A Lada 4×4 vetélytársai és alternatívái

Kis 4x4-esek újonnan és 4x4-esek használtan 3,2 millió forintig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újonnan a Lada 4x4 a legolcsóbb összkerékhajtású itthon, megnéztük, mit kapunk használtan az áráért. Még tél előtt, amíg olcsók a 4x4-esek.

Az olcsó és jó ár-értékarányú autóiról elhíresült Suzuki Jimny terepjárója is vagy 1,5 millió forinttal drágább újonnan a Lada 4x4-nél. Utóbbi 3 millió forint körüli alapárát figyelembe véve ez igencsak jelentős különbség, hiszen másfélszer annyiba kerül a kis japán terepes, mint az orosz. Persze el lehet mélázni a felszereltségek közötti különbségen, és így tekintve az árakat, abszolút reális a Jimny-ért kért összeg is. Hiszen a 2,849 millió forintba kerülő Lada 4x4 Classicban a tükörállítás is manuálisan végezhető, míg a 3,199 milliós Urban kivitelhez már ülésfűtés is jár, sok egyéb viszont abba sem. A Jimny 4,49 millió forintért például ad légzsákokat és minden egyéb alapvető biztonsági kiegészítőt, sőt 200 ezerrel drágábbért már légkondicionálót is. Bár a piacon a Suzuki Jimny áll legközelebb a Lada 4x4 adta élményhez, a piacon nem a Jimny a legolcsóbb összkerekes Suzuki. Hiszen Swift már 4,217 millió forintért elvihető összkerékhajtással és légkondicionálóval, ám terepjáró-képessége korántsem említhető egy lapon a Jimny-ével vagy a Lada 4x4 tudásával. Hasonló a helyzet a méretben igen, árban és tereptulajdonságokban viszont a Ladával szintén nem összevethető Fiat Panda 4x4 Climbing modellel, amelyet 5,14 millió forinttól kínálnak. A Lada 4x4 újonnan megvásárolható vetélytársféleségeinek – azaz a kis összkerekes modellek – sora ezzel véget is ér, hiszen 4,94 millió forintért már új UAZ is kapható. A használt piac viszont tartogat érdekességeket. Például 2015-ös pickup Ladát 3,949 millió forintért. A használt modellek között kizárólag olyanokat kerestünk, amelyek nem csupán összkerékhajtásúak, de terepáttétellel is rendelkeznek. Egyéb szűkítő tényezőt nem adtunk meg, hiszen a Lada 4x4-ből sem kapható például légzsákos vagy légkondicionált változat sem. Persze gondolhatnánk, hogy csupán a felező igénye megtizedeli a mezőnyt – ami alapvetően igaz – ám valójában így is szép számmal feltűnnek különlegességek. Például a Lada Niva után a lista elején megjelenő román ARO terepjárók is rég kikoptak már a hazai utakról, fellelhető példányait azonban már 180 ezer forinttól kínálják a hasznaltauto.hu-n. Persze ezek még éppúgy nem „csak ülj bele és használd” állapotú járművek, mint a 250 ezerért kínált Isuzu Trooper vagy a 100 ezer forintért hirdetett Lada Niva. A 299 ezer forintos „felező+diffizáras” Daihatsu Hijet kisbuszt viszont abszolút használhatóként hirdeti gazdája. Nem úgy a jobbkormányos SsangYong Mussót, GAZ 67-et vagy Mitsubishi Pajerót ugyanennyiért. Szintén szép emlékeket ébreszt a 320 ezer forinttól kínált Daihatsu Rocky, illetve a Jimny-előd Suzuki Samurai, ám a Daihatsu Ferozáért már legalább 440 ezret kérnek. Ugyanakkor nem csak efféle youngtimerek, hanem valódi veteránok is elérhetők ebben az ársávban, alig 200 ezer forinttól. A fent említett GAZ mellett Daihatsu F50, LUAZ vagy UAZ modellek széles választékától egészen a Fiat Campagnoláig vagy a Steyr Puchokig, például a háromtengelyes Pinzgauer 712M 6x6 egy példányáig tart a kínálat. Persze szintén 400 ezer forintért olyan, nem éppen tip-top, de „akár lábon is vihető” nagy nevek is sorakoznak, mint például az Opel Frontera – a Monterey kétszer ennyibe kerül –, majd a Nissan Terrano és a Patrol. A legolcsóbb Jeep Cherokee 150 ezer forintba kerül, Suzuki Vitarát pedig 312 ezertől kínálnak.
Hirdetés
320 ezertől prémiummárkák termékei is megcsíphetők, főleg Range Roverek, hiszen a legolcsóbb Mercedes ML 990 ezer forintba kerül, G-osztályból pedig 1,2 millió a legolcsóbb. Már 350 ezer forinttól indul a licencek alapján készült típusok hada, a Pajero-rokon Hyundai Galloperrel – a Terracan 820 ezernél kezdődik – és a Jeep Wrangler utánzatúként is létező SsangYong Korandóval 399 ezer forintért. A SsangYongnak egyébként is szinte a teljes palettája említhető, hiszen majd’ mindegyik kapott terepáttételt, beleértve a nem a szépségéért szeretett Rodius egyterűt is – 860 ezer forinttól. Valaha itthon is forgalmazták és most 900 ezer forinttól kínálnak Tata Safarit, 695 ezerért pedig Tata Telcoline pickupot. Szintén 400 ezer forintnál indul az olyan nagynevű terepesek kínálata, mint a Toyota 4Runner, valamint a Land Rover Discovery, a Land Rover Defender pedig 1,449 milliónál csatlakozik hozzájuk. Egy eredeti Jeep Wranglerért legalább 1,499 millió forintot kérnek, és elmondható, hogy ennyiért már szinte bármelyik eddig említett típusból találni jó állapotút. A különlegességek között említendő a Mitsubishi L300 kisbusz 715 ezer forintért, vagy a Chevrolet Blazer, amely például a 21. század elejéről és 1986-ból egyaránt kétmillió forintért kelleti magát. Szintén üde színfolt a Vitara-alapú Suzuki X-90, vagy a 2,4 millió forintos egyedi tereprali versenyautó. A sort pedig olyan óriások zárják, mint a Ford F 150 2,45 milliótól, vagy a hétszemélyes Nissan Pathfinder 2,29 millió forinttól.
4x4-es, 3 300 000 forint alatti autók, terepváltóval
Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Lada Niva 1984-2016 0-358 000 100 000-3 949 000
UAZ 1974-2012 2000-200 000 170 000-1 650 000
Aro 1989-2004 25 000-80 000 180 000-700 000
Isuzu Trooper 1985-2000 140 000-368 000 250 000-1 640 000
Daihatsu Hijet 1996 150 000 299 000
SsangYong Musso 1995-2006 93 000-278 000 299 000-1 599 000
GAZ 1960-1978 30 000-150 000 300 000-2 550 000
Mitsubishi Pajero 1984-2009 20 000-450 000 290 000-3 090 000
Daihatsu Rocky 1985-1994 80 000-300 000 320 000-1 390 000
Hyundai Galloper 1995-2001 113 000-307 000 350 000-1 490 000
Suzuki SJ Samurai 1982-2003 10 000-400 000 135 000-2 000 000
Subaru Impreza 1993-2010 62 000-300 000 310 000-2 980 000
Range Rover 1981-2005 80 000-392 000 320 000-3 299 000
Daihatsu F50 1980-1982 18 000-25 000 385 000-400 000
Opel Frontera 1992-2004 81 000-332 000 250 000-2 333 000
Nissan Terrano 1990-2005 93 000-360 000 339 000-2 550 000
Nissan Patrol 1984-2002 100 000-515 000 265 000-2 799 000
LUAZ 1985-1987 40 000-50 000 360 000-549 000
Jeep Cherokee 1986-2006 83 000-350 000 150 000-2 800 000
Kia Sportage 1996-2001 96 000-290 000 190 000-1 290 000
Suzuki Vitara 1989-2013 32 000-420 000 312 000-3 299 000
Daihatsu Feroza 1991-1997 13 000-201 000 440 000-1 150 000
Mitsubishi L200 1994-2009 80 000-398 000 450 000-3 300 000
Suzuki X-90 1996-1998 119 000-299 000 745 000-1 090 000
SsangYong Korando 1993-2004 16 000-351 000 399 000-1 299 000
Toyota Land Cruiser 1986-2004 178 000-400 000 820 000-3 299 000
Mazda B2500 1996-2007 99 000-385 000 550 000-2 990 000
Opel Monterey 1994-1999 167 000-340 000 880 000-2 100 000
Tata Safari 2003-2005 100 000-234 000 900 000-1 950 000
Tata Telcoline 1999-2005 155 000-160 000 695 000-1 000 000
Land Rover Discovery 1993-2006 90 000-426 000 490 000-3 299 000
Toyota 4Runner 1989-1999 156 000-300 000 400 000-3 000 000
Subaru Forester 1999-2009 89 000-320 000 398 000-2 990 000
Ford Maverick 1993-1996 285 000-410 000 649 000-1 100 000
Mitsubishi L300 1994-2001 232 000-363 000 715 000-1 690 000
Suzuki Jimny 1999-2011 50 000-271 000 530 000-3 298 000
Ford Ranger 1992-2009 115 000-350 000 1 250 000-3 300 000
Mercedes-Benz ML 1998-2005 103 000-520 000 990 000-2 990 000
Nissan Navara 1998-2013 107 000-389 000 650 000-3 300 000
Land Rover Defender 1969-2002 95 000-340 000 1 449 000-3 250 000
Hyundai Terracan 2001-2006 112 000-316 000 820 000-2 100 000
Jeep Wrangler 1989-2002 57 000-280 000 1 499 000-3 300 000
Subaru Legacy 1991-2008 106 000-290 000 380 000-1 790 000
SsangYong Rodius 2005-2007 170 000-272 000 860 000-1 900 000
Chevrolet Blazer 1985-2000 41 000-268 000 299 000-2 650 000
Toyota Hilux 1994-2007 64 000-421 000 1 599 000-3 250 000
SsangYong Actyon 2006-2009 103 000-408 000 1 750 000-2 550 000
SsangYong Kyron 2005-2008 123 000-281 000 1 200 000-2 959 000
Mazda BT-50 2007-2011 140 000-365 000 2 190 000-2 990 000
Mercedes-Benz G 1981-1996 46 000-332 000 1 200 000-3 250 000
Volkswagen Touareg 2003-2008 143 000-648 000 1 890 000-3 290 000
Fiat Campagnola 1974-1980 23 000-45 000 320 000-2 990 000
Ford F 150 1997-2000 155 000-255 000 2 450 000-2 890 000
Nissan Pathfinder 2005-2008 152 000-349 000 2 290 000-3 290 000
Steyr Puch 1970-1975 100-101 000 2 649 000-3 290 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:22
    Permalink

    Arról volt azó, ha visszaolvasol, hogy a lista szerintem hiányosra sikerült viszont sok esetben olyan autók kerültek fel amik igaz, hogy 4×4-esek de közel sem terepjáró alternatívák. Itt jött a szekresztői válasz, hogy a felező miatt ilyen a lista, mert pl a dusterben nincs. Viszont ez a megállapítás szerintem továbbra sem helyes mert több másik autóban sincs a felsoroltak közül, többek közt a 4×4-es pandában sem.

  • 2017.10.28. at 01:22
    Permalink

    Használt terepjárókban nem gondolkodnék. Többségük nagyon leharcolt. Aki naponta kiment vele a szántóföldre az nem kímélte. Az viszont tény, hogy divat lett a “terepjáró” de tízből egy az amelyik valóban erre a célra készült. Az alvázas Suzuki Jimny valódi terepjáró, az oroszok is szívesen veszik. Nos terepjárót kinek készítenek? Elsősorban a katonák számára készültek a legjobbak. Utánuk jön az olyan valódi munkagép, mint a Lada Niva. A városi aszfeltbetyároknak eladott méregdrága csili-vili gépek igazi terepen egy-kettőre elakadnak. Arra jók, hogy a sáros úton ha végigmegy vele az ember a nyaralóig, akkor egy mélyebb pocsolya nem állítja meg őket.

  • 2017.10.28. at 01:22
    Permalink

    Azt hiszem itt valami hianyzik.
    Megpedig az hogy Outback kivitele volt az Imprezanak meg a Legacy-nak is.
    Ezek az Outback verziok voltak emelt hasmagasaguak, felezovel es korbe muanyagozva az ajtok kuszobok kerekivek.
    A sima Legacy az nem terepjaro, nem emelt felezo nelkuli de 4 kerekes.

  • 2017.10.28. at 01:22
    Permalink

    Egyik ismerősömnek van legacy-ja abban aztán marhára nincs felező. Viszont a krokodilt meg grátiszban alig lehet alátenni…… Jó terepjáró alternatíva…….

  • 2017.10.28. at 01:22
    Permalink

    A Subaru Legacy/ Impreza parosban volt felezo: [url]http://totalcar.hu/tesztek/legacy/[/url]
    Bar inkabb csak 2/3olo, mert nem csinal az attetelekbol 1/2et, de ez reszletkerdes.
    Itt pedig terepen is lathato ahogy kiment egy Cheroee-t meg Defender-t.
    [url]https://www.youtube.com/watch?v=-hugPlB9-Vw[/url]
    Persze oroszul hogy legyen minn puffognod. 🙂

  • 2017.10.28. at 01:22
    Permalink

    És most komolyan, de milyen terepjáró képessége van egy Legacy-nek? Milyen alternatíva, amikor olyan alacsony az egész, hogy alánézni sem lehet. Egy 30 centis bukkanón fennakad az alja.

  • 2017.10.28. at 01:22
    Permalink

    A cikkből kimaradt egy fontos márka, a Mahindra. Az indiai cég ugyanolyan szellemben építi autóit, mint ahogy a Lada a Nivát, és meg is vásárolható nálunk több modelljük.

    Az aktuális Autó-Motorban is olvasható a Lada 4×4-es tesztje, és a Jimny mellett a Mahindra Quantót írták, mint újonnan kapható riválist.

  • 2017.10.28. at 01:22
    Permalink

    Mellesleg szerintem az, hogy van benne terepváltó vagy nincs, a mai agyon elektronizált vezérlések korában már egyáltalán nincs egyenes arányban a terepező képességekkel.

Vélemény, hozzászólás?