Vajon van alapja még a japán autók legendájának?

Megbízhatóság és származás - összefügg, de ne az emblémát nézzük!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán autókról mindenki tudja, véli, hogy megbízhatók. Vajon helyesen? Szerelőket kérdeztünk, statisztikákat néztünk, hogy kiderítsük a választ, ami nem egyértelmű.

Ha megbízható, tartós autót szeretnénk, akkor japán autót kell venni. Tudja ezt mindenki, és valószínűleg elvétve vannak csak olyanok, akik ezt valós tapasztalat alapján állítanák. Legenda ez, közhely, ahogyan az is, hogy francia vagy olasz autót tilos/rizikós választani. Ugyanakkor nyilván mindkettőnek van alapja. Az persze már más kérdés, hogy mennyire naprakész információkon alapulnak ezek a közvélekedések.
Egyértelmű, hogy a japán autók az európaikhoz mérten 20-30 évvel ezelőtt jobbak voltak. Főként a volt KGST-országok járgányaihoz mérten. Aki akkoriban japán autóhoz jutott, az több fényévnyi ugrásnak tudhatta be a változást, más világba csöppent, s ésszel felfoghatatlan volt, hogy mennyivel tartósabbak, minőségibbek voltak, mint a környező országokban készülők.
Az sem nagyon vitás, hogy a japánok nem csak a Ladáknál, Skodáknál voltak jobbak, hanem az európaiaknál is előbbre jártak, amelyek persze szintén nem voltak rosszak, de azért mégis lemaradásban voltak. De vajon mi a helyzet ma? Még mindig van előnyük a japánoknak? Netán az autóipart is kétségtelenül érintő globalizáció már elmosta a különbségeket s ma a japánok nem feltétlenül tartósabbak és megbízhatóbbak már? A választ nyilván csak kapiskálni lehet, s nem megadni. Meg lehet például kérdezni szerelőket, s meg lehet nézni a megbízhatósági listákat is. Mi mindkettőt megtettük!
Nézzük először az ADAC 2003-as listáját az Európában és ma már itthon is legnépszerűbbnek számító alsó-középkategóriában. Az 1-5 éves autók között a top 10-et a Toyota Corolla, Honda Civic, Mazda 323, Toyota RAV4 (helykínálata miatt érdekes módon ide sorolva), Nissan Almera, Audi A3/S3, Volkswagen Golf/Vento/Bora, SEAT Leon/Toledo, Renault Scénic, Peugeot 306 modellek alkotják, majd sereghajtóként Ford Escort, Fiat Bravo/Brava és Renault Mégane említhető. Ugyanez ma, azaz a 2013-as lista szerint BMW X1, Citroën C4 Picasso, BMW 1, Mercedes B-osztály, Mercedes A-osztály, Audi A3, Volkswagen Caddy, Renault Scénic, Toyota Auris, Nissan Qashqai a top10-ben, Volkswagen Golf/Bora, Renault Mégane, Volkswagen Touran, Citroën Berlingo, Mazda5, Toyota Verso, Ford Focus, Opel Astra, SEAT Leon/Toledo, Dacia Duster a top20-ban. Érdekes módon az amúgy hibátlannak ismert Mazda3 a 21., a Honda Civic a 26., és a Kia cee’d, valamint a Hyundai i30 a 28. és a 29. helyen áll. Legutóbbiak akkumulátor-problémák miatt szorultak csak a lista végére, nem rossz autók, csak hát az köztudott, hogy a koreai akksik gyengék szoktak lenni.
Viszont az szinte hihetetlen, hogy a tartósnak vélt koreaiak és japánok mellett mennyire jó a többi autó is. Bár megjegyezzük, az ADAC statisztikája az út menti hibákról szól, nem pedig arról, hogy tulajdonosaik mennyi pénzt hagynak a szervizekben. Az azért nagyon beszédes, hogy Renault Scénic kapcsán ritkábban kell a sárgaangyalt hívni, mint Toyota Auris, Nissan Qashqai vagy Volkswagen Golf/Bora/Jetta esetében. Persze gondoljuk csak végig, az utáltan francia Scénic mellett az Auris egyes példányai nem japán, hanem török, a Qashqai kivétel nélkül angol, a Golf német és belga, a Jetta pedig mexikói gyártású. Tehát a legtöbb esetben nincs már sok értelme a márkák eredete alapján skatulyázni, igaz, az összeszerelési hely alapján sincs sok.
Hirdetés
Utóbbit nem csak mi mondjuk, hanem a szerelők is megerősítik. A megkérdezett márkafüggetlen műhelyek vezetői egyre kevésbé tartják fontosnak az autók származási helyét, de egyikük, aki 10-20 évvel ezelőtt még nem titkoltan rajongott a japán autókért, azért még mindig úgy érzi, hogy talán a japánokkal kevesebb a gond. Elsősorban azon japánokkal, amelyeknél amúgy is szerény mértékű a hibalehetőség. Ezek pedig a feltöltő nélküli benzinmotorok. Nem feltétlenül azért, mert azok jobbak, hanem mert kevésbé kényesek. A mai turbódízeleket a legrosszabb KGST-országbeli autókhoz viszonyítja. Nem kulturáltságban vagy komfortban, hanem törődési, illetve odafigyelés-igényben. Érvelése logikus, hiszen azt hangsúlyozza, hogy mind a turbó, mind a közös nyomócsöves befecskendező-rendszerek kényesek. Egyiknél a használatbeli problémák miatt, másiknál az üzemanyagok okán lehet találkozni meghibásodásokkal, arról nem is beszélve, hogy a csakis városban hajtott autóknál a részecskeszűrők eltömődhetnek.
Nem a gyártó ország szerinti, hanem a használat módja szerinti autóválasztás javasolható: dízelt (mai, kényes turbódízelt) csakis az vegyen, aki rendszeresen megy hosszabb távon, aki zömében városban, az inkább nézzen szembe a magasabb fogyasztással, s dörzsölje a markát a szerényebb karbantartási költségek miatt. Versenyeztesse inkább a feltöltő nélküli benzineseket fogyasztás és egyéb jellemzők alapján, s ne az emblémákat nézze. Ha már valamit, akkor sokkal érdemesebb lenne a főbb alkatrészek beszállítóját megnézni, amit nyilván kevesen tesznek, tehetnek meg. Közös piacról csemegéznek ma a gyártók, így a gyártási/összeszerelési helyszín már rég nem olyan fontos, mint például a motorvezérlők, befecskendező-rendszerek márkája.
Hogy a statisztikák és a szerelői tapasztalatok mellett még egy mankóra támaszkodhassunk a japánautó-mítosz kapcsán, megkérdeztük a motorfelújítást is végző, de motorikus alkatrészeket is forgalmazó Fortuna Bt-t is, hogy ők mit tapasztalnak, vajon mely márkák motorjai a legjellemzőbbek praxisukban. Kajári Zoltán, a cég egyik tulajdonosa és kereskedelmi igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy ő messze nem tartja megalapozottnak a japán autók legendáját, de azt azért elismeri, hogy elektronikai rendszereik kiforrottabbak és megbízhatóbbak. Amúgy a kopó, forgó alkatrészek, így akár a dugattyúk, dugattyúgyűrűk azokhoz is ugyanúgy fogynak, mint az európaikhoz, nagyjából olyan arányban, amilyenben az autóparkban megtalálhatók. Noha nem Volkswagen-rajongó, azt ő is elismeri, hogy a VW és általában a német gyártók jellemzően sokkalta több technikai újdonságot hoznak, mint a japánok, így aztán nagyon nem kell meglepődni, ha több hiba adódik velük. A klasszikus, "ami nincs, az nem tud elromlani" elv szerint tehát ő is aláírja azt, hogy egy feltöltő nélküli japán benzines autó megbízhatóbbnak ígérkezik, mint egy ma már jellemzően turbós európai, ám ez véleménye szerint sem a gyártóországon, illetve a márka nevén, hanem a technológián múlik.
Persze megjegyezzük, hogy azért a japánok is adnak bőven technikát, ha turbót nem is, de változó szelepvezérlést kivétel nélkül bevetnek, azokkal pedig jellemzően nem szokott gond lenni. Tegyük hozzá persze, hogy addig, ameddig megfelelő kenést kapnak. Lehet tehát tépelődni azon, hogy melyik autó a jobb, megbízhatóbb, tartósabb leginkább a karbantartott, ésszel használt lesz az. Amelyiket nem hajtják hidegen, amelyiket nem állítják meg forrón, akár még forgó turbóval, és amelyikkel nem feltétlenül használják ki a mai 20-30 ezer kilométeres olajcsere-periódusokat, hanem mondjuk 15 ezerenként már új kenőanyaggal éltetik. Melyik ilyen használtan? Ez szinte kideríthetetlen, de ugyebár a szívó benzineseknél, a megbízhatóbb elektronikájú japán autóknál kevesebb probléma adódhat. Van is tehát még alapja a japán autók megbízhatósági legendájának, meg nincs is. A rajongótábornak és a mítoszt lufinak tartóknak is igaza van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Igen, én is örülök a Mazda sikerének, csak pontosítanék egy kicsit azon amit a kolléga leírt:
    -Skyactive a neve, és nem Skyline (az a Nissannak volt egy tipusa)
    -Nem teljesen Japán, az autót a gyári Mazda csapat, a SpeedSource Inc. (USA) építette (és a Bosch gyűlölőknek külön rossz hír, hogy az van benne, ugyanis a gyári ECU:Nippon Denso nem volt megfelelő a teljesítménynöveléshez)
    -GX kategóriában az egyetlen gyári csapat, így nem volt nehéz a győzelem, olyan előnye van mint a Chevroletnek volt a WTCC-ben
    -Nem ők nyerték az indianapolisi versenyt, 26. helyezést érték el, csak a saját kategóriájukban (GX) lettek az elsők (fentebb az ok)

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Örömhír a japán rajongóknak, hogy a Mazda Skyline dízel nyerte az indianapolisi versenyt. Amikor a Mazda bemutatta ezt az extrém alacsony sűrítésű dízelt, sok európai mérnök nem hitte el, hogy ez így működhet.

    • 2017.11.13. at 19:57
      Permalink

      Senkit nem szeretnek megbantani, -18 eve japan Autoim vannak voltak, lesznek(remelem)- de a Nissan, (julius ota Mitsu is), de sajna a Mazda is ugy japan, mint en francia(europaiak vagyunk). Wikipedia: Renault-Nissan-Mitsubishi, Mazda-Ford … Ezert a hanyatlas. Toyota, Honda, Suzuki maradt japan , utobbi 2 “sanszosabb”, hogy japanban is gyart. de, YARIS pl. francia összeszereles, Nissanok angol, vagy indiai szereles, de mar full francia alkatreszekkel, ugy mint motor, valto, szelvedö stb…Suzi is keszül idehaza, pl. Vitara, Sx, is japanban is, Honda, Mexico es Japanban is keszül.(Hondanak Amerikaban van a legnagyobb sikere.)

      • 2017.12.10. at 18:46
        Permalink

        Mazda cx3om van es japanban gyartottak. A 3st, hatost gyartjak mexikoban is, de a dizeleket es a cx3t kizarolag japanban.
        Ami miatt felek, az csak is a korrozio. Abbam meg nem topposok.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Szerintem tévedsz a Toyota minőségével kapcsolatban. Sajnos mostanában valóban nagypapás, de nem volt ez mindig így. Mellesleg a többieknek is szánalmas a motorválasztékuk, főleg, ha a sportos vonalat nézzük.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Én közel 10 évig voltam használtató kereskedő. Bizton állíthatom, hogy mindegy Német, Japán,Olasz vagy Francia! Az hogy egy autóval volt e gondunk eladás során az mindig az előéletétől függött. Magyarországon nagyon sok az elhanyagolt autó, az alap karbantartásokra sem áldoznak a “gondos gazdik”.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Nos, én nagy japánpárti vagyok, de el kell ismernem: már nincs akkor a különbség a némekhez, mint volt a 80as-90es években. Ill talán nincs is már különbség, vagy elhanyagolható. Továbbá márkafüggő is a dolog, én a Toyotát gyengébbnek tartom a Hondánál, Mazdánál minőségileg, sztem azért mert tömeggyártó, japán VW, ás a nagy darabszámban kicsit elvész a minőség. De térjünk vissza a 90es évekhez: van a családban egy 1990es Honda Civic. Még én vettem 11 éve, 7 évig hajtottam, de nem adtuk el, családban maradt. Vételkor sokat agyaltam mit vegyek, mindenféle autón gondolkodtam. Nos a németek már ott kihullottak, hogy nem vlt értékelhető benzinmotorjuk a kisebb kategóriákban: 1.3-1.4 60 LE 8 szelepes technikák, ezek voltak. VAgy 1.6-1.8-2.0, de ekkora motort nem akartam. Felszereltségben is gyengébben álltak, meg megbízhatóságban is. Nem tagadom, olasz meg francia autóban is gondolkodtam, R19 1.4 és Fiat Tipo 1.4, mert ezekben is több LE volt mint a németekben. Végül-külsö tanács hatására is-a Civic mellett döntöttem: 1.5 16V, 90 LE, injektoros, dupla lengőkaros első és többlengőkaros hátsó futómű, el. tető ablak, 4 fejtámla, centrál, dönthető utasülések, sportos forma. Nem bántam meg. 2x volt meghibásodása: egyszer a termosztát adta meg magát(3200ft), és egyszert a gyújtáselektronika szállt el, ez húzósabb volt, 15e ft, és sajnos tipushiba. De akkor már asszem 15-16 éves volt. Egyéb elektronikai gondok nem voltak, a tetőablak mai napig működik, alapjárat nem xarakodik, mint az európaiakban, nem kell léptetőmotort tisztogatni stb, én nem is értem 🙂 ORszágúton 5 liter körül fogyaszt, persze ésszel hajtva(90-100) A futóműhöz sem kellett nyúlni sokáig, az elmúlt 2-3 évben lett rajta cserélve 2 gömbfej, ill mostmár néhány szilentet is ki lehetne. Nem úgy mint a VW-Audi többlengőkarosa, amit ugye sűrűn kell cserélgetni, sok helyen olvastam..
    A másik autó: Toyota Corolla E12 2002. Sedan, 1.6os motor. Gyengébbnek érzem a Hondánál minőségre, és átgondoltságra, de jó autó. 4 éve van meg, most van benne 111e km. egy meghibásodás volt eddig: a jobb első ablakemelő mechanikában elpattant 3 ponthegesztés, egy 7vége délután kiszedtem, és egy kis csavarral javítottam, azóta is működik 🙂 PErsze előtte kaptam a tippet, hogy ez lehet a gond, mert ez elő szokott fordulni. Egyébként ezt a szériát úgy tudom a franciáknál tervezték, legalábbis a kasztnit-utasteret, és Európában is gyártják(angol, török, meg japán is van, a sedanok törökök). A török gyártás egyébként jobb mint az angol, ezt több helyen is olvastam, és magam is így gondolom.
    Egyébként mivel ennyire egységesül az autóipar, és alig vannak különbségek, most már vennék európait is. A következő kocsim nem kizárt hogy az lesz, mégpedig Ford vagy Skoda 🙂 Vagy Hyundai-Kia 🙂 Esetleg újra Civic, vagy MAzda. Toyotát nem vennék megint, mert nem az én stílusom. Olyan nagypapás, mint a VW, és sztem gyengébb minőségileg mint egy kisebb japán gyártó, pl MAzda. Sztem a Toyo a japán VW.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Nekem van egy ’95-as F-Astra 1.6 GT-m a 100 lovas 8 szelepes. 472000 Km-nél még minden főalkaltrésze gyári. Ami cserélve lett: kétzser egy szatyornyi futóműalkatrész, négy lengéscsillapító, két akkumulátor, szénkefe a generátorban, na meg az ablaktörlőlapátokból egypár. A faternak mazda motoros Kia Sportage-ja van, amit annó ’98-ban adtak át neki. Na azzal sem volt meglepő probléma az elmúlt 260E Km alatt. Előreláthatólag még mindegyik marad egy darabig. Az öcsém mindenkinek a Reanult Megane Scenic 16. 16v (110 Le)hihetetlen megbízhatóságával dicsekszik. Szerintem az autó meghálálja a törődést. MIndegy az hogy japán, koreai, német avagy francia. Hozzáteszem, mindegyik vas tíz év feletti, és a Kia a legbonyolultabb. 2.0 TD kökemény 83 lóval. Tehát szerintem a régi vasak jobbak.
    Az új autó értékvesztését inkább elszórakozzuk.
    Ja, az autószerelőnk egy VW T4 2,4 d-vel jár, mert a saját vasát nem szereti szerelgetni.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    OK, csak írtad hogy volt egy Trabantod, ami ha jól tudom keletnémet gépkocsi, utána pedig azt hogy nem volt még német autód. De akkor biztos a “nyugatiakra” gondoltál.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    “ne is fáraszd magad a válasszal. ”
    Köszönöm, megható hogy ennyire aggódsz miattam, de ne izgulj, nekem nem fárasztó.

    Nem tényekkel vitatkoztam, hanem a Te állításoddal, ami az is marad egészen addig, amíg be nem bizonyítod. Persze nem várom el Tőled hogy képes legyél különbséget tenni a “tény” és az “állítás” fogalma között, Te ugyanis erre totálisan inkompetens vagy.

    A “buta” jelzőt külön köszönöm, nagy jelentősége van ennek egy olyan embertől, aki nem képes:
    1. Értelmezni egy kőegyszerű mondatot
    2. Válaszolni két kib*szott kérdésre
    3. Igazítani az alany szám/személy-ét az ige szám/személy-éhez
    4. Aki annyira primitív, hogy a lakhelyük alapján kategorizálja saját magát és embertársait.
    Nem fogom kifejteni a véleményemet arról hogy Te mennyire buta vagy, ehhez 10 db A4-es oldal is kevés lenne.

    “Minden fórumot a személyeskedés öl meg. Ezt Te ölted meg,”
    Feltettem Neked 2 darab kérdést, ezek közül egyikre sem tudtál válaszolni még, de nem is fogsz ha jól gondolom. Még leírtam, hogy nem vagy tisztában azzal, melyik motorról beszélsz, és hogy tájékozatlan vagy a merci motorpalettáját illetően (de egy szóval sem tettem még csak utalást sem arra, hogy gyengeelméjű lennél vagy hasonló, mindösszesen megállapítottam, hogy van egy téma, amiben nem vagy a toppon). Ennyi. Az, hogy valaki kérdez tőled, megkér valamire és leírja hogy mikkel nem vagy tisztában nem személyeskedés. A személyeskedés akkor kezdődött, amikor hangoztattad hogy te városban laksz, mintegy utalván arra, hogy én max. egy tanyasi paraszt vagyok hozzád képest. Na az személyeskedés. Ezek után még van bőr a képeden megvádolni engem azzal, amit Te kezdtél el. Amit csinálsz, a “ráhúzom a másikra amit tettem” szintén az alacsony agyi aktivitással rendelkezőekre jellemző.
    Arról pedig nem tehetek, hogy neked rosszul esik ha visszakapod a személyeskedésed.

    “Én 9 autó után alakítottam ki a véleményemet, ami persze szubjektív.”
    Mi köze van ennek ahhoz az állításodhoz, hogy a merci a lexustól koppintott??? Ne tereld a témát, ne menekülj. Vagy arra akartál kitérni, hogy 9 autó után megszülted azt a “véleményed”, hogy a merci koppintott a lexusról??? A találgatásod ami az autómra irányul megintcsak szánalmas, és újfent a már-már negatív IQ-val rendelkező emberek jellegzetes védekezési/menekülési technikája. Még jó hogy Te hülyézel engem…

    “én már nem vagyok kiváncsi Rád. Gondolom a többiek se.”
    Ki nem sz*rja le? Szabad véleménynyilvánításhoz alkotmányos jogom van és csak ez számít.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Te annyira buta vagy, hogy egyszerűen nem érdemes válaszolni sem. Most sem néztem utána, de valóban az 1UZ-FE motorról van szó, amit a német mérnökök 89-ben úgy néztek mint egy UFO-t. Tudod a tényekkel vitatkozni szélmalomharc, de nézd meg mivel járnak az autószerelő szaki. Vagy 1-es 2-es golffal, vagy hasonló korú japánnal. Nem a márkaszervizek ostoba fődarabcserélőiről beszélek. Gondolom neked sem volt még jobb autód egy 901-es Jettánál, azért ágálsz ennyire. Én 9 autó után alakítottam ki a véleményemet, ami persze szubjektív. Minden fórumot a személyeskedés öl meg. Ezt Te ölted meg, és én már nem vagyok kiváncsi Rád. Gondolom a többiek se. Ezzel befejeztem, ne is fáraszd magad a válasszal.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Ha a szövegértésed a minimumról csak egy hajszálnyival is megemelnéd, akkor már azt is tudnád, hogy kitől idéztem. Innentől kezdve ez a feltételezésed: “Lehet nálatok a böfögés az anyanyelv” egy az egyben hibás (de külön neked leírom, nehogy ezt is rosszul értelmezd: nálunk nem, max. annál, akitől az idézet jött.) Az, hogy városban laksz engem baromira nem érdekel (sőt jelentősége sincs, úgyhogy csak egyetlen oka lehet annak hogy lekörmölted), de lehetőleg ne ezzel akard kifejezésre juttatni azt, hogy felsőbbrendűnek érzed magad (ha jól gondolom engem akartál ezzel tanyasi parasztnak beállítani. Nos ez nem jött be, de már tudjuk: Te öntelt vagy, felsőbbrendű városi őnagysága). Sok sikert kívánok neked az olvasás, a szövegértés és anyanyelvünk elsajátításához, ott a városban!

    Ezt a jó dumát szokták elsütni minden egyes megalapozatlan kijelentésnél. Nah, én azt olvastam egy régi szakirodalomban, hogy a lexus lekoppintotta a merci váltóját, de a Te kedvedért nem fogom megkeresni. Nézz utána ha nem hiszed.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    A stílus ugye maga az ember. Nem “böfögtem”, hanem írtam. Lehet nálatok a böfögés az anyanyelv, de itt városban kultúráltan beszélni szoktunk. Az, hogy melyik motort koppintotta a Merci a Lexusról, pontosan nem tudom, egy régi szakirodalomban olvastam, és még a Te kedvedért sem fogom megkeresni. Nézz utána ha nem hiszed. Visszatérve a japán autókra, valóban a gyártás kivitele az országból tette tönkre a legendás megbízhatóságot. 2002-ben vett a nejem egy vadonatúj Toyota Yarist, mert sógorának is az volt. A sógoré eredeti japán, nejemé már francia gyártású volt. Köbcenti kivitel, szinte ugyanaz volt, mégis a két autó ég és föld volt. A mi Yarisunkban már Bosch motorvezérlő, és egyéb motorkontrolláló egységek voltak. Egy rémálom volt az autó, gyorsításnál nem gyorsult, 3x vittük garanciális szervízre, minden alkalommal a német gyártmányú alkatrészekkel volt a probléma. Mikor egy előzés közepén az autó nekiállt bólogatni, és nem gyorsult, akkor lett eldöntve, hogy mennie kell. Megjegyzem sógora Yarisa gond nélkül működik azóta is. Eladtuk, vettünk egy amerikai kivitelű Honda Civicet, ami 10 évvel idősebb, de ez megy, nem fullad, 102 lóerő, automata váltó, tempomat, és fél literrel eszik többet a Yarisnál. Az, hogy a Bosch cég direkt butítja az elektronikát a japán autókba, vagy csak egyszerűen nem kompatibilis, nem tudom, de ezt nagyon elszúrták a japánok, hogy nem hazai az elektronika.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Én is a japán autók pártján állok, de sajnos az a régi dicsfény (el kell ismerni) megkopott…több okból is: környezetvédelmi normák, európai beszállítók, európai termelés, stb. Lehet hogy megint a Toyota a legnagyobb gyártó, (és nem semmi volt visszakapaszkodni a természeti katasztrófák után), de a nagyság átka a minőségbeli romlás is. Sajnos…
    De még mindig inkább olyan autót vennék amit Japánban gyártottak, pl. Mazda, Toyota bizonyos típusai, stb.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Sokan szidják az olaszt.Nekem 96-os puntom van,1.1-es,nem trillírozik az alapjárat,húz mint a barom,nem füstől,nagyon keveset eszik,263000 km van benne,és fire motor.Eddig nagyon kevés gond volt vele,pedig volt már egy pár 10 autóm,de ebben kellemesen csalódtam.Viszont szívtam már nagyon sokat swifttel,1.6-os astrával, B corsával,és egyébb jónak kikiáltott szarral.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Hát igen ez egy örök vita. Melyik a jobb?
    Szerintem egyértelműen a japán. Mostanában nem annyira, mint 15-20 éve, mert akkor megalázó volt a különbség a japók javára (technikai színvonal, megbízhatóság), de még most is előnyben vannak, ha a tartósságot megbízhatóságot nézzük. Ők tudják mi a jó, ezért a hétköznapibb autókban nem erőltetik a turbót. Jól teszik, tartósabb megbízhatóbb a szívó. Nagy kár, hogy “kiírtják” a hülye környezetvédelmi előírásokkal az erős, pörgős, “elpusztíthatatlan” japán szívó motorokat, amik gyakran verik a turbókat is. Így múlik el a világ dicsősége. Kár érte. 🙁

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    “A Mercedes [b]a[/b] V8-as motorját a Lexus LS400-as motorjáról koppintotta.”
    [b]A[/b] V8-as motorját, mintha csak 1 lenne neki. Az OK, hogy a lexus esetében egyértelmű (1UZ-FE), de elárulnád hogy a merci melyik V8-asára gondoltál? Jah és jó lenne bizonyítani az állításod, nem csak -hogy s3000 szavaival éljek- hasrab*szásból beböfögni valamit. Bár, mivel szerinted a mercinek csak egy V8-asa van, [b]a[/b] V8-as, nem is csodálkozok rajta, hogy semmi bizonyítás nincs az állításod mögött… a tájékozatlanságod már elárult… Ha már azzal sem vagy tisztában hogy melyik motorról beszélsz, meg hogy hány V8-as van a kínálatban, akkor mi a biztosíték arra, hogy a mondatod többi része stimmel?

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Benceboss! Legalább egyetlen konkrét példát mondanál, hogy miért is überautó a német autó. A Mercedes a V8-as motorját a Lexus LS400-as motorjáról koppintotta. Nekemm volt sok német és sok japán kocsim, de a különbség úgymond szignifikáns a japánok javára. Most Citroennel járok, sajnos, de van egy 92-es Honda civic a családban, ha messzebb kell menni. A németek technikailag próbálnak előbbrejutni, de sok próbálkozásuk zsákutca. PDTDI megszünt, mert rossz volt, a V6 2.5 TDI, az Audi legrosszabb motorja. A japánok próbálnak a normalitás talaján autót építeni, nincs 600 lóerős Brabus Merci, meg Audi Q7 meg BMW X6 szerű tahóautójuk. A mostanában erőltetett downsizing motorokról pedig néhány év múlva derül ki, hogy mekkora tévedés volt. Szőke csajszi biztosan nem fog 1 percig járó motorral állni a parkolóban amíg a turbó leáll, kihűl.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Sokan el vannak dőlve a japán autójuktól nem tudom mitől a japán autók közül egyedül a Nissan GTR nevezhető autónak a többi formailag nincs a toppon meg amatőr az egész .

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Azt sem kell elfelejteni, hogy sok japán autóban komplett európai részegységek vannak. Nem lehet a teljes márkákat összehasonlítani. Például ha Nissan Qashqai akkor válasszuk szét a híres-hírhedt Renault dieselt a benzinestől. Amit hallottam a Nissannál is a dieselekkel van gond. Az meg hogy az európaiak ezeket a pici turbósokat erőltetik senkinek nem jó csak a gyártóknak. Nagy a szervizigény, sok a baj velük. Ráadásul zabálják a benzint. Meg kell nézni a tényleges fogyasztásokat. Volt szerencsém francia autó szervizben ülni, ahol sorban álltak a rejtélyes elektronikai hibával panaszkodó ügyfelek. Most én biztos hogy Japán szívó benzinest vennék. Egy tízéves Corollánál, vagy Almeránál nem nagyon találni ma sem jobb autót. Az hogy korszerűbb meg nem jelenti azt hogy a használati értéke nagyobb lenne, legfeljebb a vásárlókat hülyítik.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Könnyű elsőnek lenni ha nincs konkurencia. Az általad említett időszakban az Amcsik lebombázták Japánt, Európában meg végigsöpört a II. Világháború. Többek közt ezért nem látsz 70-éves Japán autót sem… Az ipar romokban, autógyártás zéró, így szárnyalhatott Amerika, és nem csak az autógyártás, hanem az ipar és ezen belül az építőipar is, hisz Európát is az Amcsik építették újjá, többek közt. Tehát visszatérve a kezdeti gondolatmenethez, ha nincs több induló rajtad kívül, csak is te leszel az első! 🙂

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Az amerikaiak még a japánoknál is mérföldekkel előrébb jártak. Lassan száztíz éves kocsiban volt automata váltó, hetven évesben légkondi, ötvenöt évesben tempomat…
    És azokat az autókat az örökkévalóságnak gyártották! 20-30 éves kocsiban szériafelszereltség volt kint az elektromos ablak, légzsák, rádió, központi zár, kartámasz, légkondi. Itthon meg még ma is minden full fapad és súlyos százezrekért beszerelik, ha szükséges valami a megrendelőnek.
    Az én lassan veterán korú autómban van légkondi; automata váltó; tempomat; öt elektromos ablak (igen, a hátsó is lehúzható); belülről állítható tükör; központi zár; kazettás rádió elektromos antennával!; szervó kormány (mint a vaj); elektromosan állítható ülések (nem csak a vezetőé, hanem az utasé is), előre, hátra, le, fel és két forgásponton külön külön állítható, dönthető; fokozatmentesen állítható ablaktörlő, mely ha nincs használatban lemegy a motorháztető mögé; teleszkópbabák a lökhárító mögött; indexelésnél bekapcsolódó oldalvilágítás; kiegészítő féklámpa; két középső kartámasz és még hajnalig folytathatnám. Természetesen a gépháztető alatt és a futóműben is csak “heavy duty” alkatrészek figyelnek. Légzsák ugyan nincs benne, de egy 2,7 tonna össztömegű személykocsiban nem is nagyon félek.
    Japánban meg itthon 30 éve mi volt? Vártuk a Trabantot meg a Dacia-t és örültünk, ha olyan színű jött, amilyet szerettünk volna. Hol látni 50-60-70 vagy akár száz éves japán kocsikat az utakon?
    Budán szoktam látni egy Nissan 300ZX-et a Pusztaszeri úton, az kivételesen gyönyörű állapotban van, pedig az sem mai gyerek. A céges autóm egy Opel, e hónapban elértem a 820ezer km-t és még nem volt benne motorgenerál!
    Ha az ember autót akar venni, akkor minél régebbi legyen, mert akkoriban még nem a “fogyasztói társadalom” volt a szlogen. Nem beszélve az idősebbekre olcsóbb a biztosítás, a teljesítmény adó és az alkatrész is.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Vettem Toyota Dynát. 1500 km lefutás után első fékbetét csere ,mert melegedett a fék. 3000km első fékbetét csere féktárcsával együtt,mert megint melegedett.15000 km ismét fékbetét és féktárcsa csere mert fékezéskor erősen szitált a kormány. 20000 km mind a négy automata biztonsági öv cseréje mert egyik sem ment vissza , kézzel kellett a helyére visszatolni. Baloldali visszapillantó csere ,mert ilyen nagy futásteljesítmény alatt kikopott és menetszéltől becsapódott! 30000 km tűgörgős kormányoszlop csere mert kanyarodáskor már kattogott ! Felszereltség??? nem volt benne még egy időmérő óra sem ,ami szerintem nem lehet több 1500 ft tól.Szőnyeg? csupasz lemez !53000 km stabilizátoroknál 4 db gumibak kikopott ! Hát ennyi ! A japán autóra ennek ellenére állítom hogy talán a legmegbízhatóbb autó, de csak az ami japánban készül ! Az enyém portugáliában szerelt volt ! egyedül a 109 Le 3000 es motor volt az amire csak a legjobbat tudom mondani . Az csillagos ötös !
    Öcsi

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Nyilván sok esetben a használat dönti el ,hogy melyik autó mit bír ki.Én kb.negyven éve autózom ezalatt volt;
    Mazdám,Toyotám,Nissanom a másik oldalról; BMW,Fiat,Ford,Lancia és Renault is. Szerény tapasztalatom szerint igazából,nem volt kevesebb gondom a Japán autókkal sem, mint hasonló kategóriás Európaiakkal. Számomra is meglepő módon egy Ford 1.4TDCI motorral volt a leg problémamentesebb autóm. Pedig előtte Nissanból szálltam ki és az sem volt hiba mentes.Ezt mindkettőt újonnan az elmúlt tíz év gyártmányaiból vettem.Egy szóval, nehéz lenne objektív választ adni a fő címbeli kérdésre.Talán szerencse,és hozzáértés is dönthet ki hova voksol, ebben a márka választó ügyben.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Meg abban az 1,1 milla km-t futott Pagani Zondában, meg az 1,6 millió km-nél tartó Porsche 918 prototipusokban is Bosch alkatrészek vannak, és semmi gond sincs velük. Gondolom az egész márkagyűlöletet egy használt több 100.000 km-t futott leharcolt sz*rdarab megvásárlása, meg az ismerősöd ismreősének a haverjának a barátjának, szintén foschtalitschka edition übergépének a tapasztalataira alapozod. Egy tanulmányt, vagy statisztikát azért berakhattál volna…

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Az a baj, hogy ezek a véleméynek, illetve inkább sztereotípiák kb. a 20-25 évvel ezelőtti állapotokat tükrözik, hiszen a magyar autópark átlag 15 éves és mindenki a jelenlegi vagy előző autójáról tud elsősorban véleményt formálni.
    Én munkámból adódóan sokat foglalkozok új autókkal, azt tapasztalom, hogy nagyságrendekkel kisebb különbség van az egyes márkák között, mint ahogy az emberek hiszik, illetve jóval kisebb a különbség mint akár 10-15 évvel ezelőtt is. Egy irányba halad az egész iparág, a beszállítók 80%-a azonos, mindenki hasonló minőségbiztosítási rendszereket használ. Megbízhatósági szempontból ma már sokkal nagyobb jelentősége van a motorizációnak vagy a gyártási évnek mint az egyes autók “származásának”.

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    Ma már szinte inden gyártó tudna tartós autót építeni ha csődbe szeretne menni. Keleten meg ügyesen másolnak és ezt is sikerült egy kis késéssel… tervezett amortizáció a neve.
    correct7: lehet szidni a Bosch-t de mit szeretnél a helyén látni? Utángyártott legyngyel, török fosdarabokat amik még a helyükre sem passzolnak, nemhogy hosszú életük lenne? Nem tart vissza senki, vegyél sokat:)

  • 2017.10.30. at 00:46
    Permalink

    És vajon mi az oka annak, hogy az újabb japán típusokkal is lehet ugyanannyi baj, mint a németekkel például? (amit vitatok, de hagyjuk)
    Az, hogy a japánok is áttértek a bosch alkatrészekre, azaz európai technikára.

Vélemény, hozzászólás?