csípem,amikor megjelenik egy ember,és csípőből leidiótáz minden kommentelőt.Mert az ő véleménye a tuti,mindenki más csak marha lehet.Lassan olyan lesz ez,mint a Totalcaron..

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Nekem az elsőszámú kedvenc autóm a 2101-es Zsiguli, ami az-az autó volt amit kb. 11-12 évesen önállóan vezettem ( nem a fater öléből mint az előtt 🙂 ) igaz az első elindulásnál nyikkant is gumi mert előtte nem kuplungoltam még soha azt neki csattantam egy kenyérszállító Roburnak, amire fater jó le is szidott. Régóta vágyok egy első gazdás eredeti állapotú Zsigulira csak az a baj amit suli mellett összekeresek az még magamra sem teljesen elég. Majd, ha rendes fizetésem lesz tutira valóra váltom az álmomat. Nem a nagyzolás a lényeg hanem az érzés:)

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    🙂 Hát igen teljesen jól írtad a dolgokat. Én nem is az újabb BMWkröl beszéltem megbízhatóságban, hanem a régebbiekről. A japánokról is csak a múltban lehetett beszélni a megbízhatóság bajnokaiként, ma már ott is vannak gondok. Úgy látszik nem éri már meg megbízható autót csinálni, vagy egyszerűen már nem lehet a magas eladások miatt ilyeneket gyártani. Ami mindenképpen versenyre kényszeríti a gyártókat, hogy egy újabb vonzó típust adjanak ki gyerek betegségekkel, aztán hívják őket vissza szépen sorban. Ami a Ladákkal nem fordult elő mert otthon egy villáskulcskészlettel és csavarhúzóval javítható volt, na ennyiből tényleg veri a legtöbb autót. Csak hogy visszakanyarodjunk a témához. 🙂 Na és persze a környezet tudatos autó gyártás is megnehezíti a mérnökök dolgát, hogy olyan anyagokat használjanak amik kevésbé károsak a környezetre , meg ne is legyenek drágák. Amiket meg annak idején mondjuk kb. száz éve kitaláltak. és sok hosszú évet szolgáltak egy autóban azokat most nem teszik bele. Mert hát védeni kell a földet.

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Aki eddig nem szerette meg a Ladákat,az már ezután biztosan nem is fogja:-)Már csak a ritkasága miatt sem.Egyébként a BMW árán több Ladát lehetett venni,fölösleges hasonlítgatni.Jó gép a bajor is,de másképp.Strapabíróságban nem biztos,hogy bír annyit,mint az orosz csoda,értem ezalatt a rengeteg melós Ladát,sz@rrá pakolva,utánfutóval,földúton,stb.Pedig az sem arra lett tervezve,de bírták,nem estek atomjaikra.

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Értem. Csak akkor miért vannak a 55-120 e ft-ig a kuplung szett(normális márka Sachs, Valeo) árak az olyan kiadású típusokra? Nem a szerkezet és nyomcsapágy + tárcsa, hanem SZETT. A Quinton Hazell lehet van annyiért de az annyit is ér.
    Csak azt tudnám, hogyan tudnak bizonyos emberek tized áron hozzájutni bármihez hivatalosan???
    Mi van akkor ha Én is autószerelő vagyok? Én meg a japánokra esküszöm és még sincs japán kocsim, mert a gatyám rámenne az alkatrészekre ha esetleg valamit cserélni kellene! Mert ha tartósságról beszélünk az nem a Lada és nem is a Bmw az tuti. Talán még a régi E190 vagy az E250-es Mercik a megbízhatóság mintaképei amik 600-700 e km-et meg még többet is elgurultak úgy, hogy szinte csak a kopóalkatrészt kellett cserélni. Hol lesznek már akkor a többiek? Már másik két-három kocsit gyártanak addigra belőle.
    Az E39-ekben miért adta meg magát a motor 150 e km alatt legalább az 2-3%-ában? Sőt tudok nem 1 garanciális motorcseréről is. Tehát megbízhatósában azok sem verik pl: a japánokat. Más márkáknál ekkora arány még nem volt.
    Nekem a Volvo-ba volt közel 60 e ft a komplett szett és Valeo amit gondolom tudsz, hogy a gyári kuplungja Valeo, ja és a kocsi 11 év alatt úgy ment műszakira, hogy semmit ismétlem semmit nem kellett rajta cserélni. Még csak egy lengéscsillapítót sem. Mindjárt 150 e km van a lengéscsillapítókban és még gyakorlatilag teljesen jó. Na ezért van még az öreg Lada mellett egy szerencsére ritka megbízható Volvo!
    Maradjunk annyiban, hogy erre ahol lakom ott ritka a megbízható Bmw. Az egyik jó ismerősöm is esküdözött a Bmw-re(E39) és amikor 6 évesen és 158.000 km-esen ki kellett volna cserélnie a lambdaszondát meg egy vagon futómű alkatrészt és mindjárt legalább 300-350 e ft-ot kellett volna ráköltenie akkor már nem esküdött annyira rá. Inkább eladta.
    A másik ismerős is E39-et használt 4 évig és most Corollája van már 5 éve és eddig sokkal megbízhatóbb, mint az E39 volt.
    Tehát a Bmw sem tud csodákat bár tény, hogy vezetési élményben kategóriája talán legjobbja! De nem csak az a fő szempont egy kocsinál. Aki meg azt mondja az azt sem tudja, mit beszél!
    További jó használatot a Bmw-dhez és használd még legalább ennyiszer különösebb gond nélkül.

    [b][u]Na jól elkanyarodtunk a témától![/u][/b]

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    15.000 forintért is van szerkezet 13.000 a tárcsa meg pár ezer a kinyomó csapágy. Tehát nem 120.000. 🙂 De mindegy autószerelő vagyok a Ladákkal még jó tapasztalatom nem nagyon volt. Kevés kilométer sok hiba.

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Ugye nem baj ha nem rohanok azonnal E21 vagy E30-at venni?
    Szerintem te kifogtad azt az 1 verziót amit maga Isten rakott össze, mert több szerelő és szerviztől tudom, hogy a Bmw-k igen szervizigényes jószágok! Ha annyira tutik a Bmw-k(az őskövületekre gondolok: 1972-1982) akkor miért nem azokból fut 500-600 ezer az utakon? Gyakorlatilag ezek is kihaltak, mint a dinoszauruszok. Ha rajtam múlna 5 éven belül belelökném a 140-150 ezer km-et, de ilyen üzemanyagárak mellett 20 év alatt sem.
    Ha abban megáll valami akkor az út szélén csak úgy hipp-hopp megjavítod egy csavarhúzóval? Hát biztos, hogy nem.
    Biztosan jó kocsik a Bmw-k sőt, de azért nem kell elröpülni tőle, mert a Ladához képest iszonyatos árai vannak az alkatrészeknek és ugye mint mindenki tudja a Bmw alkatrésze sem örökéletű, sőt. Mennyi is egy E21 kuplung szett? 120.000?
    Ja? A Ladának meg 11.000? Csak nehogy azt mond, hogy 10X tovább tart mert ezt te sem hiszed el! Nekem most 120.000 km közelében van a kuplungja és egyenlőre teljesen hibamentes. 235.000 km. van a Ladában és még a 2. kuplung szettet koptatom 30 év alatt, ami azért nem is rossz, hogy kb. 10 év óta télen is eléggé meg van rúgatva, meg jó időben is igen meg van terhelve(szeretem ugráltatni de nem koptatni a gumit) a városi használata miatt az egész erőátvitel. Tehát nem múzeumban kiállított darabról beszélek!
    Furcsa módon a Ladákat mindig is az igénytelensége miatt kedvelték(akik kedvelik még a mai időkben is) oly sokan és nem voltak és nincsenek elszállva tőle, hogy hú de fasza kocsi! Strapabírása és a filléres alkatrésze miatt jó alternativa. A technikájához és a fenntartási költségekhez viszonyítva talán a legjobb választás. Ha már a német terméknél maradtál azért a Wartburg és a Trabi is jó volt a maga nemében, de a kétütemű motorja révén kissé nagyon egészségtelen kocsik voltak, na meg a papír karosszéria Trabin. A négyütemű verziói meg már régen kihaltak a jóféle VW motorral szerelve, pedig azok mentek még, mint a mérgezett egér.

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Ha körlámpa akkor BMW E21 vagy E30 nekem itt kezdődnek az autók, én ezekről is olvasnék szívesen egy cikket. 325ös E30-al járok gyakorlatilag meghibásodás nélkül 12 éve. Most 200.000 kilométeren is túl vagyok vele, az autóban pedig 380.000 km van. Gyakorlatilag majdnem csak gyári alkatrészek vannak még benne egy két szilentet gömbfejet. leszámítva. Ennyi idő alatt egy Lada atomjaira hullik. Akkor már inkább egy pupos Wartburg vagy 500as trabi ha a szocialista berkekben kellene válogatnom.

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    Egészen addig én is azt gondoltam,hogy nehéz a kormány,ameddig nem vezettem egy szeró nélküki Suzuki Sedant.Na az már komoly,ahhoz képest a Lada kisasszony autó.Nekem egyszer volt igazán nehéz a kormányom,amikor műszakin minden gömbfej ki lett cserélve,és a régi repedt műanyagos kormánykereket kicserélték gyári sportkormányra,ami ugye kisebb,mint az eredeti.Na akkor kellett az izom kb 400km futásig,utána bejáródott.Tény,hogy amennyit a Ladám evett,annyival elment a 150 lovas,1450kilós benzines Alfám is,de az már klasszisokkal modernebb motor.és hosszabbak a váltó fokozatai.

  • 2017.10.31. at 18:44
    Permalink

    http://veteranzsiguli.hu/ itt inden típuskérdésre választ lehet kapni és elnézést ha vulgárisnak tűnt a kommentem nem akartam megbántani senkit így pontosítok,a fogyasztási adatokat és kemény kormányzást szeretném kritikával illetni,valóban nem egy szervós csoda de akinek egy 12éves gyereknél több ereje van simán kitekeri ( 21 vagyok, 8évesen már menta manőver),valamint a fogyasztás is eléggé láb függő,apukám 3 1500-ast hajtott 10 litert max. állandó 140-es tempó mellet evett, vagy a gyári beállítások mellet persze sokak véleménye hogy mely beállítási adatok melletti fogyasztást kell figyelembe venni. 🙂

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Kedves hil! Köszönöm észrevételeit, és Önnek igaza is van. A cikket azonban nem Lada történelmi áttekintésnek szántuk, nem véletlenül a Használtautó rovatban jelent meg az írás. Nem az volt a szándékunk, hogy rossz színben tüntessük fel a márkát, lenézve a mai modern konstrukciókkal szemben, ez nem lett volna részünkről nagy dicsőség. A Lada még itt van, velünk öregszik, és aki szeretne, az vajon talál-e, és ha igen, akkor van esély még szép példányokra? Csupán röviden vázolni próbáltuk, melyek az alaptípusok, mit érdemes várnia annak, akinek kimaradt az életéből, és hogyan alakulnak a jellemző piaci árak. Üdv: KZ

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    A cikket a tapasztalataim alapján pár gondolattal kiegészíteném:

    – A legjobb választás a Ladák közül szerintem egy 1991 utáni 21053, vagy 2107 – magam is egy 21053 birtokosa vagyok. Egyrészt azért, mert ezek már nem futottak a ’80-as évekre jellemző baromi gyenge minőségű (néha teherautókból, vagy buszokból átmentett) motorolajjal, ráadásul 5 gangos váltóval jöttek mind, ami szintén nagyon jótékony hatással van a motor várható élettartamára. Az enyémben 93.000 km van, és a Shell 10W-40-es olajat nem eszi.
    Érdemes még “márkás” olajszűrőt rátenni, (Champion; Mann; Mahle), ugyanis ezeknél már indítózás közben van olajnyomás, míg a kaphható szűrők nagy többségénél csak a motor beindulása után kb. fél másodperccel alszik ki a piros fény. Ilyenkor indítás után a szelepek is jobban csattognak. Ezzel az apró trükkel kb. 3-szorosára növelhető a motor élettartama.

    A fogyasztás mérséklésére jó állapotú motornál fennáll a kissebb főfúvóka behelyezésének lehetősége is, ami ugyan visszavesz a teljesítményből, viszont kb. 1-2 liter/100km-rel gazdaságosabban autózhatunk utána.

    Azt viszont hozzá tenném, hogy akinek nincs módja fedett helyen tárolni a kocsiját, ne csapjon fel Ladásnak. A fényezés baromi gyorsan lemattul, és a korrózió már 1-2 év múlva láthatóvá válik, 4-5 év alatt meg teljesen tönkreteheti az autót. A rendszeres alvázvédelemmel kezelt, garázsban tartott példányok viszont nagyon egyben vannak.

    A véleményem az, hogy akinek gondot okoz egy villanykapcsoló kicserélése, vagy nem szívesen szerel, az jobban jár egy Swifttel, filléres kiegészítő apróságok azért igénylik a rendszeres karbantartást (biztosítéktábla, kuplung, fék, gyújtás rendszerek, karburátor). Az alkatrész árak pedig tényleg nagyon olcsók, de a Strat-Bárdi-Unix vonalon mozogva könnyen botolhatunk döbbentesen rossz minőségű utángyártott alkatrészekbe. A XVI. kerületben viszont van egy kiváló Lada bolt (www.ladabolt.hu), ahol tényleg minőségi alkatrészt kaphatunk, igaz, egy kicsit drágábban, de visszahozza az árát. Ezek többnyire gyári alkatrészek, vagy gyár által minősítettek.

    Nem kényelmes, és nem is dinamikus egy mai autóhoz mérten a Lada, de van egy olyan hangulata a vezetésnek, amit szerintem mindenkinek át KELL élnie, aki egy kicsit is szereti az autókat. Ebben pl.: tutira nem fogsz elaludni menet közben, minden kilóméter egy élmény – legalábbis számomra. Már Belgrádot, és Berlint megjártam vele, soha, sehol nem hagyott ott. És ha valami hibája lesz, azt már jó előre jelzi koppanásokal, csattanásokkal, esetleg rendellenes viselkedéssel. Ha akkor időben cselekszünk. soha nem lesz vele bajunk. Lehet, ha több pénzem lesz, veszek egy másik autót, de ezt nem adom el, az tuti. Egyébként itt az autóm:

    http://veteranzsiguli.hu/Veteran_Zsigulik/Bakondi_Tamas/Bakondi_Tamas.html

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Nem akarok okoskodni de németországban tavaj óta ismét lehet kapni a “kocka” Ladát. 1,7 L euro4-es motorral van felszerelve. Az ára 7500euro (kb.: 2100000 Ft) és van rá roncsautó beszámítás is. Amúgy csak egy kereskedő foglalkozik velük de a “kockák” mellett árulják az új tipuskat is a Kalinát és a Priorát.
    Mondjuk a kereskedő azt mondta a “kockát” inkább gyüjtőknek és nem általános felhasználóknak ajálja.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Csak azt nem értem, hogy a cikk írója ezeket az “apróságokat” miért nem vette figyelembe, mert írásából az jön le, hogy teljesen kökorszaki autó volt, pedig nem, a maga idejében korszerűbb volt, mint az alapul szolgáló 124-es

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Plusz még megerősítették az alvázat,a hátsó tárcsaféket dobra cserélték,emeltek a futómű magasságán,és erősebb stabilizátort szereltek be.A hűtőt és a fűtőradiátort is nagyobbra cserélték,nem véletlenül:-).Kilincsek,lámpák,de ez nem annyira lényeges.Szerintem a változtatásoktól csak jobb autó lett.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Tetszett a cikk, de: az írója jobban körül járhatta volna a témát az 1200-as tekintetében, mert az oroszok több dolgot is módosítottak a Zsiguliban a Fiat 124-hez képest. Motor például: felül vezérelt, felül szelepelt (124: alul vezérelt, oldalt szelepelt), vezérműlánc feszítés módosítása, a futóművön is voltak változtatások az én ismereteim szerint, de volt még több apróság is.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Igen valóban vannak új kocka Ladák amiket átszállítanak Ukrajnába és ott lökik rá a kerekeket.
    Ha hoznának be az országba a mostani gyártásban levő 2107-est aminek az ára a hazájában ft-ba átszámolva éppen nem éri el az 1 milliót biztos, hogy valahogyan beruháznék 1 jó kis injektoros 1.6-os motorral felvértezett példányra! Csak valóban az a gond, hogy Euro 3-as motorja van és gyakorlatilag a sok Suzuki nagy része a kutyának sem kellene mert biztos,hogy legalább a 60%-a bevállalna egy új 2107-et! Pláne ha 1 millió alatt lenne az induló ára.
    Most már kezdem lassan azt gondolni, hogy milyen jó, hogy nem adtuk el kb. 10 éve a remekbe szabott 2101-est. Még mindig többet használom, mint a másik kocsit ami a világ talán legbiztonságosabb autója nevét viseli. Az is jó de nincs az az érzés benne, mint a 2101-ben. Uncsimat idézném “imádom ezt a Lada feelinget és főleg a szagát” pedig a másik nemet képviseli a társadalmunkban és mégis kedveli a drága 2101-emet. Már csak ezért is csípem a bestiát!
    Amíg még működőképes addig biztosan nálam lesz és ha valami idióta nem töri pépesre nekem addig biztos, hogy működőképes lesz csak időnként a kasztnit kell komoly generál alá vetni de utána megint 7-9 évig jó lesz a kasztnija is.
    Az oktatóm(húúú, több, mint 10 éve volt) azt mondta nekem, hogyí ha a Ladát érezni fogom és tudom is vezetni akkor a világban nincs olyan kocsi amit ne tudnék gyakorlatilag azonnal érezni. Belátom, teljesen igaza volt!

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Uraim, az adott évben mindig a következő év autóját választják, tehát 1966-ban lett a Fiat 124 az 1967-es “Év autója”. Ugyanígy, az idei év autója a Nissan Leaf, ezt a tényt 2010 novemberében hozták nyilvánosságra. üdv.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Kedves Cikkíró!
    Utána néztem, valóban 1967 a helyes évszám. Számos helyen azonban 1966 szerepel – ezért voltam én is ebben a hitben ezidáig.
    Mint kiderült, 1966 a gyártás kezdetének éve volt, ill. ekkor mutatkozott be Genfben a Fiat 124-es. Egy évvel rá, tehát 1967-ben nyerte el az Év Autója címet.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Ha jól tudom,az oroszok még a 90-es években is Zsiguli néven gyártották a belpiacos kocka Ladát,konkrétan itthon is látni elvétve 2104-es és 2105-öst Zsiguli márkanévvel.Tehát szerintem nem kizárólagos az,hogy csak a kerek lámpás típusok lehetnek Zsigulik,egyébként nagyrészét annak is Lada néven forgalmazták nálunk is.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Kedves redgrs! Ha megkérhetem, szánjon rá 5 percet, hogy kifejti, mit is tart a leírtakban baromságnak – gondolom a csillagozott szó ez akart lenni. Semmi kifogás a kritika ellen, ha építő jellegű, hálásak vagyunk érte, mert mi vagyunk Önökért, olvasókért. De ez így bele a levegőbe, kicsit sablonos. És miért is a kockák viselhetik a Lada nevet? Üdv: KZ

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Jah,és majd elfelejtettem.Melyik mai technikával fognak 40 év múlva raliversenyeket nyerni?Szerintem mindenki tudja a választ,egyikkel sem.Hiába Impreza vagy Lancer,megy a süllyesztőbe.A kocka Ladákat a mai napig keményen versenyeztetik.Félelmetes,ahogyan azok a Ladák mennek….

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Szerintem még emlékezni sem fogunk rájuk,mármint azokra a nyugati technikákra,amire gondolt.Nem hogy használatban lennének majd.A 90-es években kezdek az autók egyre inkább egy kaptafára készülni,addig még csak meg lehetett különböztetni az egyes márkákat.De most?Egyébként ha jól tudom,a mai napig gyártják a kocka Ladát,1,6-os injektoros és katalizátoros motorral,5 sebességgel.Csak ide nem hozzák,mert euro 3-mas a motor.Pedig lehet,hogy lenne itt is rá igény,főleg kedvező áron.Persze,nem említhető egy napon technikailag a mai autókkal,meg felszereltségben sem,de ki mondta azt,hogy amiket rásóznak az emberekre arra mindenkinek szüksége van?Itt a nyugati autókra gondolok konkrétan.A modernizált Samarát sem hozták,pedig kívül-belül szebb,mint a régi,még ha alapjában ugyanaz akkor is.Ha megnézzük,a Dacia is az egyszerű technikával és kedvező árral lett sikeres az új típusokkal.Az is igaz,hogy a 110-es halála itt az irreális ára lett.Véleményem szerint ha egy régebbi Lada nem rozsdásodna,örökös lenne,de 40 évet simán kihúzna.És az 1,2-es motorok sem voltak erősebbek nagyon sokáig,mint a Lada 60 lóereje,a Fiat 8 szelepese ma is annyit tud pl.A Lada fő erénye a tartóssága és egyszerűsége volt,a fogyasztás meg akkori színvonal mellett egyáltalán nem eltúlzott.Csak azt ne mondja nekem senki,hogy a mai átlag magyar autósnak nem lenne bőven jó egy öreg Lada,itthoni használatra.Főleg ezekre a kiváló utakra.Persze,amikor bejöttek a nyugati gépek,mindenki azt akart,ciki lett a keleti autó,aztán az első javításra ráment volna inge-gatyája,így elkezdtek kókányolni,olcsón megoldani,meg is lett az eredménye,konkrétan alig van olyan 10éves használt eladó nyugati autó,amire ne kellene azonnal több százezret költeni.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    üdvözlet,személy szerint imádom a Ladákat és a Zsigulikat mivel mindenki tudja ugye,hogy a kockák viselhetik a Lada neve. Apukámnak világ életében keleti autója volt és rengeteget vezetett nyugatit is így nyugodt szívvel mondom,hogy a cikk jó része ba*mság.de embere válogatja ki mit vesz igaznak én csak annyit kérdezek autószerelőként,Hol lesz a mostani nyugati technika (főleg a 90-től 2005-ig gyártott) 30-40 év múlva?

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Jogos az észrevétel.De szerintem akik így hirdetik,egyikük sem igazán autórajongó típus.Szerintm a Skoda-Lada ellentét már rég a múlté,azóta inkább baráti a kapcsolat,mint szocialista autókat kedvelő emberek.Az a lényeg,hogy sokan vagyunk,akik szeretettel gondolnak a régi autókra,és nem úgy,mint bontóba való roncsokra.Én is szeretem a Ladákat,de egy 408-as vagy 412-es Moszkviccsal is boldog lennék,éppúgy,mint egy 1000MB Skodával,az gyönyörű.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Nekem is első autóm egy lada 2101-es volt. Nem volt különösebb problémám vele csak megöregedett sajnos. Azután jöttek a nyugati “gépcsodák” egy Suzuki Swift hát… inkább haggyuk… Azután egy G Astra az már nagyobb volt a Swiftnél de sokkal több gond volt vele és többet evett a ladánál is. 2007-ben ‘hál istennek megszabadultam tőle és vettem egy új Lada 1118 (kalinát) amit azóta sem bántam meg. Olcsón fenntartható,megbízható nagy helykínálat nagy csomagtartó az alaptipus is nagyon jól felszerelt kis fogyasztás stb… A fent említett két modellnél (Suzuki,opel) 1000x többet ér!

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Egy kis helyesbítés: A Fiat 124 nem ’67-ben, hanem 1966-ban volt az Év Autója.
    Amúgy tetszik a cikk, szeretem én is a Ladákat! Egy 1.5-ös kockában nőttem föl.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Hát tény,hogy az öreg ezerkettesemben egy hosszabb országjáró túra a vezetőülésben felért egy kínpaddal:-).De én szerettem az autót nagyon,egyszerű,mint egy darab fa.Egyébként megnéztem a 400 ezres 94-es fehér kockát,jó befektetés lenne,pláne ha alkudnék belőle.

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    Nekem is volt, ráadásul egy családi körön belül levetett 2106-os, 1600-as motorral – a rokon anno vezetői körökben mozgott, bánya-főmérnök volt, így aztán rendelkezett a “szocialista összeköttetéssel” 🙂 Egyébként én arra is láttam példát munkahelyemen, hogy tényleg akkora presztízs volt a Lada a 70-es években, hogy nyugati kocsiról cseréltek Zsigára, a figura külkeres volt, szép Renault kocsija volt, és mégis kellett neki a ruszki cucc. Megmondom őszintén, nem szólom le a Ladát, mert akkor jó volt, de nem sírom vissza, ahogy a cikkben is mondják, nehézkes, darabos gép volt. Már elkényelmesedtem, ha veterán (amit már nem veszek), akkor talén egy Citró DS, az nem törné fel a hátsómat 🙂

  • 2017.10.31. at 18:45
    Permalink

    A Lada mai szemmel tényleg elavultnak számít.De lényegében a múltunk része,nekem is ez volt az első autóm.A jellegzetes Lada szagot imádom,semelyik másik autóban nincs ez az illat.Egyébként visszasírom a strapabíróságát,a filléres alkatrész árakat,és öreg korában is fantasztikusan megbízható gép volt.És tényleg nem kellett egy mestervizsga a karbantartáshoz vagy javításhoz.Nekem még biztosan lesz egyszer öreg zsigám.Imádom.

Vélemény, hozzászólás?